2013. május 20. hétfő
OrientPress Klubtagság
Forródrót
klubtagjainknak
| Regisztráció a klubtagságra | Belépés
Keresés a hírekben:
200:200
Civil szerveződések segítik a Kincsem-program sikerét
[Első kézből] 2012.07.03 17:30

Horváth László, a nemzeti lovasprogram koordinálására kinevezett miniszterelnöki megbízott legutóbb ez év februárjában járt a Rádió Orientben, hogy beszéljen a Kincsem program tervéről. A program megvalósítása kezdetét vette: most a közel fél év alatt elért eredményekről, a fejlődés tendenciáiról hallhattunk tőle.

Annak ellenére, hogy az elmúlt ötven évben több lovas generáció is kiesett, a lovak szeretete megmaradt - nyilatkozta még februárban. Ennek legjobb bizonyítéka a civil kezdeményezések növekvő sikere. Ilyen a második alkalommal, ezúttal Ópusztaszeren megrendezett Nyeregszemle, ahova amatőrök, hobbisták, lószeretők és hagyományőrzők is indultak lóháton, végül pedig közel négyszáz lovas gyűlt össze, hogy pár napig együtt lehessenek, ünnepelhessenek, tapasztalatokat cserélhessenek. Közel százhúsz kis csapat indult el, együtt szervezték meg az utat. Valamennyien civilek, akik saját pénzükből tartják fent a lovukat, etetik, veszik meg a felszerelését, gyakorolják a lovaglást. Az ópusztaszeri eseményen nem csak a lovasok, hanem a látogatók száma is ugrásszerűen növekedett, az első napra nyolc-tízezer ember vett jegyet. Az ország egyéb lovas rendezvényei is tömegeket vonzanak, mint például a hamarosan, július közepén megrendezendő fővárosi és vidéki Vágták.

Létezik tehát egy valós társadalmi mozgalom a lovaskultúrával kapcsolatban. Az iskolai oktatás előkészítésekor is rengetegen jelentkeztek, érdeklődtek, ajánlották fel a tudásukat, tapasztalatukat. Jelenleg a lovas szolgáltatók felmérése zajlik, alapvető biztonsági feltételeknek, infrastruktúrának kell ugyanis megfelelniük ahhoz, hogy be lehessen vonni őket a programba. Most hetvenöt-nyolcvan ilyen szolgáltató van, akik kétszáz-kétszázötven iskolát láthatnak majd el. Mivel csak a 2013-as évtől kezdődnek el a köznevelésben előkészített alapvető változások, amelyek segítik majd a lovaskultúra tantárgy oktatását (például a mindennapos testnevelés), ezért egyelőre délutáni szakkörök, foglalkozások keretében indítják el a programot.

Az első évben már így is nyolc-tízezer gyermeket tudnának bevezetni ebbe a világba. Céljuk, hogy a hagyományok megéltté, valóssá váljanak, ne csak halott információként kerüljenek átadásra: hogy a gyermekek jártasak legyenek a lovak gondozásában, ápolásában, szeressék meg az állatokkal való bánást. A sport szempontjából is jelentős, hiszen a nyilvánvaló egészségtudatos és környezettudatos szokásokra nevelés mellett a fiatal tehetségeket is könnyebben ki tudják szűrni a gyermekek közül. A lovas élettel kapcsolatos magyar szolgáltatókat is keresik: az iparág újra meg fog erősödni, és szervesen beépülhet a vidéki gazdasági infrastruktúrába - hangsúlyozta a miniszterelnöki megbízott.

Az eredmények közé tartozik az erdőtörvény sikeres módosítása, a lovas útvonalhálózat kiépítése, digitalizálása. A „Bejárható Magyarország” koncepciójának célja, hogy gyalogos, kerékpáros és vízi úton is lehessen közlekedni és ehhez megfelelő információkat szerezni hazánkban. Ez egy olyan turisztikai előnyt jelentene, amely szinte teljesen kihasználatlan. A megengedőbb szabályozás kijelölné a lovas útvonalakat, amely a külföldi turisták számára is vonzóbbá tenné az országot.

A lóversenyzés felvirágoztatására is odafigyelnek: jelenleg Magyarország egy nemzetközi fogadási program részévé válik, ami talán lehetővé teszi, hogy a sportág, amelybe milliárdokat öltek eddig a kormányok, önfenntartóvá váljon. A lovasügyek presztízsét jól jelzi, hogy az adott országnak milyen a lóversenykultúrája. Az elit, pénzdíjas versenyekre az egész világ odafigyel, ezért érdemes nekünk is nemzetközi rendszerhez kapcsolódni. A magasabb elérhető nyeremények pedig több érdeklődést vonzanak majd. A lóversenyzés az ágazat kirakata: társadalmi elfogadottságának emelése több területre is hatással lesz majd - mondta Horváth László.

Hozzátette: azonban a lóversenysportból is eltűnt egy szakértő generáció, és a hazai tenyésztés sem megfelelő, mivel nem volt teljesítménykényszerben. A lovak létszáma kevés, ösztönözni kell a csikók vállalását. Ésszerűtlenül magas a csikók regisztrációs költsége, hatvan-hetvenezer forintra rúg. Ezt csökkenteni kell, ösztönözve viszont a tenyésztés finomítását, a minőségi teljesítményre képes állatok tenyésztését, és meg kell találni, felépíteni, felnevelni azt a társadalmi réteget, kört, amely szereti, és megfelelő módon használja a lovakat.


