A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete mai határozatában 5 millió forint bírsággal sújtotta az Allianz Bank Zrt.-t és azonnali hatállyal kötelezte a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartására.
A Felügyelet fogyasztóvédelmi vizsgálata megállapította, hogy az Allianz Bank Zrt. ügynökei egy főiskolai nyári gólyatáborban az ott táborozó fiatalokkal – az ő számukra játékos vetélkedő egyik feladatának beállítva – lakossági bankszámlanyitási, bankkártya és telebank szolgáltatási szerződési igénylőlapot töltettek ki tavaly augusztusban. A hallgatók által kitöltött kérelmek alapján a hitelintézet több mint száz esetben ténylegesen meg is nyitotta a bankszámlákat.
A vizsgálat megállapította, hogy az Allianz Bank ügynökei félrevezető, nem megfelelő tájékoztatást nyújtottak a banki szolgáltatás kondícióiról és a kapcsolódó szolgáltatásokról, rontva ezzel a fogyasztók lehetőségét a szükséges információ birtokában való döntésre. Az ügynökök nyereménysorsoláson való részvételi lehetőséget is ígértek a fiataloknak, holott valójában nem volt semmiféle nyeremény.
Egyértelműen az agresszív kereskedelmi gyakorlat tényét bizonyította, hogy az üzletkötésekre a fiatalok szabadidejében, mintegy rábeszélő jelleggel került sor. A szerződéskötések olyan helyzetben valósultak meg, amely jelentősen korlátozta a fogyasztóknak az áruval kapcsolatos választási, magatartási szabadságát. Ez az eljárás alkalmas volt arra, hogy olyan ügyleti döntésekre késztesse a gólyatábor résztvevőit, amelyeket egyébként nem hoztak volna meg.
A Felügyelet a bírság összegének megállapításakor súlyosbító körülményként értékelte többek közt, hogy a jogszabálysértés nagyszámú fiatal, pénzügyekben alapvetően nem jártas, saját jövedelemmel nem rendelkező személyt érintett, akiket szabadidős tevékenységük során késztettek döntésre. Enyhítő körülménynek számított viszont, hogy a bank együttműködött a felügyeleti vizsgálat során, illetve megtette a belső intézkedéseket a jövőbeni hasonló esetek elkerülésére.
Egy új jogszabály értelmében fiatalkorú szabálysértőket is őrizetbe vehet a rendőrség. A törvény nyomán több eset is a figyelem középpontjába került: többek között 17 éves utcalányt és ajánlószelvény-gyűjtőkre támadó 14 éves tinit fülelt le és zárt el a rendőrség, egy lányt pedig a pszichiátriára szállítottak a fogdából. Felmerül a kérdés: valóban ez a leghatékonyabb mód a nevelésre és a fiatalkorú bűnözés felszámolására? A témáról Sárik Esztert, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársát kérdeztük.
A Pécsi Közlekedési Zrt. vezérigazgatója ellen javasol vádemelést a rendőrség a pécsi buszeladási ügyben – írja a Magyar Nemzet. A Népszabadságban arról olvashatunk, Orbán Viktor leveszi napirendről a megahivatalok kérdését. Az Index.hu úgy értesült, mentővel kellett a pszichiátriai osztályra szállítani a rendőrségről egy lopásért elzárt 15 éves lányt és hogy a Volán vezérének fiához juthattak a buszos tenderekből származó milliárdok.
Ajánló
Itt az Első Hazai Kézműves Sörfesztivál Ha már túléltük a borfesztivált szept. közepén, egy hétre rá mehetünk sörfesztiválozni, ugyanis szeptember 24-25-én megrendezésre kerül az első, hagyományteremtő Főzdefeszt.
Szeptemberben minden kedden VizesKEDD A Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága (RMI) immáron harmadik alkalommal hirdeti meg a nagy sikernek örvendő VizesKEDDj elnevezésű akcióját.
Öreg járgányok parádéja Oldtimerek gördülnek a bécsi Rigstrasse-re jövő szombaton, szeptember 4-én. A Rallye di Vienna mozgó múzeuma több mint 200 járgány-matuzsálemet vonultat fel, egyben 100 év autó-történelmet.
Ismét a Trafóban az InTimE Magány, vágy, szerelem, testiség, erőszak, hatalom, kiszolgáltatottság, birtoklás, őszinteség, képmutatás…a 2008-as bemutató óta töretlenül hódít Frenák Pál látványos előadása, az InTimE. Szeptemberben a Trafóban két este is találkozhatunk a francia közönség előtt is nagy sikerrel játszott darabbal, melyben a társulat két új felfedezettje is bemutatkozik.
Hagyományok – Ízek – Régiók a városligeti Vajdahunyadvárban Ismét különleges történeti íz-utazás és színes műsorok várnak augusztus utolsó hétvégéjén a városligeti Vajdahunyadvárban rendezett HÍR-es Íznapok látogatóira. A harmadik alkalommal megvalósuló látványos esemény fő célja a Hagyományok-Ízek-Régiók élelmiszer-gyűjteményben szereplő különleges alapanyagok és termékek ismertebbé tétele, terjesztésük támogatása.
A Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepe a Budai Várban Immár hagyomány, hogy szeptember első hétvégéjén a könyveké a főszerep a Budai Várban. A Budavári Önkormányzat és a Litea Könyvesbolt 2010. szeptember 3-5 között immár nyolcadik alkalommal rendezi meg a Szentháromság téren a Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepét.
A HAGYOMÁNYOK-ÍZEK-RÉGIÓK (HÍR) programot a Vidékfejlesztési Minisztérium 1998-ban indította el az Európai Unió Euroterroirs kezdeményezéséhez csatlakozva. A HÍR program célkitűzése az volt, hogy létrehozzuk Magyarország hagyományos és tájjellegű...
2010. szeptember 2-án, az Országházban vehették át a díjazottak a 2010. évi Magyar Termék Nagydíj elismeréseit. „Az energiahatékonyság az építőipar, az építőanyag-ipar jövője, amelynek egyszerre kell a szektor motorjának és céljának lennie...