 Élet a mélyben: esélyek és veszélyek a bányaomlás után [Fókuszban] 2010.08.26 15:22
A hozzátartozókkal folytatott napi szintű kommunikáció, az apró szellőzőcsatorna és a közösség összetartása egyaránt létfontosságú a föld alatt rekedt chilei bányászok számára. A 33 fős társaság helyzetét javíthatja, hogy velük van szakaszvezetőjük, egy korábbi fociedző is – ettől függetlenül azonban valószínűleg lesznek közöttük áldozatok. Szerkesztőségünknek Mihocsa Ildikó pszichoterapeuta és Dr. Havelda Tamás bányamérnök nyilatkozott túlélési esélyekről, a szabadulás várható időpontjáról.
A San José melletti bánya ezelőtt 21 nappal omlott be – szellőzőaknái eltömődtek, a tárnákban dolgozó vájárcsapat pedig a 600 méteres mélységben, egy 50 négyzetméteres teremben rekedt -innen még egy 2 kilométer hosszú tárna nyílik, plusz mozgásteret biztosítva. A bányászok Kiszabadítására egyelőre nincs esély, hiszen a szerencsétlenség során a szellőzőnyílás melletti vészkijárat is eltömődött; a társaság jelenleg csak egy 8,5 centiméter széles nyíláson keresztül tartja a kapcsolatot a külvilággal – ezen keresztül küldenek és kapnak leveleket, itt bocsátják le a társaságot életben tartó vizet és oldott tápanyagokat. A bányászok kiszabadítása akár 3 hónapig is eltarthat még, ennyi idő kell ugyanis egy megfelelő méretű – legalább 66 centiméteres – vájat kialakításához; a foglyok tisztában vannak helyzetükkel, és egyelőre nyugodtak, amihez hozzájárulhat, hogy még egyikük sem betegedett meg, s a körülményekhez képest jól érzik magukat.
Az összezártság és az állandó sötét azonban olyan tényezők, melyek a legkiegyensúlyozottabb személyiséget is megingathatják. A hely, a szubjektív személyes tér hiánya könnyen klausztrofóbia kialakulásához vezet, bár ez főként a sérülékenyebb alkatúakat veszélyezteti – mondta el érdeklődésünkre Mihocsa Ildikó szakpszichológus és pszichoterapeuta. A társak testközelsége emellett szintén terhet jelenthet: míg egy egyiptomi tolerálja és jól viseli a közvetlen érintkezést, addig egy chilei más proxematikai „szabályokat” követ, és az intimszféra megszűnésével teljesen elveszítheti biztonságérzetét. Veszélyes ellenfél a sötét is – teszi hozzá Mihocsa – hiszen könnyen vezet depresszióhoz, kioltva a természetes életösztönt. A csapat túlélése azonban nem csak külső tényezőktől függ: az, hogy valamennyien szakemberek, akik otthonosan mozognak a föld alatt, sokat nyom a latban – mint ahogy a szeretteikkel tartott napi kapcsolat, a felszínnel folytatott kommunikáció is. A 33 bányász nagy szerencséje, hogy szakaszvezetőjük is túlélte az omlást; a korábban fociedzőként dolgozó vájár egyben tarthatja a közösséget, vezetőre, leaderre pedig a legkisebb (3 fős) csoportban is szükség van, fogalmazott a szakpszichológus. A közösség így csillapítja az egyén szorongását, és visszafogja, csendesíti a demoralizáló dühkitöréseket, idegösszeomlásokat. Áldozatok azonban valószínűleg így, a viszonylag kedvező viszonyok mellett is lesznek -véli Mihocsa Ildikó – egyeseknél pedig poszttraumás szindróma léphet majd fel, különösen a gyengébb idegzetűek esetében.
A sötétet és az összezártságot emelte ki fő veszélyforrásként Bérczes Tamás bányamentő is; mint rámutatott, a kis lyukon komolyabb fényforrást nem lehet hozzájuk leküldeni, a gyertya pedig oxigént fogyaszt. A fény hiányában összemosódhatnak a nappalok és az éjszakák is – ez ellen NASA-tréninget ajánlanak a mélyben rekedt bányászoknak, nehogy teljesen elveszítsék időérzékelésüket. Bérczes nem tud a chileihez hasonló hazai bányászszerencsétlenségről – ilyen nagyságú katasztrófára itthon emberemlékezet óta nem volt példa; legutóbb Ausztriában omlott be egy bánya, egy hétre túszul ejtve néhány vájárt, ám őket kimentették. Nem tudott beszámolni hasonló esetről Dr. Havelda Tamás, a Vértesi Erőmű Zrt. bányaigazgatója sem – épp ezért, szerinte felesleges is magyar bányaorvosokat kérdezni a katasztrófa várható kimeneteléről; a huszonéves szakemberek úgysem találkoztak még ilyen esettel – magyarázta a bányamérnök. Havelda szerint az említett három-négy hónapnál ugyan hamarabb is eljuthatnak a bezárt bányászokhoz, konkrétabbat azonban nem tudott, nem is akart mondani. Azt ugyanakkor furcsának találta, hogy a 33 főt mindössze egy 8,5 fél centis nyílás látja el levegővel – egy ekkora csoportnak ugyanis ez kevés lenne, biztosan van tehát másik forrásuk is. Éppen a szűkös levegőkészlet miatt, a mérnök kizártnak tartja, hogy csapat belülről próbálna meg kitörni; ehhez nincs elég energiájuk, s a kitermelt kőzetet sem tudnák hova tenni – jegyezte meg Havelda Tamás. A bányaigazgató azt sem érti, a chilei hatóságok miért nem nyitottak eddig kerülőjáratot, amivel jóval gyorsabban elérhetnék a vájárokat – a mostani nyílás kiszélesítése ennél szerinte jóval több időt vehet igénybe.
Koncz Tamás Forrás: OrientPress Hírügynökség
Vissza |