 Kicsit gyorsult csak a GYIA [Nemzetgazdaság] 2010.07.29 09:31
Enyhe gyorsulásra volt képes a reálgazdaság a nyár közepén. A Világgazdaság és az Ecostat közös mutatószáma, a gyorsulási irányadó júliusban 0,25 százalékos emelkedést jelzett az előző hónaphoz képest. Ez árnyalatnyival magasabb ütem, mint ami a felülvizsgált adatok szerint júniust jellemezte, bár a májusig látható stagnáláshoz képest szignifikáns a változás. Azt látszik alátámasztani a mutató, hogy a második fél évre magasabb sebességfokozatba kapcsolhat a gazdaság, bár a kockázatok továbbra is fennállnak. Utóbbiak közül a legjelentősebb, hogy a nyugati kormányok várhatóan keresletszűkülésre kényszerülnek jövőre, de ez fokozatosan beépülhet a várakozásokba is.
Ezúttal nem kizárólag az export jelentette a növekedést, néhány belső tényező is megmozdulni látszik. A részindexek közül júliusban öt nőtt és ugyancsak öt csökkent. Havi alapon jelentősen bővült a forgalomban lévő pénzmennyiség reálértéke, ez gyakoribb gazdasági tranzakciókra utal. A budapesti tőzsdeindex is folytatta a releváns időszakban, áprilisban a szárnyalást, de ezzel el is érte lokális csúcspontját, májusra már lejtmenetbe kapcsolt, ez a következő havi GYIA-ra lesz hatással. A nulla közeléből pozitív irányba mozdult el a rövid és hosszú lejáratú kamatok közti különbség, ez a befektetési hajlandóságnak kedvez. A két klasszikus előrejelző indikátor, az ipari termelés s a nem élelmiszerek kiskereskedelme is bővült, ezek közül is a termelés növekedése jelentette a legerősebb húzóerőt.
A reálkamat emelkedése rontott az indikátoron júliusban, igaz, még mindig negatív szinten van. Hosszú javulás után megtört a német várakozások javulása tavasz végére, így nem tudott az export szempontjából kedvező hatást kifejteni, rontotta a GYIA-t. Negatívan hatott a reálkeresetek szűkülése is, bár az idén jobbára hektikus ugrálást produkált az adat a közszférában kiosztott különjuttatások miatt. A gépjárműhitelek állománya is folytatta a zsugorodást, mára reálértéken a 2007 eleji szintre csökkent a mutató. Ismét határozott növekedésnek indult a munkakeresésre fordított átlagos időtartam, ahogy a recesszió során állásukat elveszítők jó része is egy éven túl próbál sikertelenül elhelyezkedni.
A kilátások rövid távon kedvezőek, bár nyár elején volt némi megbicsaklás a konjunktúraindexekben, már így is a válság előtti szint körül vagy a felett található valamennyi. A második fél évben bekapcsolódhat a belső kereslet is a növekedésbe, amely most érheti el a mélypontot. Kockázatot jelent a forintárfolyam ingadozása ebből a szempontból, a lakosságot óvatosságra inthetik az elmúlt hónapok nagy gyengülési hullámai, még ha jelenleg nem is ér sokkal kevesebbet a hazai fizetőeszköz, mint az év elején.
OrientPress Hírügynökség
Vissza |
|
|
Fókuszban |
Máris eredményt hozott a nemdohányzókat védő törvény
