2013. május 21. kedd
OrientPress Klubtagság
Forródrót
klubtagjainknak
| Regisztráció a klubtagságra | Belépés
Keresés a hírekben:
227:227
Állami Nyomda: továbbra is a tervek szerint halad
[Nemzetgazdaság] 2012.08.09 10:50

A korábban tervezettnél hamarabb, hétfőn piaczárás után derül fény az Állami Nyomda második negyedéves számaira. A gyorsjelentésétől növekvő árbevételt és az előző negyedévnél erősebb nettó eredményt várnak a KBC Equitas elemzői. Éves alapon ugyan visszaesést hozhat az idei második negyedév, de arról nem szabad elfeledkezni, hogy a tavalyi év első felében a kereslet még jóval erősebb volt.

Nettó eredményességben megismétlődhet az előző negyedév, bár ez éves alapon 31 százalékos visszaesést jelent. Az árbevétel éves szinten stagnál, míg az előző negyedévhez képest ez 4 százalékos emelkedést jelent. Elsősorban az export értékesítés lehet továbbra is erős. Éves alapon 15 százalékos ELÁBÉ (eladott áruk bekerülési értéke) csökkenésre, azonban 148 százalékkal magasabb általános költségekre számítanak az elemzők. Ez egyrészt betudható a költségstruktúra változásának, másrészt a pásztói üzem bezárásának kezdeti költségnövelő hatása már ebben a negyedévben jelentkezhet. A kamat, adófizetés és értékcsökkenés előtti eredmény (EBITDA) 2 százalékkal csökkenhet éves alapon. Az Állami Nyomda az osztalékfizetést követően is nettó készpénz pozícióval rendelkezik, így a pénzügyi soron a kamatbevételek növelik a cég nettó eredményét. A kisebbségi részesedés miatti levonás továbbra is magas szinten marad. Ez a negyedév is támogatja a KBC Equitas előrejelzését, miszerint a Nyomda képes lehet fenntartani a tavalyi év eredményéből kifizetett 44 forintos osztalékot. Így a jelenlegi 10 éves állampapír piaci hozamhoz képest az Állami Nyomda 11 százalékot meghaladó osztalékhozamot kínálhat a befektetőknek.


OrientPress Hírügynökség

   Hír megosztása iWiWen Hír nyomtatása
  Küldje el ismerősének ezt @ hírt...


Vissza
Kormányzat

Szigorítanák a termőföldekre...
Stratégiai megállapodást kötött a...
Magyar-szlovén egyeztetések: Áder...
A Sanofival is stratégiai...
Integrált közösségi szolgáltató tér...
Nemzetgazdaság

Emelkedőben az üzemanyagok ára
Több ponton csatlakozik a Nabucco a...
A gyorsjelentési szezon végnapjai
Czomba: rugalmasabb lesz a...
NAV: ma éjfélig van idő beadni az...
EU

Az elcsalt adók beszedését kéri a...
Uniós védelem jár a zaklatás...
Mit vár a Parlament az EU-USA...
Az új ombudsman-jelöltek...
A média szabadsága az Európai...
Első kézből

Magyar diákok építették Európa...
Lélekfelmérés – a rendészeti...
680 ezer embernek segített eddig a...
Őze Áron: 'gazdasági szempontból is...
Berki Erzsébet: Az álmairól senki...
Iránytű

A parlagfű elleni védekezést már...
Kiemelt program a pedagógiai...
Önkormányzatok professzionális...
Elérhető az új földforgalmi törvény...
A fővárosi önkormányzat közvetlen...
Életmód

A hiperaktív gyerekből nagyobb...
A kávé csökkenti a májbetegségek...
Milyen veszélyek leselkednek ránk a...
A D-vitamin javítja a Chron-betegek...
Harmincas éveinkben főzünk a...
Látókör

Fabényi Júlia lesz a Ludwig...
Szlovéniának is odacsapott a Fitch ...
Elfogadta az AB a negyedik...
2013-ban is a pénznyomda diktálja a...
Augusztus 4-ig szünetel a Diákhitel...
Fókuszban

Ha nő a kerékpárosok száma,...
Utcára viszik a szakrális zenét -...
„A pünkösd meghívás egy új...
Eőry Ajándok: Nem a gyógyszer,...
Meddőséget is okozhat a...
Ajánló

Május 25-én Gyereknap Kimivel, a...
Az Urániában látható A tartótiszt
Coco Rosie és Nomi Ruz a...
Rezsit csökkent a Hegyalja is
Negyedszerre is Ludovika Fesztivál...
Lapszemle

Világszínvonalú troli, következetlen EB és távoznának a szolgáltatók - Lapszemle


A Magyar Hírlap keddi írása szerint világszínvonalat képvisel a magyar építésű trolibusz. Egyes külföldi közműszolgáltatók tulajdonosai felkínálnák hazai érdekeltségeiket az államnak, ha sor kerül egy újabb rezsicsökkentésre – írja a Népszabadság. Következetlen módon használja az Európai Bizottság a túlzottdeficit-eljárás intézményét – elemzi a Magyar Nemzet az unió statisztikai hivatalának adatait.
Ajánló
  • Május 25-én Gyereknap Kimivel, a Millenárison
    Május 25-én egész napos gyereknapi programra várja az érdeklődőket a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Millenárisra. Az eseményről tartott sajtótájékoztatón, a programok ismertetése mellett, Balatoni Monika társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár bemutatta Kimit, a nap házigazdáját, valamint szólt az MTVA M2-es csatornájával, illetve az egyszervolt.hu-val történő együttműködésről is.
  • Az Urániában látható A tartótiszt
    2013. május 28-án, kedden 19 órakor mutatják be Varga Ágota A tartótiszt című dokumentumfilmjét az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében. A filmet a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében indított Ember Judit dokumentumfilm-pályázatán támogatta. A dokumentumfilm teljesen új szemszögből mutatja be a Kádár-korszak állambiztonsági munkájának egy szeletét.
  • Coco Rosie és Nomi Ruz a Világvelején, a Millenárisban
    Június 17-én, 20 órától lép fel a Coco Rosie, amerikai freak folk zenekar a Millenáris Teátrumban. A buli érdekessége, hogy az est vendége, az amerikai nu- disco és hip hop énekes, Nomi Ruz, egyenesen New-York-ból.
  • Rezsit csökkent a Hegyalja is
    A Hegyalja Fesztivál szervezői kész tervvel álltak elő a többnapos bulizás költségeinek csökkentésére, a fesztiválrezsi-csökkentő csomag a fesztiválozás alapvető költségeit, azaz az utazást, a belépést, és a szórakozást is tartalmazza. Félárú vonatjegy, sör tavalyi áron, kedvezményes hétvégi bérlet, Beregszász, Dunaszerdahely, Szabadka, Székelyudvarhely és Kecskemét állandó lakóinak ingyenes belépés, és még számos pénztárcabarát megoldás várja a Tokajba érkezőket június 25-30. között.
  • Negyedszerre is Ludovika Fesztivál Józsefvárosban
    Idén is megrendezik a magyar hadikultúra évszázadait bemutató Ludovika Fesztivált a józsefvárosi Orczy-parkban. Az érdeklődőket ejtőernyős ugrás, katonai közelharc- kézitusa valamint lovas és kutyás bemutatók várják színes gyermek- és családi programok mellett.
 
Partnereink

Technikai észrevétel

Legyen a kezdőlapom
Impresszum

Adatvédelem

Jogi nyilatkozat
© 2006 - 2013 OrientPress Hírügynökség Kft. | Készítette: Kelesys Kft.