regisztráció klubtagságra forródrót klubtagjainknak
 BEJELENTKEZÉS
2012. február 4. szombat
Ráhel, Csenge
300:300
LMP: Még mindig nem érti az MSZP az új politikai kultúrát
[Kormányzat] 2010.07.29 15:40

Szerdai klubrádiós interjújában Mesterházy Attila ismét tanújelét adta, hogy az MSZP továbbra sem tud elszakadni az eddigi mutyizós, háttérben alkudozós politikai kultúrától – sőt, azt sem tudja elképzelni, hogy lehet ezt másként is csinálni - írja közleményében az LMP.

Mesterházy valószínűleg hallucinál: tárgyalásról és zsarolásról beszél, nem zavartatva magát a tényektől - írja az LMP Országos Választmányának szóvivője.

Az MSZP-elnök a főpolgármester-jelöléssel kapcsolatban azt mondta: az LMP „már rögtön a tárgyalások elején durván kihátrált”. A tény ezzel szemben az, hogy az LMP-hez, illetve a pártot képviselni jogosult három megválasztott szóvivőhöz, Csiba Katalinhoz, Sallai R. Benedekhez és hozzám nem érkezett meghívás semmilyen tárgyalásra sem az MSZP, sem a Fidesz részéről. A sajtón keresztüli üzengetést és a közös ismerősökön keresztüli nyomásgyakorlást a továbbiakban sem tekintjük tárgyalásnak.

A Lehet Más a Politika budapesti kongresszusa július 8-án főpolgármester-jelöltté választotta Jávor Benedeket. Ezt a döntést nem írhatja felül a pártelitek alkuja, mivel az LMP valóban demokratikus módon működik – még akkor is, ha ez Mesterházy Attila és elvtársai számára nehezen elképzelhető.

Az MSZP-elnök azt is állította, hogy „az LMP főpolgármester-jelöltje szerint azzal zsarolták meg a Fideszt, hogy ha nem hajlandóak a két hét helyett három hetet adni a kopogtatócédulák összegyűjtésére, akkor ők majd az MSZP-vel fognak együttműködni. Erre a Fidesz változtatott ezen a passzuson, hiszen eredetileg 4 hétről kettő hétre akarták csökkenteni ezt az intervallumot, majd az LMP, hát így mondom, ezt nem tudom másképpen nevezni, zsarolására három hétre emelték.”

Mesterházy ezzel csak azt bizonyította, hogy fogalma sincs, miről beszél: a Fidesz az eredetileg öthetes időszakot először 9 napra akarta csökkenteni, majd végül 15 napban állapodtak meg – saját magukkal. Az LMP számos alkalommal bírálta ezt a demokráciát szűkítő lépést, és legalább három hétben szerette volna meghatározni a rendelkezésre álló időt - írja Tordai Bence.

A Lehet Más a Politika továbbra is egy új politikai kultúra meghonosításának elkötelezett híve, és az önkormányzati választáson is várja mindazok támogatását, akik a mutyivilág, illetve a demokrácia csorbítása helyett az átláthatóság és a részvételi demokrácia értékeit választják.

Forrás: OrientPress Hírügynökség

   Hír megosztása iWiWen Hír nyomtatása
  Küldje el ismerősének ezt @ hírt...


Vissza
Fókuszban
Hidegben a hajléktalanokért – melegedők, adományvonalak, összefogás

A belügyminiszter a hét elején számos szervnek adott ki utasítást, amely segít megelőzni a rendkívüli időjárás miatt a hajléktalanokat, magukra hagyottan élőket fenyegető fagyhalált. A rendőrség, a katasztrófavédelem, az önkormányzatok és alapítványi segélyszervezetek meg is kezdték széleskörű intézkedéseiket. A civilek sem maradtak restek, égnek az adományvonalak, a lakosság naponta él a bejelentés lehetőségével, ha kint éjszakázó fedél nélkülit lát. A facebook-on is villámgyorsan terjednek a hasznos információk.
Galéria

Mangalicafesztivál a Szabadság téren
KÉPTÁR FILMTÁR, INTERJÚK
Kormányzat

A Ludas Matyi is kötelező lesz a...
Völner: a kormány vizsgálja egy új...
Meghosszabbították a felvételi...
A járások a Jó Államot viszik...
Az állam legkisebb területi...
Nemzetgazdaság

Varga Mihály: nem kizárt az...
Szép hetet tudhat maga mögött a...
Malévesek búcsúja
Az utazási irodák nem kérnek a...
Megvannak az első Új Széchenyi Terv...
EU

Európai Parlament: nagyobb...
Kiemelt uniós támogatási terület...
Sport: zéró tolerancia a...
Daphne: program a nők és a...
A megfelelő hulladékgazdálkodás...
Első kézből

