2013. május 22. szerda
OrientPress Klubtagság
Forródrót
klubtagjainknak
| Regisztráció a klubtagságra | Belépés
Keresés a hírekben:
200:200
Eljárást indítana Lomnici a szlovák állampolgársági törvény miatt
[Látókör] 2012.07.13 17:45

Petíciós eljárást kezdeményez Szlovákia ellen az Európai Bizottságnál Lomnici Zoltán a szlovák állampolgársági törvény miatt – közölte az MTI pozsonyi irodájával az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke pénteken.

A petíciós eljárás alapján – amennyiben Brüsszel annak jogi érvelését jóváhagyja - kötelezettségszegési eljárás indulhatna Szlovákia ellen 'A jó szándékú nyilatkozatoknak és a különféle jókívánságoknak az ideje lejárt az anyaország részéről. Most már valamit tenni kell' - hangsúlyozta az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke.

Elmondta: azt követően hozta meg ezt a döntést, hogy a napokban elutasító választ kapott arra a Robert Ficóhoz Tőkés László romániai EP-képviselővel közösen írt levelére, amelyben a szlovák kormányfő közbenjárását kérték annak érdekében, hogy 'a saját hazájukban hontalanná vált felvidékiek' az állampolgárságuk mellett valamennyi jogosultságukat visszakapják.

MTI
Kép: MTI

   Hír megosztása iWiWen Hír nyomtatása
  Küldje el ismerősének ezt @ hírt...


Vissza
Kormányzat

Szigorítanák a termőföldekre...
Stratégiai megállapodást kötött a...
Magyar-szlovén egyeztetések: Áder...
A Sanofival is stratégiai...
Integrált közösségi szolgáltató tér...
Nemzetgazdaság

Még nem hat a trafiktörvény a...
KSH: sereghajtók vagyunk az...
Jövőre startolhat az e-jegy
Döntöttek: 10 százalékos árrés a...
Emelkedőben az üzemanyagok ára
EU

Az elcsalt adók beszedését kéri a...
Uniós védelem jár a zaklatás...
Mit vár a Parlament az EU-USA...
Az új ombudsman-jelöltek...
A média szabadsága az Európai...
Első kézből

Magyar diákok építették Európa...
Lélekfelmérés – a rendészeti...
680 ezer embernek segített eddig a...
Őze Áron: 'gazdasági szempontból is...
Berki Erzsébet: Az álmairól senki...
Iránytű

Módosul a kormányablakok...
Támogatás a látássérültek...
A parlagfű elleni védekezést már...
Kiemelt program a pedagógiai...
Önkormányzatok professzionális...
Életmód

A hiperaktív gyerekből nagyobb...
A kávé csökkenti a májbetegségek...
Milyen veszélyek leselkednek ránk a...
A D-vitamin javítja a Chron-betegek...
Harmincas éveinkben főzünk a...
Látókör

Nem változtatott a pénzügyi...
Fabényi Júlia lesz a Ludwig...
Szlovéniának is odacsapott a Fitch ...
Elfogadta az AB a negyedik...
2013-ban is a pénznyomda diktálja a...
Fókuszban

Ha nő a kerékpárosok száma,...
Utcára viszik a szakrális zenét -...
„A pünkösd meghívás egy új...
Eőry Ajándok: Nem a gyógyszer,...
Meddőséget is okozhat a...
Ajánló

Május 25-én Gyereknap Kimivel, a...
Az Urániában látható A tartótiszt
Coco Rosie és Nomi Ruz a...
Rezsit csökkent a Hegyalja is
Negyedszerre is Ludovika Fesztivál...
Lapszemle

Csökkenő igazolatlanok, gondban lévő mentők és menekültügy a Lapszemlében


A 2011/12-es tanévben 22 százalékkal csökkent az 50 órán túli igazolatlan hiányzások száma, ami után már nemcsak felfüggeszthető, de szüneteltethető is a szülőknek járó iskoláztatási támogatás - írja a Metropol. A Világgazdaság arról cikkez, hogy Mentőautók beszerzését és mentőállomások építését is magába foglaló milliárdos fejlesztések kezdődtek az idén az Országos Mentőszolgálatnál, miközben a szervezet gyakorlatilag napi működési gondokkal küzd. Szigorodik a menekültügyi törvény - írja a Magyar Nemzet.
Ajánló
  • Május 25-én Gyereknap Kimivel, a Millenárison
    Május 25-én egész napos gyereknapi programra várja az érdeklődőket a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Millenárisra. Az eseményről tartott sajtótájékoztatón, a programok ismertetése mellett, Balatoni Monika társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár bemutatta Kimit, a nap házigazdáját, valamint szólt az MTVA M2-es csatornájával, illetve az egyszervolt.hu-val történő együttműködésről is.
  • Az Urániában látható A tartótiszt
    2013. május 28-án, kedden 19 órakor mutatják be Varga Ágota A tartótiszt című dokumentumfilmjét az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében. A filmet a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében indított Ember Judit dokumentumfilm-pályázatán támogatta. A dokumentumfilm teljesen új szemszögből mutatja be a Kádár-korszak állambiztonsági munkájának egy szeletét.
  • Coco Rosie és Nomi Ruz a Világvelején, a Millenárisban
    Június 17-én, 20 órától lép fel a Coco Rosie, amerikai freak folk zenekar a Millenáris Teátrumban. A buli érdekessége, hogy az est vendége, az amerikai nu- disco és hip hop énekes, Nomi Ruz, egyenesen New-York-ból.
  • Rezsit csökkent a Hegyalja is
    A Hegyalja Fesztivál szervezői kész tervvel álltak elő a többnapos bulizás költségeinek csökkentésére, a fesztiválrezsi-csökkentő csomag a fesztiválozás alapvető költségeit, azaz az utazást, a belépést, és a szórakozást is tartalmazza. Félárú vonatjegy, sör tavalyi áron, kedvezményes hétvégi bérlet, Beregszász, Dunaszerdahely, Szabadka, Székelyudvarhely és Kecskemét állandó lakóinak ingyenes belépés, és még számos pénztárcabarát megoldás várja a Tokajba érkezőket június 25-30. között.
  • Negyedszerre is Ludovika Fesztivál Józsefvárosban
    Idén is megrendezik a magyar hadikultúra évszázadait bemutató Ludovika Fesztivált a józsefvárosi Orczy-parkban. Az érdeklődőket ejtőernyős ugrás, katonai közelharc- kézitusa valamint lovas és kutyás bemutatók várják színes gyermek- és családi programok mellett.
 
Partnereink

Technikai észrevétel

Legyen a kezdőlapom
Impresszum

Adatvédelem

Jogi nyilatkozat
© 2006 - 2013 OrientPress Hírügynökség Kft. | Készítette: Kelesys Kft.