regisztráció klubtagságra forródrót klubtagjainknak
 BEJELENTKEZÉS
2012. május 17. csütörtök
Paszkál
300:300
Orbán: jövő év tavaszán el kell fogadni az új alkotmányt
[Kormányzat] 2010.09.04 19:27

Öt konkrét feladatot nevezett meg Orbán Viktor a szombati kötcsei találkozón tartott beszédében. A kormányfő szerint az önkormányzati választás, a jövő évi költségvetés, az új Széchenyi-terv, az új alkotmány, valamint Magyarország európai uniós elnöksége kerül a közeljövőben a fókuszba. Mint kifejtette, az új alkotmányt 2011 tavaszán mindenképp el kell fogadni.

Magyarországon 2010-ben lezárult az utópiák évszázada. Az utolsó utópisztikus baloldali hatalompolitikai kísérlet is megbukott, ami nem volt más, mint a baloldali modernizáció utópiája – fogalmazott Orbán Viktor a Kötcsei Találkozón. A miniszterelnök úgy látja, életünk legnagyobb kihívása előtt állunk, utópiák helyett valóságra épülő politikát kell érvényre juttatnunk - írja az orbanviktor.hu.

A kormányfő meglátása szerint a kétharmados forradalom tavasszal azért jöhetett létre, mert három dologban nemzeti összefogást sikerült teremteni: abban, hogy a gazdaságot talpra kell állítani, hogy munkahelyeket kell teremteni, és hogy helyre kell állítani a rendet és a közbiztonságot. Hangsúlyozta: rajtunk kívül más politikai erő ezt nem fogja megtenni, mert nincs rá szándéka és képessége.

A miniszterelnök aláhúzta, a nemzeti egység egy szövetség sikere, ugyanis a polgári középosztály szövetséget kötött a bizonytalan helyzetű, szegényebben élő társadalmi rétegekkel. Ez a szövetség adja alapját a mostani kormányzásnak. Az a feladatunk, hogy ezt a szövetséget megvédjük a Gyurcsány-korszak ipari méretű illúzió-termelésével szemben – mondta Orbán Viktor.

A polgári jobboldal feladata, hogy fenntartsa a szövetséget a polgári középosztály és a bizonytalanabb helyzetű társadalmi rétegek között, hogy teljesen átépítse a gazdasági rendszert, és hogy kivezesse az országot az adósságcsapdából. Hozzátette: ehhez az szükséges, hogy a mi gazdaságpolitikánk középpontjában a munka, a munkahelyteremtés álljon, és az, hogy sikerüljön tíz év alatt egymillió új munkahelyet létrehozni. Csak a munka ad ugyanis reményt a felemelkedésre, és minél többen dolgoznak, annál sikeresebb lesz a gazdaság.

Mindezek alapján öt konkrét feladatról beszélt Orbán Viktor, ami az elkövetkező időszakban a polgári jobboldal előtt áll: az önkormányzati választás, melynek nem ígéretekről, hanem a valóságról kell szólnia; a jövő évi költségvetés, amelynél szintén fontos, hogy valós számokra épüljön; az új Széchenyi-terv, amely lehetőséget ad azoknak, akik eddig nem kaptak esélyt. További feladatként említette az új alkotmányt, amelyet 2011 tavaszán mindenképp el kell fogadni, valamint Magyarország európai uniós elnökségét - számolt be Orbán Viktor beszédéről az orbanviktor.hu.

OrientPress Hírügynökség

   Hír megosztása iWiWen Hír nyomtatása
  Küldje el ismerősének ezt @ hírt...


Vissza
Fókuszban
Máris eredményt hozott a nemdohányzókat védő törvény

Máris érezhetőek a januárban életbe lépett Nemdohányzók Védelméről Szóló Törvény hatásai. A jelenleg is zajló Nemzetközi Ifjúsági Dohányzásfelmérés valamint a vendéglátóegységek levegőminőségének folyamatos ellenőrzése ezeket monitorozza. A passzív dohányosok megmentéséért és a dohányzás visszaszorításáért közösen tesz erőfeszítéseket az Országos Tisztifőorvosi Hivatal, a WHO Magyarországi Iroda, az Országos Egészségfejlesztési Intézet és az Országos Környezetegészségügyi Intézet.
Galéria

Választások Szerbiában - Képriport Észak-Koszovóból
KÉPTÁR FILMTÁR, INTERJÚK
Kormányzat

Elfogadta a kormány Selmeczi...
Balog: nemzeti vagyonleltár készül...
A Kiskunsági Nemzeti Park...
Elfogadta az Országgyűlés a...
Speciális számlákkal segítik a...
Nemzetgazdaság

Megszűnik az offshore-adóamnesztia
Tizenöt év alatt 60 százalék alá...
Új magyar élelmiszeripari vállalat...
NGM: jól működik a bérkompenzáció
Jelentős növekedés a magyarországi...
EU

Európai Ifjúsági Károly-díjátadót...
Végleges a Basel III
Már a németek is kiállnak...
Évente 490 milliárd eurós kárt...
Vészforgatókönyv készülhet...
Első kézből

