2012. május 17. csütörtök
|
Paszkál névnapja
Tarlósnak nem lesz ellenfele
[Fókuszban] 2010.09.04 17:38

Pénteken lezárult a főpolgármester-jelöléshez szükséges ajánlószelvények leadási határideje. Az összesen kilenc jelölt közül végül négy politikusnak sikerült összegyűjtenie a szükséges 28 ezer 150 darab cédulát. Közülük választhat Budapest főpolgármestert, de elemzők szerint a harc régen eldőlt: Tarlós Istvánnak ugyanis – vélekednek - semmi szín alatt nem lesz ellenfele.

Sem a Political Capital igazgatóhelyettese, sem Zárug Péter Farkas elemző nem tudja elképzelni, hogy valamely jelölt akár csak megszorongatni is képes lenne az őszi önkormányzati választásokon a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjét.


A Jobbik és az LMP kicsi elaludt

Juhász Attila szerint a Fideszen és az MSZP-n kívül jól láthatóan nehézséget okozott mindenkinek a főpolgármester-jelölt állítás. Ennek egyrészt fontos oka, hogy a kormány megnehezítette a kisebb pártok számára a jelöltállítási szisztémát, leginkább épp a főpolgármester esetében. Eddig a budapestiek 0,5%-ának ajánlása kellett az induláshoz, ez a változtatás következtében 2%-ra, azaz négyszeresére emelték. Ez azt jelenti – mondta -, hogy minden ötvenedik budapesti választó ajánlása szükséges. Másrészt a nehézségek oka az is, hogy az LMP és a Jobbik kicsit elaludt a parlamenti választást követően, túlságosan bezáródtak a parlamenti politizálásba, holott az önkormányzati kampányra való felkészülést már nyáron el kellett volna kezdeni.


Túl szigorú a szabályozás?

Jogi eszközökkel zárták korlátok közé a politikai versenyt - vélekedett Zárug Péter Farkas. A demokrácia logikája - ha alkotmány szerint minden hatalom a népé - akkor túl szigorúak a jelenlegi feltételek. Nem formálisan a 2% állampolgári támogatás, hanem az ami emögött van: az, hogy 28.000 támogatót csak kész és viszonylag nagy gépezet tud összeszedni. Ezzel van baj, és nem azzal, hogy önjelöltként senkiknek ne legyen esélye mozgatni a demokratikus intézményeket. A jelenlegi korlát ezen túlmegy.

Jelen helyzetben van-e egyáltalán jelentősége annak, hány jelölt száll versenybe?- kérdeztük. Juhász Attila úgy vélte, hogy ez elsősorban az ellenzéki pártok közötti verseny miatt érdekes. Az LMP főpolgármester-jelöltje vélhetően elviszi az MSZP elől a Fidesz-ellenes szavazók egy részét. Ha a Jobbiknak lesz jelöltje, de az LMP-nek nem, az presztízsveszteséget jelent az LMP-nek. De egyébként ennél fontosabbak lesznek a közgyűlési arányok, azaz, hogy ki hogy szerepel listán.


A Fidesz nem fog kockázatot vállalni

A következő egy hónap várható történéseivel kapcsolatban Zárug Péter elmondta, szerinte ugyanúgy, mint tavasszal 'mindenki harca mindenki ellen' állapot lesz. Mindenkinek mindenki ellenfele. Csakhogy a Fidesz-KDNP hegemóniáját bebiztosította a nyári ülésszakon, míg a kis- és középpártok képtelenek voltak alternatívát felmutatni. Vagyis a kampány hangulata sem fog változni a tavaszihoz képest- fogalmazott.
A political Capital elemzője szerint, mivel a kampány első szakasza meglehetősen visszafogottra sikerült, biztosan intenzívebb lesz majd a szeptember. Mivel az önkormányzati választás sok szinten zajlik, nehéz egységes hangnemről beszélni, a pártok nem is feltétlenül törekednek erre. Leginkább a Fidesz használ egységesített, formalizált szlogeneket, az MSZP kampánya tagoltabb, helyszínenként változó, akárcsak az országgyűlési kampányban. Aláhúzta: a legélesebb verseny a fővárosban várható, itt a tét az, hogy a Fidesznek meglesz-e egyedül a közgyűlési többsége. Ha a pártok eddigi üzeneteit nézzük, akkor a legélesebben kormányellenes pozíciót az MSZP igyekszik elfoglalni, a Jobbik visszatért a kályhához és a már jól bevált cigányellenességgel operál, főleg Észak-Magyarországon, az LMP pedig saját újszerűségére, tisztaságára próbál építeni. A Fidesz igyekszik minél kevesebb kockázatot vállalni, a számára nagyon kedvező erőviszonyok megőrzésére törekszik.


Tarlós húsz éve “ugyanaz”

Hogy teljesíthetőek-e a várható befutó Tarlós István ígéretei? Juhász szerint Tarlós a rendteremtésre helyezi a hangsúlyt, inkább óvatos, eleve nem ígér teljesíthetetlen dolgokat. De – vélekedett - elsősorban nem Tarlós István programja határozza majd meg Budapest jövőjét, hanem inkább az, hogy a Fidesz hogyan változtatja majd meg az önkormányzati rendszert (leginkább a kerületek és a főváros viszonyát) és mennyi forrást juttat majd a fővárosnak.
Zárug Péter leszögezte, Tarlósnak nincs most ellenfele, minden téren fölötte áll a vetélytársainak. Horváth Csabán – emlékeztetett - még a szocialisták is nevettek májusban, mert az egy mondatos jó hírét is képtelen volt elmondani az ingyenes tömegközlekedésről. A Jobbik leggyengébb pontja Budapest. Jávor Benedek pedig a kopogtató cédulákon is már bukdácsolt. Mindenki az esélytelenek nyugalmával küzd Tarlós ellen.
A Fidesz jelöltje – folytatta - húsz éve ugyanaz, aki volt: óbudai polgármesterként is ugyanazt akarta, amit akar ma, Budapest szintjén. Ő az, akinek egyedül udvarolt a vezető kormánypárt a politikusi osztályból és látva autonóm erejét, nem bedarálni akarta, hanem, támogatta. Így lett Tarlósból mára 'a' Tarlós. Hogy milyen lesz Budapest vezetése a keze alatt, azt csak két év múlva láthatjuk leghamarabb…

OrientPress Hírügynökség

   Hír megosztása iWiWen Hír nyomtatása
  Küldje el ismerősének ezt @ hírt...


Vissza
Kapcsolódó híreink:

Hétfőtől elérhető a választói névjegyzék
Négyen indulhatnak Demszky helyéért
Készítette: © Kelesys Kft. | www.kelesys.hu