Egészséges diétával az Alzheimer ellen [Életmód] 2010.06.09 13:16
A Temple Egyetem munkatársai megfigyelték, hogy a korai stádiumú Alzheimer-kóros betegek esetében az egészséges diéta bevezetése kifejezetten pozitívan hathat a kór terjedésének megakadályozására. Úgy tűnik ugyanis, hogy az életmódváltásnak köszönhetően jelentősen lelassítható, vagy akár vissza is fordítható az Alzheimer terjedése.
Korábbi kísérletek során már bebizonyosodott, hogy a vörös húsokban nagy mennyiségben előforduló metionin nevű aminosav fogyasztása növelheti az Alzheimer kialakulásának esélyét. A kutatás vezetője, Domenico Praticò szerint éppen ez inspirálta a mostani kísérleteket: ha ugyanis vannak olyan összetevők, amelyek elősegíthetik a betegség kialakulását, akkor olyanoknak is lenniük kell, amelyek megakadályozzák azt.
Az egereken elvégzett vizsgálatok során kiderült, hogy a metioninban gazdag diétát követő, egészséges ételekre való váltás hihetetlen eredményekkel járhat. Az állatoknál ugyanis stabilizálta, sőt egyes esetekben vissza is fordította az Alzheimer első tüneteit - írja a Journal of the Federation of American Societies for Experimental Biology.
A kísérletek is bizonyítják: agyunk képes számos rossz folyamatot visszafordítani, ha odafigyelünk egészségünkre. Az Alzheimer esetében például már az egészséges táplálkozás betartása is sokat segíthet - mondta Praticò. OrientPress Hírügynökség
|