A fluorid árt a terhes nőknek? [Életmód] 2010.09.03 14:30
A legújabb kutatások szerint nem árt, ha a kismamák kerülik a fluoridot. A vizsgálatok során ugyanis kiderült, hogy az anyag növelheti a vérszegénység és a koraszülés kockázatát, és kis születési súlyt eredményezhet.
Ak Susheela és csapata vizsgálta a közelmúltban a problémát, és arra jutottak, hogy a fluorid kifejezetten káros lehet a terhes nők számára. A legnagyobb gond, hogy vérszegénységet okozhat, aminek következtében jelentősen megnő az esélye, hogy a baba vagy az anya a szülés során életét veszti - olvasható a Current Science című szaklapban.
Manapság már a világ minden táján nagy hangsúlyt fektetnek a szakemberek arra, hogy a kismamák megfelelő táplálkozással elegendő vasat és folsavat juttassanak a szervezetükbe a vérszegénység elkerülésének érdekében. A vizsgálatok azonban kimutatták, hogy a jövőben a listára fel kell majd venni a fluoridot is.
A kutatók ezért azt javasolják, hogy minden országban szüntessék be a víz fluoriddal való dúsítását, mert ezzel a lépéssel több kárt csinálnak, mint hasznot. A tudósok egyenesen kijelentették: az anyagnak nincs semmiféle jótékony hatása a szervezetre, ráadásul nemcsak felesleges, hanem mint kiderült, egészségkárosító is. Forrás: OrientPress Hírügynökség
|
|
|
Fókuszban |
Nem igaz, hogy terjed a génmódosított vetőmag
A lakosság ellenállásának hatására a génmódosított növények termesztése Európában 2011-ben is a szántóföldi terület 0,1 százaléka alatt maradt - derül ki a Föld Barátai Európa kedden közzétett adataiból. Ezzel szemben az ökológiai gazdálkodásba bevont területek 3,7 százalékot tesznek ki. A Magyar Természetvédők Szövetségének elnöke mégis lát még teendőt a földek védelme ügyében, hiszen szerinte a GMO-ipar képviselői saját javukra kozmetikázzák az adatokat. Fridrich Róbert az OrientPress Hírügynökségnek részletezte a miérteket. | |
|
|
|
 Százak menekültek meg, kevesen mennek katonának és érkezik az új NAT - Lapszemle
Százakat mentettek meg a haláltól, azonban minden óvintézkedés ellenére eddig tizenketten vesztették életüket a kemény télben – olvasható a Magyar Hírlap összeállításában. Kevés a katona Oroszországban. Az emberhiány sürgető feladattá tette az orosz hadsereg számára, hogy a jövő évig két és félszeresére növelje szerződéses katonáinak a számát – írja a Népszava. Vissza a hatvanas évekhez - itt az új NAT. Erről a Népszabadság számol be. | |
|
|
- Egerbe költözik a Kaláka Fesztivál
Február 7-én, az egri Városházán Habis László polgármester és Gryllus Dániel, a Kaláka Fesztivál művészeti vezetője közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 2012-től a Kaláka Fesztivál Egerbe költözik. Az esemény időpontja: 2012. június 29 - július 1. - Budapest Bár Valentin napi koncert
Február 14-én szerelmes dalokkal vár mindenkit a Budapest Bár a New Orleans étteremben. A koncerten a Bár repertoárjának legszebb darabjai csendülnek fel, melyekben lesz szó szerelemről, csókról, csalódásról vagy reményről. - Látogatottsági rekord az Operaházban - Diákjegyek márciustól
A 2012-es évbe lépve a nagyközönség bebizonyította, hogy növekszik az érdeklődése az opera és a balett iránt. Az évad elején kinevezett vezetőség előre tervezett programot vett át, ám kisebb műsorszerkesztési változtatásokkal hatalmas eredményt ért el. Az Operaház 2012. március 1-jétől bevezeti a 300 forintos diákjegyek árusítását is. - Mackófesztivál az Állatkertben
Február 2-án, a barnamedvék előjövetelével kezdődik meg a hagyományos Mackófesztivál a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A vasárnapig tartó, négynapos rendezvénysorozaton számos programmal várják az érdeklődőket, ráadásul a brummogva érkező 14 éven aluli gyermekeket díjmentesen engedik be a főbejáratnál. - Színház, gombnyomásra: Voks a Trafóban
Költői tánc vagy második világháborús történelmi archívum? Ezúttal a nézők választják ki, mit szeretnének látni-hallani. A választás anonim, csak egy gombnyomás, és a távirányító mindenkinél ott van. A Tünet Együttes legújabb kísérlete jól modellezi azt a világot, a mai Magyarország társadalmát, amelyben élünk – kiélezve a kollektív döntéshozatal és az egyéni felelősség témájára. | |
|
|
|
Elérhetőségeink a műsorok ideje alatt:
|
 |
2012.02.07 18:00 - 19:00
[ Közigazgatás Extra ] A 2012.02.01-i adás ismétlése

Vendég: Szakali Erzsébet főigazgató, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
Kormányhivatal
Téma: A Kormányhivatal főigazgatói szemmel (az elmúlt évben megvalósított
szakmai feladatok értékelése, új szakmai kihívások).
|
 |
2012.02.07 19:00 - 20:00
[ Közigazgatás Extra ] A 2012.01.31-i adás ismétlése

Vendég: Mihalovics Péter kabinetfőnök, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Miniszteri Kabinet
Téma: Új Nemzedék Jövőjéért Program célja, lényeges elemei, megvalósításának üteme.
|
Műsorainkat az Observer szemlézi
|
|
|
 |
2012.02.08 14:00 - 15:00
[ Betekintünk a tárgyalóterembe ] Felvételről

Vendég: Dr. Tánczos Rita munkaügyi bíró
Téma: Változások a közszolgálatban 2012-ben.
|
 |
2012.02.08 15:00 - 16:00
[ A Remény Emberei ] Élő adás

Vendég: Tolcsvay László Erkel Ferenc díjas zeneszerző, zenész. A műsor mentora: Szücs Balázs
Téma: Egy sikeres életpálya és életút állomásainak bemutatása.
|
 |
2012.02.09 13:00 - 14:00
[ Jogalkalmazási Show ] Élő adás

Vezető szakértő: Leczki István. A műsor moderátora: Dr. Kovács Emőke. Minden, ami a munkába állás és munkahely változtatás jogi vonatkozásával kapcsolatos! Munkajog a gyakorlatban!
|
 |
2012.02.09 14:00 - 15:00
[ The Show Must Go On ] Élő adás

Vendég: Prof. Dr. Balázs Géza, ELTE tanszékvezető egyetemi tanár. A műsor mentora és moderátora: Dr. Dudás Ferenc, a közigazgatás állandó készenlétének szakértője.
Téma: Magyar Nyelv Tudományi Akadémia. Hogyan írjon és beszéljen érthetően a Közigazgatás?
|
|
|