Máris érezhetőek a januárban életbe lépett Nemdohányzók Védelméről Szóló Törvény hatásai. A jelenleg is zajló Nemzetközi Ifjúsági Dohányzásfelmérés valamint a vendéglátóegységek levegőminőségének folyamatos ellenőrzése ezeket monitorozza. A passzív dohányosok megmentéséért és a dohányzás visszaszorításáért közösen tesz erőfeszítéseket az Országos Tisztifőorvosi Hivatal, a WHO Magyarországi Iroda, az Országos Egészségfejlesztési Intézet és az Országos Környezetegészségügyi Intézet. | |
|
|
|
 Adóbevallás, államadósság és Írószövetség a Lapszemlében
A Magyar Írószövetség elnöke szerint hosszú időt igényel, hogy a külföld szemében ne kisstílűen marakodó bandának tűnjünk, hanem olyan sokszínű társaságnak, amely számtalan értékkel gazdagíthatja Európát – olvasható a Magyar Hírlapban. Túl bonyolult letölteni a bevallás nyomtatványait – írja a Népszava. Reklámkampányt indítanak az államadósság ellen – számol be a Népszabadság. | |
|
|
- Ludovikások ünnepe
A Ludovika Fesztivál egy alapvetően házi rendezvényből, a száznapos ünnepségből nőtte ki magát nyilvános eseménnyé, elsősorban a civil-katonai kapcsolatok erősítésének okán. Az idén, immáron harmadik alkalommal -május 18-20-a között- rendezik meg a volt Ludovika-épületnek, illetve a Ludovika-szobornak is otthont adó Orczy kertben.-tudatta a Magyar Honvéd. - 'Hazátlanul'-kiállítás
A Belügyminisztérium és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága 2012. május 17-31. között hontalanokról szóló kiállítást szervez a MÜPA-ban „Nowhere People - 'Hazátlanul' címmel. - Hogyan beszélgessünk egy földönkívülivel? A Fogasházban ez is kiderül
A Szimbiózis Napok elnevezésű kulturális antropológiai fesztivál idén hetedik alkalommal kerül megrendezésre május 18-19-én a Fogasházban. Az érdeklődők változatos programokon keresztül ismerkedhetnek meg távoli népek és közelünkben élő közösségek tárgyi és szellemi kultúrájával: életmódjával, tudáskincsével, művészetével, meséivel, játékaival - de arról is hallhatnak előadást, hogy miként lehetne kommunikálni egy földönkívüli faj képviselőjével. - Lovagok és apródok a Savoya Park Középkori Gyereknapján
A bátor lovagok és furfangos apródok világába csöppenhetnek azok a gyerekek, akik május 19-én szüleikkel ellátogatnak a budapesti Savoya Parkba. A Középkori Gyereknapon lesznek ügyességi és erőpróbák, pajzs- és sárkánykészítés és kézzel hajtott fakörhinta is. A rendezvény ingyenes. - Keresztény film-és könyvvásár
Június első napjaiban az Uránia Nemzeti Filmszínház ad otthont az I. Keresztény Film- és Könyvvásár számára. Az Ünnepi Könyvhét alatt megtartandó rangos eseményt az Etalon Film Kiadó a Magyarországi Evangélikus Egyházzal és a Magyarországi Református Egyház Kálvin Kiadójával szoros együttműködésben szervezi. A rendezvényt a számos játékfilm és dokumentumfilm mellett, kiállítás, beszélgetések és koncert színesíti. - Budapesti Nagy Sportágválasztó és Hangszerválasztó
Ünnepel a Budapesti Nagy Sportágválasztó, hiszen június első hétvégéjén már tizedik alkalommal kerül megrendezésre, idén pedig elindul a Budapesti Nagy Hangszerválasztó is. | |
|
|
|
Elérhetőségeink a műsorok ideje alatt:
|
 |
2012.05.17 09:00 - 10:00
[ Közigazgatási Műhelytitkok ] A 2012.05.10-i adás ismétlése

