 Közigazgatási rendszerváltók - Exkluzív interjú Dr.Lőrincz Lajossal, az MTA Állam és Jogtudományi Intézet akadémikusával [Első kézből] 2009.11.30 12:59
Lőrincz Lajos Szegeden végezte a jogi egyetemet ahonnan egyenes út vezetett a Magyar Tudományos Akadémiára. Több évtizedes pályafutása a közigazgatás kutatásához köti a tudós professzort, aki bejárta a világot, hogy tanulmányozza a különböző országok igazgatását. Tapasztalatairól, javaslatairól kérdeztük. Elmondta, hogy a rendszerváltáskor az volt a törekvésük, hogy Magyarországra mind ezidáig ráerőszakolt közigazgatást váltsa fel egy eredeti, saját rendszer. Ez csak részben sikerült, melynek lényege, hogy a köz-és magánszféra különüljön el. 2000 után az a változás lett irányadó, hogy a magánszféra határozza meg az állam irányítását. Ez az új politikai irányzat nem csupán itthon, de a világban is megbukott. A gazdasági válság bebizonyította, hogy az országokat a katasztrófától a közigazgatás mentette meg. A jövőt a tanár úr optimistán ítéli meg azért, mert szerinte a hazai közigazgatás alapvetően kiépült rendszerre állított stabil struktúra, mely fejleszthető, s melyben alkalmazottainak lehetőségei is bővülni fognak.
OrientPress Hírügynökség
Vissza |
|
|
 Drága 'fapados' útdíj, kiárusított balatoni kempingek és fasori jubileum a Lapszemlében
A pótkocsival közlekedő teherautók az alapdíjakat környezetvédelmi alapon is növelve akár 130 forintot is fizethetnek kilométerenként a sztrádákon - olvasható a Népszavában. Értékes vízparti ingatlanokat kínálnak eladásra, a felszámoló 17 balatoni kempinget kíván értékesíteni a következő hónapokban - írja pénteki számában a Napi Gazdaság. Nyolcnapos programsorozattal ünneplik vasárnaptól a Városligeti fasori református templom százéves jubileumát - számol be a Magyar Hírlap. | |
|
|
- Ingyenes Cimbaliband koncert lesz a Dürer Kertben
A Petőfi Rádió által az idei év felfedezett zenekarának választott Cimbaliband ad koncertet május 24-én, pénteken a Dürer Kert nagytermében. A Műhely-Estek keretében megrendezett eseményen a csapat mellett fellép a Kalapos Folk Band és a Narco Polo is. A koncertekre a belépés ingyenes. - A médiahatóság is készül a gyereknapra
Totóval, kvízekkel, biztonságos internetezésről szóló tanácsokkal várja a gyerekeket az NMHH a Városligeti Gyermeknapon. A május 25-26. között tartott fővárosi rendezvényen a médiahatóság az Internet Hotline sátorba invitál minden érdeklődőt.
- Újra Gödöllőn a királyi család - Koronázási Hétvége június 7-8-9
Június 7-én Ferenc József márvány mellszobrának avatásával kezdődik az idei koronázási hétvége Gödöllőn. A szobrot a város hosszú távú letétként kapta meg az osztrák Machura családtól, amit eredetileg 1917-ben az osztrák fővárosban állítottak fel, majd sokáig a bécsi Rudolf villa kertjében állt. A fehérmárvány mellszobor június 7-től a kastély Ferenc József előkertjében lesz látható. - Miniévad – 3 nap alatt 6 előadás a Magyarországi Német Színházban
Tízéves hagyományt követve ezúttal is nagyszabású fesztivállal zárja az évadot a szekszárdi Magyarországi Német Színház (DBU). Három nap leforgása alatt ugyanis színre viszi a 2012/2013-as szezon összes új darabját – szám szerint hatot. A művészek tehát gazdag kínálattal várják az úgynevezett Miniévad közönségét, hiszen a mesejátéktól a musicalen át az abszurd drámáig bárki kedvére válogathat. Aki pedig igazán „nagy dózisban” vágyik színházi élményre, akár mind a hat előadást megnézheti. A fesztivált idén május 28-30. között tartják. - Május 25-én Gyereknap Kimivel, a Millenárison
Május 25-én egész napos gyereknapi programra várja az érdeklődőket a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Millenárisra. Az eseményről tartott sajtótájékoztatón, a programok ismertetése mellett, Balatoni Monika társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár bemutatta Kimit, a nap házigazdáját, valamint szólt az MTVA M2-es csatornájával, illetve az egyszervolt.hu-val történő együttműködésről is.
| |
|

Téma: A magyar könnyűzene helyzete. Fesztiválszervezés
Vendég: Patkó Béla (Kiki) énekes
|
|