EUR/HUF:
284.49
|
CHF/HUF:
219.36
|
USD/HUF:
221.88
2010. szeptember 4. szombat
|
Rozália névnapja
Kereső:
Startol a XVIII. Lellei Borhét
[Kultúra] 2010.07.29 19:05

Július 30-án kezdődik és augusztus 8-ig, 10 napig tart Balatonlellén a 18. Lellei Borhét a „villáműző” Szent Donát tiszteletére, a legkorábbi érésű bor, a Csabagyöngye szüretelésének megkezdése (augusztus 10.) előtt. Buzássy László, a Balatonlellei Hegyközség hegybírója elmondta, hogy a hegyközség és az önkormányzat közös rendezvényének célja a dél-balatoni borvidék borainak versenye mellett a borkultúra és a népművészet bemutatása.

A közönség 18 pincészet 200 borát kóstolhatja. A vidék az utóbbi években három alkalommal adta az Év Borászát és az Év Ifjú Borászát az országos szakmai megmérettetéseken. A bevizsgált borokat gusztusos faházakból, üvegpoharakban kínálják - olvasható a TTG Hungary hírlevelében. Előadások, zenés, táncos programok kísérik a rendezvényt a Móló sétányon. Az utolsó esten a Somogy Táncegyüttes műsora kíséri a borkirálynő választást, valamint a borhét borának csapra verését. A látogatókat felvonulás, borkóstolók, gulyás- és grillételek nagy választéka, népművészeti kirakodóvásár is várja. A 6 milliós költségvetésű rendezvényt 2,5 millióval támogatja a helyi önkormányzat. Bevételként könyvelheti el a vásározók és a borászok helypénzét.

Forrás: OrientPress Hírügynökség

   Hír megosztása iWiWen Hír nyomtatása
  Küldje el ismerősének ezt @ hírt...


Vissza
Friss hírek:
Minden hír
Fókuszban
'Fiatalkorú attól még nem javult meg, hogy elzárták'

Egy új jogszabály értelmében fiatalkorú szabálysértőket is őrizetbe vehet a rendőrség. A törvény nyomán több eset is a figyelem középpontjába került: többek között 17 éves utcalányt és ajánlószelvény-gyűjtőkre támadó 14 éves tinit fülelt le és zárt el a rendőrség, egy lányt pedig a pszichiátriára szállítottak a fogdából. Felmerül a kérdés: valóban ez a leghatékonyabb mód a nevelésre és a fiatalkorú bűnözés felszámolására? A témáról Sárik Esztert, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársát kérdeztük.
Galéria

Megkezdődött az új tanév a gazdagréti Csikihegyek Általános Iskolában
KÉPTÁR FILMTÁR
Belföld

Négyen indulhatnak Demszky...
Versenyben, Staudt, a Jobbik...
Kevéssel bukott el Schmuck
Kitüntetést alapított Schmitt
Jávor indulhat a főpolgármesteri...
Külföld

Mexikói összecsapás: 27...
Nem szivárog az olaj a...
Afgán kampánymunkásokat ért a NATO...
Ismét ferobbant egy olajfúró...
Tilos a dohányzás! - Görögország a...
Gazdaság

Cséfalvay: nem szükséges a...
Feszülten várja a piac az amerikai...
Kis öröm a devizahitelesknek-...
Helyes mezőgazdasági gyakorlat a...
Feljebb tornássza a búza árát az...
Egészségügy

Stresszoldás hamburgerrel?
A cukor nem jó fájdalomcsillapító a...
Egyre nagyobb problémát okoz az...
Ígéretes az új malária gyógyszer
A fluorid árt a terhes nőknek?
Kultúra

Meghalt Wermer András
Elhunyt Bánffy György
Művészetterápia és gyógyítás
Magyar filmek Amerikában
Önnek jár a versvonat!
Tudomány

Ritka római lámpát találtak...
A tél hatalmas hóeséseit nem a...
A sáska rajok titkai
Stephen Hawking: Nem Isten...
Egy paleolit halotti tor emlékei...
Mozaik

Felöklelte gazdáját a megvadult...
Vezetéknek csapódott egy...
Oszlopnak hajtott gyerekével
Európai turizmus 2010-ben –...
Vádemelési javaslat a pécsi...
Sport

Egervári egyik csatárát el sem...
Vízilabda Eb: döntetlen a...
Készülhet a csoportkörre a Loki
Megmenekült a Diósgyőr: Leisztinger...
US Open: Szávay nyert, Arn kiesett
Fókuszban

