regisztráció klubtagságra forródrót klubtagjainknak
 BEJELENTKEZÉS
2012. február 7. kedd
Tódor, Rómeó
200:200
Egyenlőbbek Csepelen
[Fókuszban] 2010.08.31 14:37

Egységes nyilatkozatot íratott alá képviselő-jelöltjeivel a Fidesz-KDNP csepeli frakciója, melyben a jelöltek kijelentik, hogy nem érintettek a „csepeli MSZP lakásmutyi-botrányában”. A pártszövetség helyi vezetői ugyanis azt állítják, valóságos lakásmaffia működött éveken át Csepelen. Konkrét tudomásuk öt olyan lakásról van, melyet szerintük jogosulatlanul kaptak meg az MSZP-s vezetés holdudvarából. Volt olyan otthon, ami 700 forintos négyzetméter-áron kelt el.

Immár hónapok óta húzódik Csepelen egyes gyanús ingatlanvásárlások ügye. Áprilisban pattant ki a botrány, amikor a Csepel.info megírta, szociális alapon kiutalt bérlakást vásárolt az önkormányzattól a volt kerületi rendőrkapitány. A vételár 3 millió forint volt, de a vagyonkezelő előtte 2,5 millió forintért felújíttatta az ingatlant.

A helyi Fidesz-KDNP frakció ezt követően többször, hivatalosan is tájékoztatást kért a Csepel szocialista polgármesterétől a hasonló ügyekről, ám elmondásuk szerint az MSZP mindent elhallgat.
A legújabb fejlemény a Fidesz állítása szerint, hogy a suttogó propaganda eszközeivel azt lebegteti a választásra készülő MSZP-s vezetés, hogy a gyanús lakásvásárlásokban egy fideszes képviselő is érintett, legalábbis valamely hozzátartozója.
Ezért a Fidesz-KDNP frakció olyan nyilatkozatot íratott alá jelöltjeivel, melyben azok kijelentik: semmilyen formában nem érintettek hasonló cselekményben.

A fideszes Németh Szilárd lapunk megkeresésére kijelentette: gyanújuk szerint valóságos lakásmaffia működött Csepelen 2006 és 2010 között. Úgy véljük – fogalmazott -, hogy Csepel MSZP-s vezetése hatáskörét túllépve, titokban és törvénytelenül olyan önkormányzati lakásokat utalt ki „piaci” vagy szociális bérleti jogviszonyba, melyeket több esetben előbb sok millió forint közpénzből felújítottak, majd jóval a piaci ár alatt kiárusítottak.
A képviselő hangsúlyozta: a lakások kiutalását a gyanújuk szerint Tóth Mihály polgármester nevében, a lakások felújítását és áron aluli értékesítését Szenteczky János, a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. akkori vezérigazgatójának (most ő az MSZP polgármester-jelöltje) engedélyével végezték el.
Németh leszögezte, feltehető, hogy a lakáskiutalások eleve nem a lakások bérlésére irányultak, hanem azok áron aluli megszerzésére.

Az ügymenet az volt, hogy egy adott lakásra szociális alapon jelentkezett bérlőnek a delikvens, majd miután megkapta a jogot, hat hónapig bérlőként használhatta az ingatlant. A hatályos rendelet értelmében ezt követően jogosulttá vált/válik a megvásárlásra. Előtte csak annyi a teendője, hogy a hat hónapra visszamenőleg „piaci” lakbért kell kifizetnie.
Így volt ez a volt csepeli rendőrkapitány esetében is, aki szociális alapon megkapta a lakást, majd 6 hónapra rá a vagyonkezelő 2,5 millióért felújította, a kapitány pedig 3 millió forintért megvásárolta.
Ehhez hasonló konkrét esetről – mondta Németh Szilárd – még négyről tudnak, de minden bizonnyal több is van, csakhogy nem kapnak semmiféle tájékoztatást a polgármestertől.
Volt olyan lakás, amely körülbelül 700 forintos négyzetméter-áron talált vevőre.

Az ügy esetleges fideszes érintettjéről Németh csupán annyit mondott el, feltehetően egy a frakcióból már korábban kizárt tag valamely rokonáról lehet szó, de azt hangsúlyozta, hogy egyetlen olyan jelöltjük sincs, aki bármilyen módon érintett lenne az ügyben.

Telefonos megkeresésünkre Tóth Mihály polgármester még ennyit sem tudott mondani az ügyről. Azt állította, hogy nem kapta meg az idézett levelet a Fidesz frakciótól, így nem is tud nyilatkozni annak tartalmát illetően. Ennek ellentmond az a tény, melyet Németh Szilárd állít, mégpedig az, hogy nyilatkozatukat és a polgármester érintettségére vonatkozó közleményüket eljuttatták e-mailben a politikusnak.

