 Kormánybiztosi kezdeményezésre újabb három ügyben vizsgálódhat a KEHI (frissítve) [Belföld] 2010.07.30 18:14
Újabb három ügyben kezdeményez Kormányzati Ellenőrzési Hivatali (KEHI) vizsgálatot a kormánybiztos. Papcsák Ferenc pénteken bejelentette: a sukorói beruházás körülményeit, az Omninvest Kft. és az állam közötti megállapodásokat, illetve a Moszkvai Kereskedelmi Képviselet épületének eladását is kivizsgáltatná a hivatallal. A politikus szerint mindegyik ügy szálai magasra vezetnek.
Papcsák Ferenc a sanghaji világkiállítás után újabb három ügyben kezdeményezett KEHI-vizsgálatot. A kormánybiztos – a HírTV tudósítása szerint – pénteken bejelentette: megvizsgáltatná a a sukorói beruházás körülményeit, az Omninvest Kft. és az állam közötti megállapodásokat, illetve a Moszkvai Kereskedelmi Képviselet épületének eladását is.
A politikus kijelentette, hogy mind a négy kérdéses ügy közvetlenül érinti mind a Gyurcsány- mind a Bajnai-kabinetet, a beruházások kapcsán olyan magas szintű nemzetközi tárgyalások zajlottak, melyek anyagai, jórészt titkosítva lettek.
A vizsgálatot – mondta Papcsák – legfőképp az indokolja, hogy több olyan ügyben, melyben már nyomoznak, a hatóságok nem kaptak meg minden létező anyagot az illetékes szervektől.
A bejelentésre reagálva az MSZP azt közölte: 'Papcsák ismét előhozakodott vádjaival. Az MSZP megvédi minden olyan képviselőjét, akit alaptalan támadások érnek és követeli a kormánytól, hogy hagyjon fel a politika kriminalizálásával és fogjon végre neki a felelős kormányzásnak.'
A szocialisták úgy vélik, a Fidesz továbbra sem képes felhagyni az olyan vádaskodásokkal, melyek semmi másra nem jók, csak hogy kriminalizálják a politikát és bemocskolják tisztességes emberek nevét.
A Magyar Szocialista Párt felszólítja a kormányt, hogy hagyjon fel ezzel a magatartásával, hagyja a bűnüldözést az állam hivatalos szerveire és foglalkozzon végre azzal, ami a dolga: kormányozzon. A Fidesznek - hangsúlyozzák - ebben a tételben ugyanis hatalmas hiányossága mutatkozik, csak kommunikál, de nem tesz semmit. A kormányzás ezzel szemben arról szól, hogy felelősen vállalja a kormány, mit szeretne tenni az országgal. Forrás: OrientPress Hírügynökség Kép: OrientPress Hírügynökség/Botár Gergely
Vissza |