Ezt a kérdést tette fel az Állami Számvevőszék, amikor elkezdte megvizsgálni a 2007-2010 közötti időszakban az uniós finanszírozással, kormányzati döntésen alapuló beruházási projektek megvalósulását. Domokos László az ellenőrzés eredményeit bemutató sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, azok többsége előkészítetlenül és kapkodva történt, ahol előbb a gombot készítették el, majd utána a kabátot.
Az alkotás pozitív erejére minden gyermeknek szüksége van. Az Igazgyöngy Alapítvány iskolája alternatív módszerekkel, egy gyermekközpontú vizuális nevelésen alapuló módszertannal tesz a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatásáért. Az alapítvány az önfenntartásra, illetve a tanulás és a munka iránti motiváltság megteremtésére irányuló programokkal szeretné megmutatni a mélyszegénységből kivető utat. A Rádió Orient műsorában Ritók Nóra beszélt berettyóújfalui tapasztalatairól.
Kétnapos magyarországi konferencia keretében találkoztak a francia és a magyar területi közigazgatás vezetői. Michel Pinauldt a Rádió Orient műsorában elmondta, a területi közigazgatás átalakítása során a franciák és a magyarok is azonos kérdéseket fogalmaztak meg. „A francia közigazgatás 50 éve folyamatos átalakításon megy keresztül, így a magyar tapasztalatok megismerése új ötleteket adhat nekünk” – emelte ki a vendég. A közigazgatási rádió műsorában Virág Rudolf helyettes államtitkár egy kiegyensúlyozott, hosszú távon eredményes közigazgatás megteremtésének fontosságára hívta fel a figyelmet.
2012 első négy hónapja a várakozásunknak megfelelően nem hozott markáns fordulatot a tőzsdéken: az európai adósságválság és a kapcsolódó politikai huzavona, valamint a kínai-amerikai tandem eseményei nem rázták meg, de nem is kényelmesítették el a befektetőket. A görög „csőd” rendezése után új játékokra leltek a piaci szereplők: a spanyol ingatlanpiaci boom kipukkanása és a helyi bankrendszer problémái váltak slágerré a tőzsdei beszámolókban, miközben a május eleji európai választások átrajzolták Európa térképét.
Mivel az európai gazdaság lassulása és az euró-zóna válságának elhúzódása miatt az Európai Bizottság – a magyar költségvetésben tervezetthez képest - alacsonyabb növekedéssel számol idén és jövőre, ezért a kormány költségvetési egyenlegjavító lépésekről döntött.
Az Országgyűlés akár már ma dönthet a távközlési adó bevezetéséről. Mint ismert a távközlési adót július 1-jétől vezetik be, ténylegesen pedig augusztustól szedik be a vállalatoktól. A telefonálások után havonta az első 10 perc adómentes lesz, efölött azonban minden perc 2 forinttal adózik, hasonlóan az SMS-ekhez és MMS-ekhez. Magánszemélyek esetén 700 forintban, cégek esetében 2500 forintban maximalizálják az adó mértékét.
Az adót július 1-jétől vezetik be, ténylegesen pedig augusztustól szedik be a vállalatoktól. A telefonálások után havonta az első 10 perc adómentes lesz, efölött azonban minden perc 2 forinttal adózik, hasonlóan az SMS-ekhez és MMS-ekhez. Magánszemélyek esetén 700 forintban, cégek esetében 2500 forintban maximalizálják az adó mértékét.
A pártok 2013-14-es költségvetési támogatásának felfüggesztését javasolta Orbán Viktor a Fidesz országos választmányának - írja az Origo. Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő megerősítette a hírportál értesülését, ami úgy tudja, hogy Orbán Viktor a költségvetés nehéz helyzetére hivatkozva vetette fel az ötletet.
Nem ratifikálja a párizsi parlament az uniós költségvetési paktumot mindaddig, amíg azt nem egészítik ki egy a növekedést ösztönözni hivatott fejezettel – ezt mondta a francia pénzügyminiszter. A tárcavezető ugyanakkor hangsúlyozta: nem akarják feladni a felelős költségvetési politikát sem - számol be róla a Magyar Hírlap.
A kormány semmiféle központi ingatlanadót nem kíván kivetni – ezt mondta Giró-Szász András kormányszóvivő a napokban nyilvánosságra került értéknövekedési illetékről. Ezt egy törvénymódosítás alapján a jövőben azok után az ingatlanok után kellene megfizetni az önkormányzat felé, amelyeknek az értéke a helyi építési szabályzat megalkotása vagy módosítása eredményeként növekedett.
Megint elhasaltak a tőzsdék, idehaza a Bux több mint 1,5 százalékot vesztett, a legnagyobbat az OTP zuhant, de nyugat-európa és New York is jelentősebb eséssel fejezte be a tegnapi napot, ráadásul ma reggelre az ázsiai tőzsdék is nagy mínuszba fordultak. A rossz alaphangulatot még mindig a görögök gerjesztik és ezzel párhuzamosan az, hogy egyre jobban tartanak a befektetők az eurózóna felbomlásától.
A nemzetgazdaságban – a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – a bruttó átlagkeresetek 4,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,6 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakát.
Sok bálna és delfin számára a világ hangokból áll; visszhangok alapján vadásznak és tájékozódnak. A navigáció ilyen technikával szuperérzékeny hallást igényel. Tudósok most arra jöttek rá, hogy néhány bálna esetében ez az érzék szabályozható - számol be a BBC.