Együttműködik majd a Győr-Moson...
Munkanélküliek állítanak ki a...
A gyurgyalag nyerte az „Év...
A Munkaügyi Központ női átképzési...
NAV: mérlegen a hamis kések
Iránytű

A lakáscélú hitel törlesztésének...
Egyszerűbben igényelhető a baromfi...
Videós segítség a bevallás...
„Sokszínűség és esélyteremtő...
Biztonságosan használhatóak az...
Életmód

Szorgosan jelentenek az EU-nak a...
A COPD-s betegeknek is segíthet az...
Egy új eszközzel teljesen...
Elbutít a cukor?
Friss levegőt hozott a...
Látókör

Jön a Facebook részvény
Terítéken a hitelminősítők...
Budapest fontos eleme Bécs...
Változatlan a pártok...
Vegyes építőipari adatokat tettek...
Fókuszban

Máris eredményt hozott a...
Gyomorsav vagy klimax - mire jók...
Nem a ruha: a stílus teszi
A kényelemnek ára van - mennyire...
Mezőgazdasági Múzeum:...
Ajánló

Ludovikások ünnepe
'Hazátlanul'-kiállítás
Hogyan beszélgessünk egy...
Lovagok és apródok a Savoya Park...
Keresztény film-és könyvvásár
Lapszemle

Adóbevallás, államadósság és Írószövetség a Lapszemlében


A Magyar Írószövetség elnöke szerint hosszú időt igényel, hogy a külföld szemében ne kisstílűen marakodó bandának tűnjünk, hanem olyan sokszínű társaságnak, amely számtalan értékkel gazdagíthatja Európát – olvasható a Magyar Hírlapban. Túl bonyolult letölteni a bevallás nyomtatványait – írja a Népszava. Reklámkampányt indítanak az államadósság ellen – számol be a Népszabadság.
Ajánló
  • Ludovikások ünnepe
    A Ludovika Fesztivál egy alapvetően házi rendezvényből, a száznapos ünnepségből nőtte ki magát nyilvános eseménnyé, elsősorban a civil-katonai kapcsolatok erősítésének okán. Az idén, immáron harmadik alkalommal -május 18-20-a között- rendezik meg a volt Ludovika-épületnek, illetve a Ludovika-szobornak is otthont adó Orczy kertben.-tudatta a Magyar Honvéd.
  • 'Hazátlanul'-kiállítás
    A Belügyminisztérium és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága 2012. május 17-31. között hontalanokról szóló kiállítást szervez a MÜPA-ban „Nowhere People - 'Hazátlanul' címmel.
  • Hogyan beszélgessünk egy földönkívülivel? A Fogasházban ez is kiderül
    A Szimbiózis Napok elnevezésű kulturális antropológiai fesztivál idén hetedik alkalommal kerül megrendezésre május 18-19-én a Fogasházban. Az érdeklődők változatos programokon keresztül ismerkedhetnek meg távoli népek és közelünkben élő közösségek tárgyi és szellemi kultúrájával: életmódjával, tudáskincsével, művészetével, meséivel, játékaival - de arról is hallhatnak előadást, hogy miként lehetne kommunikálni egy földönkívüli faj képviselőjével.
  • Lovagok és apródok a Savoya Park Középkori Gyereknapján
    A bátor lovagok és furfangos apródok világába csöppenhetnek azok a gyerekek, akik május 19-én szüleikkel ellátogatnak a budapesti Savoya Parkba. A Középkori Gyereknapon lesznek ügyességi és erőpróbák, pajzs- és sárkánykészítés és kézzel hajtott fakörhinta is. A rendezvény ingyenes.
  • Keresztény film-és könyvvásár
    Június első napjaiban az Uránia Nemzeti Filmszínház ad otthont az I. Keresztény Film- és Könyvvásár számára. Az Ünnepi Könyvhét alatt megtartandó rangos eseményt az Etalon Film Kiadó a Magyarországi Evangélikus Egyházzal és a Magyarországi Református Egyház Kálvin Kiadójával szoros együttműködésben szervezi. A rendezvényt a számos játékfilm és dokumentumfilm mellett, kiállítás, beszélgetések és koncert színesíti.
  • Budapesti Nagy Sportágválasztó és Hangszerválasztó
    Ünnepel a Budapesti Nagy Sportágválasztó, hiszen június első hétvégéjén már tizedik alkalommal kerül megrendezésre, idén pedig elindul a Budapesti Nagy Hangszerválasztó is.
 
