A reuma megvéd az Alzheimertől? [Életmód] 2010.08.23 10:26
Amerikai tudósok meglepő eredményekkel álltak elő: véleményük szerint a reumás ízületi gyulladás megvédhet az Alzheimer-kórtól. A vizsgálatok során ugyanis kiderült: a reuma olyan fehérjék termelődését idézi elő a szervezetben, amelyek megvédhetik az agyat a memóriavesztéstől.
A szóban forgó protein a GM-CSF, amelynek szintetikus változatát már használják rákos betegek kezelésére. A mostani vizsgálatok után a szakemberek szerint további kísérleteket kell majd elvégezni, amelyek segíthetnek bebizonyítani, hogy a fehérje mesterséges változata is hatékony alternatívát jelenthet a Alzheimerrel szemben.
A folyamat magyarázata a tudósok szerint egyszerű: a reumás betegek immunrendszere ugyanis a betegség következtében túlműködik, így olyan proteineket kezd el termelni, amelyek megtámadnak minden kártékony sejtet. Ezek közé a fehérjék közé tartozik a GM-CSF is - írja a Journal of Alzheimer's Research.
Azt már eddig is több alkalommal sikerült megfigyelniük a tudósoknak, hogy a reumások esetében sokkal ritkábban fordul elő az Alzheimer, az okok azonban eddig ismeretlenek voltak. Most azonban - állatkísérletek segítségével - a szakemberek egy lépéssel közelebb kerültek a gyógyíthatatlan betegség legyőzéséhez. OrientPress Hírügynökség
|