Rendkívül szép, de némileg frusztráló napra ébredtünk. Megvan ugyan a Facebook 38 dolláros bevezetési ára, de ebből az európai, sőt de pláne a magyar befektetők egészen minimális mértékben részesülhetnek. A Facebookon sok mindent meg lehet osztani, de úgy tűnik, hogy a cég a részvényeit csak kevesekkel osztotta meg a tőzsdei kereskedés elindulása előtt.
Ausztriában januártól kötelező feltüntetni a munkabér összegét az álláshirdetésekben. A törvényi szabályozás valódi forradalomhoz vezetett az osztrák munkaerőpiacon, ahol ugyanazért a pozícióért olykor 20-30 százalékkal kevesebb bért kaptak a nők.
Elfogadta a kormány az új Nemzeti alaptantervet (NAT). A dokumentumot méltatva az emberi erőforrások minisztere a Nemzeti alaptantervet bemutató kormányszóvivői sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: annak nemzetösszetartó ereje lehet.
Leghamarabb két év múlva léphet hatályba az új, uniós normáknak is megfelelő KRESZ – közölte a Metropol. A Magyar Nemzet az Egyesült Államokban elfogott magyar csalóról ír, aki több mint egymillió dollárt szerzett egy hamis internetetes áruház révén. A Népszava szerint az igazságügyi minisztérium környezettanulmányt készítene Geréb Ágnes kegyelmi kérvényének felülvizsgálásához, a Magyar Hírlap pedig arról számol be, hogy biztosan nem lesz központosított ingatlanadó.
Ajánló
Design hét Budapest 2012 – Élj lassabban! Az idén kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Design Hét Budapestre 2012. szeptember 28. és október 7. között kerül sor. Az évről-évre közel 300 együttműködő partnerrel megvalósuló és 60ezer látogatót vonzó eseménysor támogatója a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, védnöke a Magyar Formatervezési Tanács; szervezője a Design Terminál, a Forum Hungaricum intézménye.
A múzeumok ünnepének központi témája a hungarikum A hungarikumok köré szerveződik a Múzeumok Majálisa, amelyet május 19-én és 20-án tizenhetedik alkalommal rendeznek meg a Múzeumi Világnap alkalmából. Az eseményen idén is több mint 100 múzeum és közel 70 kézműves mester mutatkozik be a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Múzeumkertben.
Ludovikások ünnepe A Ludovika Fesztivál egy alapvetően házi rendezvényből, a száznapos ünnepségből nőtte ki magát nyilvános eseménnyé, elsősorban a civil-katonai kapcsolatok erősítésének okán. Az idén, immáron harmadik alkalommal -május 18-20-a között- rendezik meg a volt Ludovika-épületnek, illetve a Ludovika-szobornak is otthont adó Orczy kertben.-tudatta a Magyar Honvéd.
'Hazátlanul'-kiállítás A Belügyminisztérium és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága 2012. május 17-31. között hontalanokról szóló kiállítást szervez a MÜPA-ban „Nowhere People - 'Hazátlanul' címmel.
Hogyan beszélgessünk egy földönkívülivel? A Fogasházban ez is kiderül A Szimbiózis Napok elnevezésű kulturális antropológiai fesztivál idén hetedik alkalommal kerül megrendezésre május 18-19-én a Fogasházban. Az érdeklődők változatos programokon keresztül ismerkedhetnek meg távoli népek és közelünkben élő közösségek tárgyi és szellemi kultúrájával: életmódjával, tudáskincsével, művészetével, meséivel, játékaival - de arról is hallhatnak előadást, hogy miként lehetne kommunikálni egy földönkívüli faj képviselőjével.
A kimondható név – ezzel a címmel írtam két hónappal ezelőtt itt a blogon arról, hogy a Simicska-Nyerges szerzőpáros meglepő módon egyre komolyabb figyelmet kap a közbeszédben. A tendencia azóta sem változott: amióta egy dokumentumból kiderült, hogy Simicska Lajos a több száz milliárdos állami megrendeléssel bíró Közgép tulajdonosa, az ellenzék egyre jelentősebb erőkkel tüzel. Karácsony Gergely és Orbán Viktor eheti parlamenti szópárbaja után a Jobbik bejelentette, hogy vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az ügyben, ami, ha valóban létrejön, a ciklus egyik legérdekesebb politikai kísérlete lehet.
Vendégek: Dr. Kovács Eszter, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Jogi és
Nemzetközi Főosztály Iparjogvédelmi Jogi Osztályának jogásza, iparjogvédelmi szakjogász. Vékony Fanni aranyműves, 2011-ben a hónap
designere, 2012-ben a Keresztszemes brossal az év ékszere elismerést kapta. A műsort vezetik: Dr. Márai Judit ügyvéd és Dr. Szabó L. Zsolt ügyvéd. Téma: Az iparművészet és képzőművészet szellemitulajdon-jogi védelme.
2012.05.18 17:00 - 18:00
[ A Remény Emberei ] A 2012.05.16-i adás ismétlése
Vendég: L. Ritók Nóra elnök, Igazgyöngy Alapítvány. A műsor mentora és moderátora: Szűcs Balázs. Téma: Művészeti képzéssel a mélyszegénység ellen.
2012.05.18 18:00 - 19:00
[ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal ] A 2012.05.16-i adás ismétlése
Vendég: Dr. Berkó Attila igazgató, Igazságügyi Szolgálat Téma: Az Igazságügyi Szolgálat munkájának bemutatása.