2013. június 20. csütörtök
OrientPress Klubtagság
Forródrót
klubtagjainknak
| Regisztráció a klubtagságra | Belépés
Keresés a hírekben:
Saxo Bank: kockázatos, de megéri a játékfejlesztés
[Látókör] 2012.07.06 17:15

Az okostelefon és egyéb okos eszközök megjelenésével egyre többen játszanak online. Ahogy a Facebook, a Zynga és a hasonló társaságok növekedésével párhuzamosan előretörtek az okostelefonok és a táblagépek, a videó konzolra játékokat gyártó cégek fénye megkopott – véli Matt Bolduc, a dán székhelyű globális befektetési bank, a Saxo Bank részvénypiaci elemzője.


Árnyék vetült tehát a konzolokra, ami méltánytalanul lenyomta, és így a többi kiegészítő fogyasztói termékhez képest meglehetősen vonzóvá tette e cégek részvényeinek árfolyamát. Hajlamosak vagyunk ugyanis megfeledkezni arról, hogy az elektronikus játékokat gyártó ágazat növekedése még mindig folytatódik, ráadásul a következő néhány év során 6 százalékos ütemben, márpedig a bevétel 6 százalékos emelkedése hitványnak egyáltalán nem nevezhető. Emellett az ágazat most éli meg annak hatását, hogy a konzolok életciklusa a vége felé közeledik, és a játékfejlesztők közül sokan már az Xbox, a Playstation és a Wii következő generációjának 2013-ra várható megjelenésére készülődnek.

Az ágazat ennek ellenére meglehetősen dinamikus, és most már a fejlesztő cégek kész játékaikat az olyan felhő alapú számítástechnikai cégeknek is licencbe adhatják, mint a Gaikai és az onlive. Az üzleti modell az online és a közösségi játékok szegmenséhez hasonlóan egyre inkább a mikró-tranzakciókkal párosuló reklámbevétel felé tolódik el. A mikró-tranzakciókra és az előfizetésre épülő üzleti modellben hatalmas lehetőségek rejlenek. Az informatikai kutatásokat megrendelésre folytató Gartner éppenséggel arra számít, hogy az ágazat 2015-ig 27 százalékkal bővül, ami az erős finanszírozással rendelkező társaságok, például az Ubisoft, az Electronic Arts és az Activision Blizzard számára további előnyt jelent.

Ez hatalmas lökést adhat a tevékenységben érdekelt vállalatoknak, mert a játékértékesítés sztenderd ciklusa kimondottan kockázatos. A legtöbb játék esetében a bevétel a piaci megjelenést követő első néhány hónapra koncentrálódik, holott a fejlesztés költségei évekkel korábban jelentkeznek. Az új típusú tranzakcióra és az előfizetésre épülő üzleti modellben csökken e társaságok bevételeinek ingadozása, árbevétel is hosszabb időn keresztül termelődik, csökken a kockázati felár, így nagy esélye van annak, hogy az értékelés is emelkedni fog.


OrientPress Hírügynökség
Kormányzat

Civil szakértőkkel együtt vizsgálja...
Rácz András: az árvízkérdést uniós...
KIM: nem változik a sajtófotó...
Módosulhat a pedagógusok...
Előrébb hozná a rezsicsökkentést...
Nemzetgazdaság

Elkészült a kormány demográfiai...
Átlag felett vásárolunk öblítőt,...
Brüsszel az Európai Bíróság elé...
Jól jár a vasút az e-útdíjjal
Van mód a tranzakciós adó...
EU

Öko-innovációs programcsomag indul...
Martin Kuba lehet az új cseh...
Általános sztrájkot tartanak a...
Csökkent a foglalkoztatottság az...
Alkotmánymódosítás: így reagált az...
Első kézből

Schváb Zoltán: cél a balesetek...
IVSZ: gyakorlatiasabb...
Részlegesen megnyílt a...
Elvitte a válság a vállalkozó...
Elkészült az ófehértói mérnökségi...
Iránytű