Leszerződtek az első önkéntes...
Konzuli közlemény: Romániába utazók...
Megvannak az első önkéntes műveleti...
Szórakoztatva nevel a Mobilis
A befagyott, jeges vízfelületek...
Iránytű

A MALÉV törölt járatainak utasait...
Elérhetőek a napkollektoros...
Kiemelt program szakképzetlen...
A Gazdasági Versenyhivatal új...
Pályázat a múzeumok oktatási...
Életmód

Gyakori az energiaital túladagolása...
Amerikában is meg kell majd fizetni...
Évtizedekkel előre megjósolható a...
A nők utánozzák társaikat az...
Miért olyan erős a pók hálója?
Látókör

Megkezdődött a 'fapados'...
Elhunyt Csurka István
Hétvégén is folyik a görög...
Javult az ipari teljesítmény...
Tavaly április óta nem látott...
Fókuszban

Hidegben a hajléktalanokért –...
Katasztrófalehárítás magyar...
Tarlós: biztosan nem lesz útdíj
Megnyílnak a piacok, nő a...
Mennyivel viszünk haza kevesebbet...
Ajánló

Budapest Bár Valentin napi koncert
Látogatottsági rekord az...
Mackófesztivál az Állatkertben
Színház, gombnyomásra: Voks a...
Jogászbál
Lapszemle

Sarkalatos törvények, gáz, nyelvvizsga


A bíróságról és a vallásszabadságról március közepén fogad el véleményt a Velencei Bizottság plenáris ülése, de másik hat sarkalatos törvényt is véleményeznek júniusban - közli a Népszabadság. A Magyar Hírlap arról ír, hogy már kilenc ország kap a tervezettnél kevesebb orosz földgázt. Akkreditált nyelvvizsga hiányában nem adható ki diploma – olvasható a Magyar Nemzet szombati számában.
Ajánló
  • Budapest Bár Valentin napi koncert
    Február 14-én szerelmes dalokkal vár mindenkit a Budapest Bár a New Orleans étteremben. A koncerten a Bár repertoárjának legszebb darabjai csendülnek fel, melyekben lesz szó szerelemről, csókról, csalódásról vagy reményről.
  • Látogatottsági rekord az Operaházban - Diákjegyek márciustól
    A 2012-es évbe lépve a nagyközönség bebizonyította, hogy növekszik az érdeklődése az opera és a balett iránt. Az évad elején kinevezett vezetőség előre tervezett programot vett át, ám kisebb műsorszerkesztési változtatásokkal hatalmas eredményt ért el. Az Operaház 2012. március 1-jétől bevezeti a 300 forintos diákjegyek árusítását is.
  • Mackófesztivál az Állatkertben
    Február 2-án, a barnamedvék előjövetelével kezdődik meg a hagyományos Mackófesztivál a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A vasárnapig tartó, négynapos rendezvénysorozaton számos programmal várják az érdeklődőket, ráadásul a brummogva érkező 14 éven aluli gyermekeket díjmentesen engedik be a főbejáratnál.
  • Színház, gombnyomásra: Voks a Trafóban
    Költői tánc vagy második világháborús történelmi archívum? Ezúttal a nézők választják ki, mit szeretnének látni-hallani. A választás anonim, csak egy gombnyomás, és a távirányító mindenkinél ott van. A Tünet Együttes legújabb kísérlete jól modellezi azt a világot, a mai Magyarország társadalmát, amelyben élünk – kiélezve a kollektív döntéshozatal és az egyéni felelősség témájára.
  • Jogászbál
    2012. február 4-én megrendezik az CLXXXIII. Országos Pesti Jogászbált, mellyel a szervezők egy közel kétszáz éves hagyományt szeretnének megújítani.
  • Az Írók Boltja februári programjai
    A programok 16:00-kor kezdődnek, az eltéréseket jelezzük!
 
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Területi Közigazgatásért és Választásokért Felelős Államtitkárság
Budapest Főváros Kormányhivatala
Pest Megyei Kormányhivatal
Fejér Megyei Kormányhivatal
Zala Megyei Kormányhivatal
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros
Gödöllő Város Önkormányzata
Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal
The Show Must Go On
Közigazgatás Extra
Jogalkalmazási Show
Önkormányzati Kerekasztal
Köz-Vélemény
A Remény Emberei
Betekintünk a tárgyalóterembe
Közigazgatási Műhelytitkok
Paragrafus
Közigazgatási marketing
Közigazgatás Szolgáltatói
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Fókuszban az Egészségügy
Adásaink időrendi sorrendben


Partnereink

Médiaajánlat

 
Technikai észrevétel

Legyen a kezdőlapom


Impresszum

Adatvédelem

Jogi nyilatkozat
© 2006 - 2012 OrientPress Hírügynökség Kft. | Készítette: Kelesys Kft.