Várhatóan szeptemberben kezdődnek és tizenkét éven át tartanak a Bécsi Városháza felújítási munkái. A 130 éves épület homlokzatát már többször megtisztították ugyan, de még soha nem újították fel átfogóan. 2024-re tündökölhet régi fényében.

Noha a közbeszerzési eljárás még javában zajlik, várhatóan szeptemberben megkezdődnek a Bécsi Városháza felújítási munkálatai. A 40 ezer négyzetméternyi terméskő-homlokzatot tizenegy részletben újítják fel, mindegyik szakasz másfél évig tart és 11,5 teniszpályányi, vagyis 3 ezer négyzeméternyi felületet érint.
A restaurálási munkák során nemcsak a különböző vegyszereket mellőzik majd, de még a maltert is a hiányzó vagy roncsolódott darabok pótlásakor. Az időjárás viszontagságainak áldozatul esett termésköveket – a Műemlékvédelmi Hivatallal közösen kidolgozott koncepciónak megfelelően – az eredeti anyagokból pótolják, ami nem is lesz olyan egyszerű, mivel a terméskövek az Osztrák-Magyar-Monarchia országaiból, Olasz-, Francia- és Németországból származnak.

A mintegy 35,7 millió eurós felújítási munkák várhatóan tizenkét évig tartanak, vagyis 2024-ig valamelyik részén mindig fel lesz állványozva a hét udvarból és 1.575 teremből álló épület. A városháza természetesen a munkák ideje alatt is zavartalanul működik majd.

Az osztrák főváros egyik jelképének számító épületet 1883-ban adták át, mivel a 19. század közepén egyre nagyobbra duzzadó főváros kinőtte a régi, a Wipplingerstraßén található hivatalt. Az akkori polgármesternek, Cajetan Feldernek 64 tervet nyújtottak be az új épületre osztrák, belga, német, francia és olasz építészek. Végül Friedrich Schmidt pályázatát fogadta el Cajetan, aki meggyőzte az építészt arról, hogy az új városháza csakis a Josefstädter Glacis-on, az akkori dísztéren állhat. Így épült fel a mai helyén, a Burgtheaterrel szemben a Városháza.

Az épület 1883. szeptember 12-i ünnepélyes átadására azonban „elfelejtették” meghívni az addigra nyugdíjba vonult Cajetant, akit annyira bántott a dolog, hogy soha nem volt hajlandó betenni a lábát a Városházára. A városi legenda szerint azonban minden nap elkocsikázott az épület előtt, hogy megszemlélje a „művét.