 Fókuszban az uniós csúcstalálkozó [EU] 2012.06.25 13:02
A befektetők figyelme a most csütörtökön kezdődő uniós csúcstalálkozóra irányul. Az ezzel kapcsolatos optimizmus halványulni kezdett, amint pénteken a négy legnagyobb gazdasági súllyal bíró uniós tagállam vezetőinek megbeszélése nem hozott érdemi eredményt.
A német kancellár, a francia elnök, az olasz miniszterelnök és a spanyol kormányfő arról értekeztek, hogy elő kellene készíteni egy 130 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomagot, de az nem derült ki, hogy ezt miből szeretnék finanszírozni, s hogy pontosan ez hogyan érintené a tagállamok amúgy is szűk fiskális mozgásterét. Szó esett az eurokötvények bevezetéséről is, de ezt Németország továbbra sem támogatja, Hollande pedig elismerte, hogy évekbe is beletelhet ennek kivitelezése.
Hollande és Merkel szerdán ismét találkozik, hogy közelebb vigyék az álláspontokat. Angela Merkel kihangsúlyozta, hogy továbbra sem támogatja azt, hogy bankokat mentsenek meg az uniós válságkezelő alapokból anélkül, hogy a pénzösszeg az érintett ország kormányán keresztül kerüljön folyósításra - minderről a Quaestor elemzői számoltak be. OrientPress Hírügynökség
Vissza |