Vendég: Brainel Mehandi, tanácsadó, a stílus szakértője. A műsort vezeti: Borsay Tamás.
Téma: Hogyan öltözködjünk a munkahelyen és hogyan jelenjük meg a közéletben? Mit várhatunk el munkatársainktól és ügyfeleinktől? Beszélgessünk a stílusról!
|
 |
2012.05.17 10:00 - 11:00
[ Közigazgatási marketing ] A 2012.05.16-i adás ismétlése

Vendég: Dr. Takács András programvezető, Tokaj Hegyalja Programiroda. Vezető szakértők: Perlaky Papp József, PR stratéga, a BKF docense és Papp-Váry Árpád, marketing szakértő, a BKF Gazdasági és Turisztikai Kar dékánja, mindketten a Márkagyár vezető tanácsadói.
Téma: Tokaj-Hegyalja márkázása
|
 |
2012.05.17 11:00 - 12:00
[ Közigazgatás Extra ] A 2012.05.10-i adás ismétlése

Vendég: Urbán György elnök, Nemzeti Közlekedési Hatóság.
Téma: A Nemzeti Közlekedési Hatóság munkájának bemutatása.
|
 |
2012.05.17 12:00 - 13:00
[ Jogalkalmazási Show ] A 2012.05.15-i adás ismétlése

Vezető szakértő: Leczki István. A műsor moderátora: Dr. Kovács Emőke
Téma: A Hallgató kérdez-Mi válaszolunk! A közszolgálat területén felmerülő hallgatói jogi kérdések megválaszolása.
|
 |
2012.05.17 13:00 - 14:00
[ Köz-Vélemény ] A 2012.05.16-i adás ismétlése

Vendég: Dr. Pusztai Zsófia a WHO Magyarországi Irodájának vezetője. A műsort vezeti: Németh Andrea.
Téma: Tevékeny és Egészséges Időskor. Növekvő egészségegyenlőtlenségek. Daganatos betegségek, dohányzás és alkoholproblémák.
|
 |
2012.05.17 14:00 - 15:00
[ Köz-Vélemény ] A 2012.05.10-i adás ismétlése

Vendég: Mezősi Csilla egészségturizmus szakértő, Magyar Turizmus Zrt. A műsort vezeti: Németh Andrea
Téma: Egészségturizmus Magyarországon. Hazai gyógyvizek, fürdők és fürdővárosok.
|
 |
2012.05.17 15:00 - 16:00
[ Köz-Vélemény ] A 2012.05.16-i adás ismétlése

Vendég: Hajdú D. András, a 2011-es Országos Sajtófotó Pályázat nyertese. A műsort vezeti: Koncz Tamás
Téma: Ember a kép mögött.
|
 |
2012.05.17 16:00 - 17:00
[ Budapest Főváros Kormányhivatala ] Élő adás
Vendég: Széles Ágnes szolgálatvezető, Ügyfélszolgálati Főosztály, Teve
u.-i Kormányablak.
Téma: Amit a Kormányablakokról tudni kell 2011-2012.
|
 |
2012.05.17 17:00 - 18:00
[ Paragrafus ] Élő adás
Vendégek: Dr. Kovács Eszter, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Jogi és
Nemzetközi Főosztály Iparjogvédelmi Jogi Osztályának jogásza, iparjogvédelmi szakjogász. Vékony Fanni aranyműves, 2011-ben a hónap
designere, 2012-ben a Keresztszemes brossal az év ékszere elismerést kapta. A műsort vezetik: Dr. Márai Judit ügyvéd és Dr. Szabó L. Zsolt ügyvéd.
Téma: Az iparművészet és képzőművészet szellemitulajdon-jogi védelme.
|
 |
2012.05.17 18:00 - 19:00
[ The Show Must Go On ] A 2012.05.10-i adás ismétlése

Vendég: Dr. Kiss György tanszékvezető egyetemi tanár. A műsor mentora és moderátora: Dr. Dudás Ferenc a közigazgatás állandó készenlétének szakértője.
Téma: Munkajogi Akadémia II. Az új munkajogi szabályozás.
|
 |
2012.05.17 19:00 - 20:00
[ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal ] A 2012.05.16-i adás ismétlése

Vendég: Dr. Berkó Attila igazgató, Igazságügyi Szolgálat
Téma: Az Igazságügyi Szolgálat munkájának bemutatása.
|
Műsorainkat az Observer szemlézi
|
|
|