OrientPress Hírügynökség

   Hír megosztása iWiWen Hír nyomtatása
  Küldje el ismerősének ezt @ hírt...


Vissza
Kormányzat

Integrált közösségi szolgáltató tér...
A Magyar Pedagógus Kar létrehozása...
Parlament előtt a...
Szabó Erika államtitkár fogadta a...
A magyar-azeri kapcsolatok jelentős...
Nemzetgazdaság

Sokévi vergődés után erőre kapott...
Fónagy: a vasúti pótdíj bevezetését...
Cáfol az MKB Bank - nem vásárolja...
Jövőre a pártokon is spórolnak
NGM: senkit sem érhet adóhátrány,...
EU

Mi lettünk az EU fogyasztóvédelmi...
Bankmentésen dolgoznak az uniós...
Andor László: az ifjúsági garancia...
Pénzt kap Ciprus
Andor László a török EU...
Első kézből

680 ezer embernek segített eddig a...
Őze Áron: 'gazdasági szempontból is...
Berki Erzsébet: Az álmairól senki...
Élénk kereslet, csúcsárak a BÁV...
Új kerékpárszállító-kocsikat...
Iránytű

A fővárosi önkormányzat közvetlen...
Megalakult a büntető eljárásjogi...
Középiskolai pénzügyi-gazdasági...
Új pályázati lehetőségek a Nemzeti...
Elérhetők a kifizetések...
Életmód

A marihuána csökkenti a diabétesz...
A depresszió növeli a stroke...
Szamárköhögés: a baba életét is...
Zeneterápia segítheti a...
Klónozási technikával fejlesztettek...
Látókör

Zsiráfborjú született az...
Békéscsaba ad otthont idén a Városi...
A FED jegyzőkönyvére és a Japán...
Változik a közösségi közlekedés...
Kikelt az első gemenci fekete gólya...
Fókuszban

„A pünkösd meghívás egy új...
Eőry Ajándok: Nem a gyógyszer,...
Meddőséget is okozhat a...
Az üzleti élet hét főbűne
Júniusig maradnak a kordonok a...
Ajánló

Negyedszerre is Ludovika Fesztivál...
Tiéd a porond! - Gyereknap a...
Európai Piknik és ingyenes...
Veterán autóritkaságok a budapesti...
Pünkösdi királyt választanak a...
Lapszemle

Ügyeskedő üzletláncok, új határátkelő, és pazarló egyetem a Lapszemlében


A nagy kereskedelmi áruházláncok a törvényi szigor ellenére is megtalálják a módját, hogy különböző jogcímeken többletbevételre tegyenek szert beszállítóiktól - írja a Magyar Nemzet. Megnyílt az Ásotthalom és a vajdasági Királyhalom közötti határátkelőhely - számol be a Magyar Hírlap. Rendszeresen túllépik a Budapesti Corvinus Egyetem egyébként önállóan gazdálkodó szervezeti egységei és alegységei a rendelkezésükre bocsátott költségvetést - olvasható a Magyar Nemzetben.
Ajánló
  • Negyedszerre is Ludovika Fesztivál Józsefvárosban
    Idén is megrendezik a magyar hadikultúra évszázadait bemutató Ludovika Fesztivált a józsefvárosi Orczy-parkban. Az érdeklődőket ejtőernyős ugrás, katonai közelharc- kézitusa valamint lovas és kutyás bemutatók várják színes gyermek- és családi programok mellett.
  • Tiéd a porond! - Gyereknap a Savoya Parkban
    A családoké lesz a főszerep a budapesti Savoya Park ingyenes gyereknapi rendezvényén május 25-én, szombaton 10 és 18 óra között. A bevásárlóközpontban cirkuszi bemutatók, artistaoktatás, kreatív öko-kézműves foglalkozások, arcfestés, vidámpark, Molnár Ferenc Caramel, az Alma és a Misztrál zenekarok koncertjei várják a látogatókat.
  • Európai Piknik és ingyenes gyermeknapi program a Füvészkertben  
    Európai Piknikre és egy különleges gyermeknapi programra várják az érdeklődő fiatalokat, gyermekes családokat május 26-án, vasárnap az ELTE Füvészkertben. A program és – a rendezvénynek köszönhetően – a Füvészkert látogatása a regisztrációt követően ezen a napon ingyenes.
  • Veterán autóritkaságok a budapesti Széchenyi téren
    Igazi csemegére számíthatnak a veteránautók rajongói: immár nyolcadik alkalommal látogat Budapestre a Donau Masters nemzetközi veteránautós túra, melynek mintegy 90 autóból álló mezőnye 2013. július 6-án, szombaton érkezik Budapestre.
  • Pünkösdi királyt választanak a Sóstói Múzeumfaluban
    Pünkösdi királyt választanak a nyíregyháza-sóstógyógyfürdői Sóstói Múzeumfaluban május 20-án, az ünnep második napján, és természetesen lesz királynéjárás is, csakúgy, mint az egykor jellemző volt a falvakban.
 
Partnereink

Technikai észrevétel

Legyen a kezdőlapom
Impresszum

Adatvédelem

Jogi nyilatkozat
© 2006 - 2013 OrientPress Hírügynökség Kft. | Készítette: Kelesys Kft.