'Fiatalkorú attól még nem javult...
Kórus a medencében: Kultúrfürdő...
Kerpen: Nagyban csökkent a...
Egyenlőbbek Csepelen
Mit is csinál 'Az iskola rendőre'?
Lapszemle

Gyanús buszeladás, Tátrai és elzárás a lapszemlében


A Pécsi Közlekedési Zrt. vezérigazgatója ellen javasol vádemelést a rendőrség a pécsi buszeladási ügyben – írja a Magyar Nemzet. A Népszabadságban arról olvashatunk, Orbán Viktor leveszi napirendről a megahivatalok kérdését. Az Index.hu úgy értesült, mentővel kellett a pszichiátriai osztályra szállítani a rendőrségről egy lopásért elzárt 15 éves lányt és hogy a Volán vezérének fiához juthattak a buszos tenderekből származó milliárdok.
Ajánló
  • Itt az Első Hazai Kézműves Sörfesztivál
    Ha már túléltük a borfesztivált szept. közepén, egy hétre rá mehetünk sörfesztiválozni, ugyanis szeptember 24-25-én megrendezésre kerül az első, hagyományteremtő Főzdefeszt.
  • Szeptemberben minden kedden VizesKEDD
    A Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága (RMI) immáron harmadik alkalommal hirdeti meg a nagy sikernek örvendő VizesKEDDj elnevezésű akcióját.
  • Öreg járgányok parádéja
    Oldtimerek gördülnek a bécsi Rigstrasse-re jövő szombaton, szeptember 4-én. A Rallye di Vienna mozgó múzeuma több mint 200 járgány-matuzsálemet vonultat fel, egyben 100 év autó-történelmet.
  • Ismét a Trafóban az InTimE
    Magány, vágy, szerelem, testiség, erőszak, hatalom, kiszolgáltatottság, birtoklás, őszinteség, képmutatás…a 2008-as bemutató óta töretlenül hódít Frenák Pál látványos előadása, az InTimE. Szeptemberben a Trafóban két este is találkozhatunk a francia közönség előtt is nagy sikerrel játszott darabbal, melyben a társulat két új felfedezettje is bemutatkozik.
  • Hagyományok – Ízek – Régiók a városligeti Vajdahunyadvárban
    Ismét különleges történeti íz-utazás és színes műsorok várnak augusztus utolsó hétvégéjén a városligeti Vajdahunyadvárban rendezett HÍR-es Íznapok látogatóira. A harmadik alkalommal megvalósuló látványos esemény fő célja a Hagyományok-Ízek-Régiók élelmiszer-gyűjteményben szereplő különleges alapanyagok és termékek ismertebbé tétele, terjesztésük támogatása.
  • A Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepe a Budai Várban
    Immár hagyomány, hogy szeptember első hétvégéjén a könyveké a főszerep a Budai Várban. A Budavári Önkormányzat és a Litea Könyvesbolt 2010. szeptember 3-5 között immár nyolcadik alkalommal rendezi meg a Szentháromság téren a Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepét.
 


www.budaihirlap.hu


Uniós és nemzeti oltalom alatt álló termékeink

A HAGYOMÁNYOK-ÍZEK-RÉGIÓK (HÍR) programot a Vidékfejlesztési Minisztérium 1998-ban indította el az Európai Unió Euroterroirs kezdeményezéséhez csatlakozva. A HÍR program célkitűzése az volt, hogy létrehozzuk Magyarország hagyományos és tájjellegű...
Legolvasottabb cikkeink

Gondoljuk szebbé a várost! - Babits az Attila...
A Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepe
Lehet-e még Budapest a mozik fővárosa?
Polanski visszatérése a hagyományos krimihez
Gyanús buszeladás, Tátrai és elzárás a...
Kis színes képecskét mutatok

www.kozigpress.hu


Színesedő paletta a Magyar Termék Nagydíjon

2010. szeptember 2-án, az Országházban vehették át a díjazottak a 2010. évi Magyar Termék Nagydíj elismeréseit. „Az energiahatékonyság az építőipar, az építőanyag-ipar jövője, amelynek egyszerre kell a szektor motorjának és céljának lennie...
Legolvasottabb cikkeink

Új jogszabályok szeptember 1-jétől
A magyar doppingellenes szabályozás...
Heves megye turisztikai fejlesztései
Nyílt, szabad szoftverek az államigazgatásban...
Javaslatokat várnak a 2010. évi Kós...
APEH tájékoztatás a 2010. rendelkező évi...
Partnereink

Médiaajánlat

 
Technikai észrevétel

Legyen a kezdőlapom


Impresszum

Adatvédelem

Jogi nyilatkozat
© 2006 - 2010 OrientPress Hírügynökség Kft. | Készítette: Kelesys Kft.