A mezőgazdasági kockázatkezelési...
Júliustól új hivatalos szerv...
Családbarát pályázatokat hirdetett...
Továbbképzéseket indít a Magyar...
Jegyzővé választották Vejkey Imrét
Életmód

Árvíz után: most a penészesedés...
Természetes hormon győzheti le a...
Kéztranszplantációs program indul...
ÁNTSZ: a forró nyári napok...
Az élelmiszerárusítási szabályok...
Látókör

Csúnya esést hozott a FED elnök a...
Elhunyt Horn Gyula
Helyreigazítás
Enyhén növekvő befektetői bizalom...
Kiürítik az Országház északi...
Fókuszban

Csath Magdolna: a hiánycél nem szül...
Görög Ibolya: „papucsban nem...
Félmillió háztartást érint a...
'A kávéházak révén jobb lesz az...
A Bolyai-díj alapítvány fő célja a...
Ajánló

Muzsikál az erdő - Mátrai Művészeti...
I Am Breathing - globális...
Harmadszor is megnyílik a...
A megmozdult szótár – 100...
Történelmi várjátékokat rendeznek...
Lapszemle

Nő a társasházak tartozása, emelkedik a menekültek és a HIV fertőzöttek száma hazánkban - Lapszemle


Számos társasház került a működésképtelenség határára, mert többszörösére nőtt az elmúlt években a házak kintlévősége - olvasható a Magyar Nemzetben. Csütörtöki számában a Népszabadság azt írja, 2013-ban ugrásszerűen megnőtt a menekültstátust kérő külföldiek száma hazánkban. Magyarország nem vesz részt az Európai Unió hároméves programjában, így többmilliós támogatástól esnek el a hazai HIV-megelőző programok, pedig tavaly minden eddiginél több új HIV-fertőzöttet regisztráltak hazánkban - számol be a Népszava.
Ajánló
  • Muzsikál az erdő - Mátrai Művészeti Napok
    Mátraalmástól Ipolytarnócon át Pásztó-Mátrakeresztesig már kilenc helyszín, köztük több tisztás és kastélykert ad helyet idén a Muzsikál az erdő - Mátrai Művészeti Napok hangversenyeinek.
  • I Am Breathing - globális filmpremier a Toldiban
    Június 21-én a világ számos nagyvárosában, így Budapesten a Toldi Moziban is egyszerre mutatják be Emma Davie és Morag McKinnon skót alkotók 'I Am Breathing' című dokumentumfilmjét, amely egy végzetes idegrendszeri betegségben szenvedő apa utolsó hónapjait dokumentálja sajátos világlátással, a helyzet komolyságához illő emberséggel és intim humorral.
  • Harmadszor is megnyílik a Dunatanösvény
    A Valyo (Város és a folyó) Csoport immár harmadszor vág bele a Dunatanösvény nevű ingyenes, nyári programsorozatába Budapesten. A civil szervezet és önkéntes segítőik által készített színes utcabútorokon idén a Nehru-parton és a Lánchíd tövében lehet üldögélni, a Petőfi-híd pesti hídfőjénél interaktív fényinstalláció várja a látogatókat, valamint mobilapplikációs játékkal lehet felfedezni a belvárosi Duna-part szépségeit egészen őszig.
  • A megmozdult szótár – 100 éves lenne Weöres Sándor
    Weöres Sándor költészetét és életét játékos módon bemutató A megmozdult szótár – Weöres Sándor 100 éves című kiállítás 2013. június 19-től látogatható a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A tárlat különleges eleme a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) TechLab közreműködésével készített 11 interaktív installáció, melyek különböző szempontokból ragadják meg Weöres csodálatos költői világát, mely generációk számára jelent alapvető élményt kisgyermekkortól egy egész életen át.
  • Történelmi várjátékokat rendeznek Füleken
    Történelmi várjátékokat rendeznek a szlovákiai Füleken június 22-én és 23-án, a programban megjelenítik a vár 1593. évi ostromát is.
 
Partnereink

Technikai észrevétel

Legyen a kezdőlapom
Impresszum

Adatvédelem

Jogi nyilatkozat
© 2006 - 2013 OrientPress Hírügynökség Kft. | Készítette: Kelesys Kft.