2012. május 17. csütörtök
|
Paszkál névnapja
A zene segíthet az Alzheimerben szenvedőknek, hogy új információkra emlékezzenek
[Életmód] 2010.05.13 10:09

Ha az új. verbális információkat zenés környezetben tálalják az Alzheimer-kórban szenvedő betegeknek, sokkal hatékonyabban képesek megjegyezni azokat - állítják a bostoni egyetem munkatársai. Ugyanakkor azt is megfigyelték, hogy csak a betegek képesek ilyen módon hatékonyabban tanulni - az egészséges felnőttek a beszéd és az énekhangon közölt információkra is egyforma arányban emlékeztek.

Az Alzheimer-kór az időskori demencia egyik leggyakoribb formája. A betegség legerőteljesebb tünete, hogy a páciens epizódszerű memóriája gyengülni kezd. Jelen kísérletben beteg és egészséges emberek is részt vettek: egyes információkat normális beszédhangon, míg másokat dalszövegszerűen adtak elő nekik. Az tanulmány a Neurologia című szaklapban olvasható.

Brandon Ally szerint eredményeik megfeleltek várakozásaiknak: a dalszövegszerű adatok ugyanis sokkal hatékonyabban ragadtak meg pácienseik fejében. Ugyanakkor feltevésükkel ellentétben ez a folyamat nem volt megfigyelhető az egészséges tesztalanyok esetében.

Úgy tűnik, a beteg és egészséges emberek memóriája között alapvető, gyökeres különbségek vannak - mondta Ally. A zenei információk feldolgozáshoz az egész agy munkájára szükség van. Ez a folyamat az Alzheimerben szenvedőknél nyilvánvalóan lassabb, ugyanakkor eredményeink szerint sokkal erőteljesebb asszociáció megy így végbe az agyukban, mint az egészséges emberekében - tette hozzá.

OrientPress Hírügynökség
Készítette: © Kelesys Kft. | www.kelesys.hu