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Területi Közigazgatásért és Választásokért Felelős Államtitkárság
Budapest Főváros Kormányhivatala
Pest Megyei Kormányhivatal
Fejér Megyei Kormányhivatal
Zala Megyei Kormányhivatal
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros
Gödöllő Város Önkormányzata
Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal
The Show Must Go On
Közigazgatás Extra
Jogalkalmazási Show
Önkormányzati Kerekasztal
Köz-Vélemény
A Remény Emberei
Betekintünk a tárgyalóterembe
Közigazgatási Műhelytitkok
Paragrafus
Közigazgatási marketing
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Közigazgatás Szolgáltatói
Adásaink időrendi sorrendben
Rádió Orient Ma
Elérhetőségeink a műsorok ideje alatt:
e-mail:informacio@radioorient.hu
telefon:06 1 2109041
SMS:0620 2921 999
2012.05.17 09:00 - 10:00
[ Közigazgatási Műhelytitkok ]
A 2012.05.10-i adás ismétlése



Vendég: Brainel Mehandi, tanácsadó, a stílus szakértője. A műsort vezeti: Borsay Tamás.

Téma: Hogyan öltözködjünk a munkahelyen és hogyan jelenjük meg a közéletben? Mit várhatunk el munkatársainktól és ügyfeleinktől? Beszélgessünk a stílusról!
2012.05.17 10:00 - 11:00
[ Közigazgatási marketing ]
A 2012.05.16-i adás ismétlése



Vendég: Dr. Takács András programvezető, Tokaj Hegyalja Programiroda. Vezető szakértők: Perlaky Papp József, PR stratéga, a BKF docense és Papp-Váry Árpád, marketing szakértő, a BKF Gazdasági és Turisztikai Kar dékánja, mindketten a Márkagyár vezető tanácsadói.

Téma: Tokaj-Hegyalja márkázása
2012.05.17 11:00 - 12:00
[ Közigazgatás Extra ]
A 2012.05.10-i adás ismétlése



Vendég: Urbán György elnök, Nemzeti Közlekedési Hatóság.

Téma: A Nemzeti Közlekedési Hatóság munkájának bemutatása.
2012.05.17 12:00 - 13:00
[ Jogalkalmazási Show ]
A 2012.05.15-i adás ismétlése



Vezető szakértő: Leczki István. A műsor moderátora: Dr. Kovács Emőke

Téma: A Hallgató kérdez-Mi válaszolunk! A közszolgálat területén felmerülő hallgatói jogi kérdések megválaszolása.
2012.05.17 13:00 - 14:00
[ Köz-Vélemény ]
A 2012.05.16-i adás ismétlése



Vendég: Dr. Pusztai Zsófia a WHO Magyarországi Irodájának vezetője. A műsort vezeti: Németh Andrea.

Téma: Tevékeny és Egészséges Időskor. Növekvő egészségegyenlőtlenségek. Daganatos betegségek, dohányzás és alkoholproblémák.
2012.05.17 14:00 - 15:00
[ Köz-Vélemény ]
A 2012.05.10-i adás ismétlése



Vendég: Mezősi Csilla egészségturizmus szakértő, Magyar Turizmus Zrt. A műsort vezeti: Németh Andrea

Téma: Egészségturizmus Magyarországon. Hazai gyógyvizek, fürdők és fürdővárosok.
2012.05.17 15:00 - 16:00
[ Köz-Vélemény ]
A 2012.05.16-i adás ismétlése



Vendég: Hajdú D. András, a 2011-es Országos Sajtófotó Pályázat nyertese. A műsort vezeti: Koncz Tamás

Téma: Ember a kép mögött.
2012.05.17 16:00 - 17:00
[ Budapest Főváros Kormányhivatala ]
Élő adás

Vendég: Széles Ágnes szolgálatvezető, Ügyfélszolgálati Főosztály, Teve u.-i Kormányablak.

Téma: Amit a Kormányablakokról tudni kell 2011-2012.
2012.05.17 17:00 - 18:00
[ Paragrafus ]
Élő adás

Vendégek: Dr. Kovács Eszter, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Jogi és Nemzetközi Főosztály Iparjogvédelmi Jogi Osztályának jogásza, iparjogvédelmi szakjogász. Vékony Fanni aranyműves, 2011-ben a hónap designere, 2012-ben a Keresztszemes brossal az év ékszere elismerést kapta. A műsort vezetik: Dr. Márai Judit ügyvéd és Dr. Szabó L. Zsolt ügyvéd.

Téma: Az iparművészet és képzőművészet szellemitulajdon-jogi védelme.
2012.05.17 18:00 - 19:00
[ The Show Must Go On ]
A 2012.05.10-i adás ismétlése



Vendég: Dr. Kiss György tanszékvezető egyetemi tanár. A műsor mentora és moderátora: Dr. Dudás Ferenc a közigazgatás állandó készenlétének szakértője.

Téma: Munkajogi Akadémia II. Az új munkajogi szabályozás.
2012.05.17 19:00 - 20:00
[ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal ]
A 2012.05.16-i adás ismétlése



Vendég: Dr. Berkó Attila igazgató, Igazságügyi Szolgálat

Téma: Az Igazságügyi Szolgálat munkájának bemutatása.
Műsorainkat az Observer szemlézi


Partnereink

Technikai észrevétel

Legyen a kezdőlapom
Impresszum

Adatvédelem

Jogi nyilatkozat
© 2006 - 2012 OrientPress Hírügynökség Kft. | Készítette: Kelesys Kft.