Csepelen, tudomásunk szerint hozzávetőleg 1300 bérlakás van, de ezek pontos számáról és kihasználtságáról Németh Szilárdnak nem volt pontos információja, azokat ugyanis – állítása szerint – nem nagyon osztja meg velük a városvezetés. Ez azonban – húzta alá – a kisebbik baj: nagyobb az, hogy testületi döntések nélkül több ingatlant mutyiztak el.

Kapi Dániel

Forrás: OrientPress Hírügynökség

   Hír megosztása iWiWen Hír nyomtatása
  Küldje el ismerősének ezt @ hírt...


Vissza
Friss hírek:
Minden hír
Fókuszban
Nem igaz, hogy terjed a génmódosított vetőmag

A lakosság ellenállásának hatására a génmódosított növények termesztése Európában 2011-ben is a szántóföldi terület 0,1 százaléka alatt maradt - derül ki a Föld Barátai Európa kedden közzétett adataiból. Ezzel szemben az ökológiai gazdálkodásba bevont területek 3,7 százalékot tesznek ki. A Magyar Természetvédők Szövetségének elnöke mégis lát még teendőt a földek védelme ügyében, hiszen szerinte a GMO-ipar képviselői saját javukra kozmetikázzák az adatokat. Fridrich Róbert az OrientPress Hírügynökségnek részletezte a miérteket.
Galéria

Mangalicafesztivál a Szabadság téren
KÉPTÁR FILMTÁR, INTERJÚK
Kormányzat

Hende: hatékonyabban, ésszerűbben...
Benkő Tibor: a radarosok...
Bérkompenzáció: a közszférában...
NEFMI: csökken a kórházak...
Orbán: célunk a középosztály...
Nemzetgazdaság

Magyarország utolsó lesz a megújuló...
Akik bankkártyával vásároltak Malév...
Szfficittel kezdett januárban a...
Újraindul a marhaexport...
Az autóipari beruházások tovább...
EU

Lázár: súlyos hibákat követtünk...
Ennyit engedne Brüsszelnek a magyar...
Európai Parlament: nagyobb...
Kiemelt uniós támogatási terület...
Sport: zéró tolerancia a...
Első kézből

Új fejezet a Kárpát-medencei...
PSZÁF: százhatvanezer fogyasztó...
BKV: ez most az együttműködés, nem...
A DÉMÁSZ százmilliót ad...
Szakali Erzsébet: „bele kell...
Iránytű

Juhászok, kecsketartók, támogatás...
Tájékoztató a csődeljárás kapcsán...
Módosult a közösségi feladatokhoz...
Információs nap a modellkísérleti...
Véleményezésen az ET kulturális...
Életmód

Zöldségeskert és fűszerspirál a...
Az első trimeszterben végzett...
Fájdalomcsillapítás gyógyszer...
Őssejt-kezelés után lát a savval...
Siklórepülés 36 kilométer magasból ...
Látókör

NMHH: tavaly december végén 1,658...
Mégsem gyalázta a Himnuszt Dopeman
Süllyednek a tőzsdék - még mindig...
A világ legpesszimistább fogyasztói...
Európai adósságfélelmek húzzák...
Fókuszban

Nem igaz, hogy terjed a...
Megérkezett a budavári szociális...
Gémesi: ilyen rövid idő alatt nem...
Hidegben a hajléktalanokért –...
Katasztrófalehárítás magyar...
Ajánló

Egerbe költözik a Kaláka Fesztivál
Budapest Bár Valentin napi koncert
Látogatottsági rekord az...
Mackófesztivál az Állatkertben
Színház, gombnyomásra: Voks a...
Lapszemle

