 Négyen indulhatnak Demszky helyéért [Kormányzat] 2010.09.03 19:00
Péntek délután négy óráig az LMP és a Jobbik főpolgármester-jelöltje is leadta ajánlószelvényeit a Fővárosi Választási Irodán: Jávor Benedek több mint 30 ezer, Staudt Gábor pedig 33 ezer kopogtatócédulát gyűjtöttek be -így velük együtt négy párt képviseltetheti majd magát a megmérettetésen, ha minden szelvény érvényesnek bizonyul.
A Fidesz-KNDP-t képviselő Tarlós István, és az MSZP-s Molnár Csaba is korábban leadta a jelöléshez szükséges cédulamennyiséget, a pénteki zárónapon pedig a Jobbik és az LMP jelöltjei kerültek még versenybe; ha az utóbbiak szelvényei közül legalább 28150 -28150 érvényes akad, 4 párt vetélkedhet majd Budapest vezetéséért. A cédulák ellenőrzésére két nap áll rendelkezésére a Fővárosi Választási Irodának.
Alig 2000 szavazattal maradt le az indulástól a független jelöltként ringbe szálló Schmuck Andor. Az MDF jelöltje, Mándi Sándor a szükséges cédulamennyiségnek csak a kétharmadát, 19000 szelvényt tudott összegyűjteni péntekig, míg a Kétfarkú Kutya Pártnak mintegy 2700-an adták szelvényeiket. Nem jutott be a főpolgármesteri poszt várományosai közé a Zöld Baloldal indulója és Ungár Klára, a Szabad Emberek Magyarországért (SZEMA) mozgalom vezetője sem. Forrás: OrientPress Hírügynökség
| |
|
|
|
Fókuszban |
Hidegben a hajléktalanokért – melegedők, adományvonalak, összefogás
A belügyminiszter a hét elején számos szervnek adott ki utasítást, amely segít megelőzni a rendkívüli időjárás miatt a hajléktalanokat, magukra hagyottan élőket fenyegető fagyhalált. A rendőrség, a katasztrófavédelem, az önkormányzatok és alapítványi segélyszervezetek meg is kezdték széleskörű intézkedéseiket. A civilek sem maradtak restek, égnek az adományvonalak, a lakosság naponta él a bejelentés lehetőségével, ha kint éjszakázó fedél nélkülit lát. A facebook-on is villámgyorsan terjednek a hasznos információk. | |
|
|
|
 Sarkalatos törvények, gáz, nyelvvizsga
A bíróságról és a vallásszabadságról március közepén fogad el véleményt a Velencei Bizottság plenáris ülése, de másik hat sarkalatos törvényt is véleményeznek júniusban - közli a Népszabadság. A Magyar Hírlap arról ír, hogy már kilenc ország kap a tervezettnél kevesebb orosz földgázt. Akkreditált nyelvvizsga hiányában nem adható ki diploma – olvasható a Magyar Nemzet szombati számában.
| |
|
|
- Budapest Bár Valentin napi koncert
Február 14-én szerelmes dalokkal vár mindenkit a Budapest Bár a New Orleans étteremben. A koncerten a Bár repertoárjának legszebb darabjai csendülnek fel, melyekben lesz szó szerelemről, csókról, csalódásról vagy reményről. - Látogatottsági rekord az Operaházban - Diákjegyek márciustól
A 2012-es évbe lépve a nagyközönség bebizonyította, hogy növekszik az érdeklődése az opera és a balett iránt. Az évad elején kinevezett vezetőség előre tervezett programot vett át, ám kisebb műsorszerkesztési változtatásokkal hatalmas eredményt ért el. Az Operaház 2012. március 1-jétől bevezeti a 300 forintos diákjegyek árusítását is. - Mackófesztivál az Állatkertben
Február 2-án, a barnamedvék előjövetelével kezdődik meg a hagyományos Mackófesztivál a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A vasárnapig tartó, négynapos rendezvénysorozaton számos programmal várják az érdeklődőket, ráadásul a brummogva érkező 14 éven aluli gyermekeket díjmentesen engedik be a főbejáratnál. - Színház, gombnyomásra: Voks a Trafóban
Költői tánc vagy második világháborús történelmi archívum? Ezúttal a nézők választják ki, mit szeretnének látni-hallani. A választás anonim, csak egy gombnyomás, és a távirányító mindenkinél ott van. A Tünet Együttes legújabb kísérlete jól modellezi azt a világot, a mai Magyarország társadalmát, amelyben élünk – kiélezve a kollektív döntéshozatal és az egyéni felelősség témájára. - Jogászbál
2012. február 4-én megrendezik az CLXXXIII. Országos Pesti Jogászbált, mellyel a szervezők egy közel kétszáz éves hagyományt szeretnének megújítani. - Az Írók Boltja februári programjai
A programok 16:00-kor kezdődnek, az eltéréseket jelezzük! | |
|
|
|