Százak menekültek meg, kevesen mennek katonának és érkezik az új NAT - Lapszemle


Százakat mentettek meg a haláltól, azonban minden óvintézkedés ellenére eddig tizenketten vesztették életüket a kemény télben – olvasható a Magyar Hírlap összeállításában. Kevés a katona Oroszországban. Az emberhiány sürgető feladattá tette az orosz hadsereg számára, hogy a jövő évig két és félszeresére növelje szerződéses katonáinak a számát – írja a Népszava. Vissza a hatvanas évekhez - itt az új NAT. Erről a Népszabadság számol be.
Ajánló
  • Egerbe költözik a Kaláka Fesztivál
    Február 7-én, az egri Városházán Habis László polgármester és Gryllus Dániel, a Kaláka Fesztivál művészeti vezetője közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 2012-től a Kaláka Fesztivál Egerbe költözik. Az esemény időpontja: 2012. június 29 - július 1.
  • Budapest Bár Valentin napi koncert
    Február 14-én szerelmes dalokkal vár mindenkit a Budapest Bár a New Orleans étteremben. A koncerten a Bár repertoárjának legszebb darabjai csendülnek fel, melyekben lesz szó szerelemről, csókról, csalódásról vagy reményről.
  • Látogatottsági rekord az Operaházban - Diákjegyek márciustól
    A 2012-es évbe lépve a nagyközönség bebizonyította, hogy növekszik az érdeklődése az opera és a balett iránt. Az évad elején kinevezett vezetőség előre tervezett programot vett át, ám kisebb műsorszerkesztési változtatásokkal hatalmas eredményt ért el. Az Operaház 2012. március 1-jétől bevezeti a 300 forintos diákjegyek árusítását is.
  • Mackófesztivál az Állatkertben
    Február 2-án, a barnamedvék előjövetelével kezdődik meg a hagyományos Mackófesztivál a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A vasárnapig tartó, négynapos rendezvénysorozaton számos programmal várják az érdeklődőket, ráadásul a brummogva érkező 14 éven aluli gyermekeket díjmentesen engedik be a főbejáratnál.
  • Színház, gombnyomásra: Voks a Trafóban
    Költői tánc vagy második világháborús történelmi archívum? Ezúttal a nézők választják ki, mit szeretnének látni-hallani. A választás anonim, csak egy gombnyomás, és a távirányító mindenkinél ott van. A Tünet Együttes legújabb kísérlete jól modellezi azt a világot, a mai Magyarország társadalmát, amelyben élünk – kiélezve a kollektív döntéshozatal és az egyéni felelősség témájára.
 
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Területi Közigazgatásért és Választásokért Felelős Államtitkárság
Budapest Főváros Kormányhivatala
Pest Megyei Kormányhivatal
Fejér Megyei Kormányhivatal
Zala Megyei Kormányhivatal
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros
Gödöllő Város Önkormányzata
Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal
The Show Must Go On
Közigazgatás Extra
Jogalkalmazási Show
Önkormányzati Kerekasztal
Köz-Vélemény
A Remény Emberei
Betekintünk a tárgyalóterembe
Közigazgatási Műhelytitkok
Paragrafus
Közigazgatási marketing
Közigazgatás Szolgáltatói
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Fókuszban az Egészségügy
Adásaink időrendi sorrendben
Rádió Orient Ma
Elérhetőségeink a műsorok ideje alatt:
e-mail:informacio@radioorient.hu
telefon:06 1 2109041
SMS:0620 2921 999
2012.02.07 18:00 - 19:00
[ Közigazgatás Extra ]
A 2012.02.01-i adás ismétlése



Vendég: Szakali Erzsébet főigazgató, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Téma: A Kormányhivatal főigazgatói szemmel (az elmúlt évben megvalósított szakmai feladatok értékelése, új szakmai kihívások).
2012.02.07 19:00 - 20:00
[ Közigazgatás Extra ]
A 2012.01.31-i adás ismétlése



Vendég: Mihalovics Péter kabinetfőnök, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Miniszteri Kabinet

Téma: Új Nemzedék Jövőjéért Program célja, lényeges elemei, megvalósításának üteme.
Műsorainkat az Observer szemlézi
Beharangozó
2012.02.08 14:00 - 15:00
[ Betekintünk a tárgyalóterembe ]
Felvételről



Vendég: Dr. Tánczos Rita munkaügyi bíró

Téma: Változások a közszolgálatban 2012-ben.
2012.02.08 15:00 - 16:00
[ A Remény Emberei ]
Élő adás



Vendég: Tolcsvay László Erkel Ferenc díjas zeneszerző, zenész. A műsor mentora: Szücs Balázs

Téma: Egy sikeres életpálya és életút állomásainak bemutatása.
2012.02.09 13:00 - 14:00
[ Jogalkalmazási Show ]
Élő adás



Vezető szakértő: Leczki István. A műsor moderátora: Dr. Kovács Emőke. Minden, ami a munkába állás és munkahely változtatás jogi vonatkozásával kapcsolatos! Munkajog a gyakorlatban!
2012.02.09 14:00 - 15:00
[ The Show Must Go On ]
Élő adás



Vendég: Prof. Dr. Balázs Géza, ELTE tanszékvezető egyetemi tanár. A műsor mentora és moderátora: Dr. Dudás Ferenc, a közigazgatás állandó készenlétének szakértője.

Téma: Magyar Nyelv Tudományi Akadémia. Hogyan írjon és beszéljen érthetően a Közigazgatás?


Partnereink

Médiaajánlat

 
Technikai észrevétel

Legyen a kezdőlapom


Impresszum

Adatvédelem

Jogi nyilatkozat
© 2006 - 2012 OrientPress Hírügynökség Kft. | Készítette: Kelesys Kft.