regisztráció klubtagságra forródrót klubtagjainknak
 BEJELENTKEZÉS
2012. február 5. vasárnap
Ágota, Ingrid
300:300
Roma-kitelepítések – megbuktak az integrációs modellek?
[Fókuszban] 2010.09.06 12:20

Franciaország bekeményített. Az elnök utasítására tömegesen számolják fel az illegális roma táborokat az országban, miközben nemzetközi szervezetek és vezető politikusok is nemtetszésüknek adnak hangot Európa-szerte, tüntetéseket szerveznek. A szakember szerint az integrációs modellek mind megbuktak.

A francia elnök új programjának elindításakor kijelentette, hogy a roma táborok melegágyai a bűnözésnek, a prostitúciónak, a fekete kereskedelemnek és a kiskorúak megrontásának is.

Gazdag Ferenc Franciaország-szakértőt ezzel kapcsolatba kérdeztük: valóban javítja a közbiztonságot Sarkozy lépése, vagy azt csak az olcsó politikai haszonszerzés motiválja? Egyértelműen javítja a közbiztonságot ez a lépés – mondta el Gazdag, hozzátéve, hogy ha egy országban több tízezer legálisan, de munka nélkül ott tartózkodó ember él nagy tömegben, jövedelem nélkül, akkor ott elkerülhetetlenek a problémák. A közvetlen környezet mindenképpen biztonságosabbnak fogja érezni lakóhelyét a kitelepítések után, mivel riasztották őket a nagy számban megjelent roma bevándorlók. Már csak azért is valószínű a pozitív visszhang, mivel a már valamelyest integrálódott korábbi francia cigányokkal is igen sok konfliktusuk volt az Európa keleti feléből érkezetteknek.

Politikai megfontolásokból is népszerűnek nevezhető a francia kormányzat lépése, amely talán képes valamennyire helyreállítani az elmúlt években megkopott elnöki népszerűséget. (A helyhatósági választásokon nem is olyan régen nagyarányú előretörést könyvelhettek el a szocialisták.) Az sem utolsó szempont, hogy a kemény fellépéssel a köztársaság elnöke kifoghatja a szelet a szélsőjobboldali pártok vitorláiból.

Az európai integrációs modellek mind megbuktak – mondta Gazdag Ferenc. Ezt az is jól mutatja, hogy a 2005-ös elhíresült külvárosi zavargásokban nem a bevándorlók első generációja tört-zúzott, hanem a már Franciaországban született-, s így francia állampolgár többedik nemzedék. Ezek az emberek nem találják a helyüket. Az ország a kitelepítéssel tulajdonképpen a beáramló bevándorlók ezen beilleszkedni nem tudó tagjainak utódaitól próbál előrelátó módon „megszabadulni”.

A nagy hangú tiltakozások kapcsán a szakember elmondta, hogy szépek és jók az emberjogi megmozdulások, ugyanakkor látni kell, hogy ezen akciók nem kínálnak valós alternatívát a problémával küzdő ország vezetése számára. Az igazi kérdés: mit csináljanak az integrálódni képtelen bevándorlókkal? - s ez már a társadalmi szocializáció kérdésköre.

Gazdag kifejtette: Franciaország sok mindent tett a romák (vagy ahogyan politikai korrekten kifejezik: a vándorló népek) befogadására: a nagyobb városok mellett energiával és infrastruktúrával ellátott helyeket készítettek elő a számukra, amelyek helyett ők inkább a nagy bevásrolóközpontok parkolóiban vertek tanyát – amíg a csendőrség fel nem számolta azokat.

Tény, hogy ezzel a lépéssel Sarkozy országa túllépett az EU-szabályozás hálóján, ugyanakkor látni kell, hogy a helyzet törvényi háttere igencsak hiányos. Franciaország egy repülőjegy árával és 100 euróval tessékeli ki a romákat, akiket többet ígérete szerint nem enged majd az országba. Erre már korábban is volt példa, igaz akkor nem EU-állapolgár románokról, bolgárokról volt szó.
Paulik

Forrás: OrientPress Hírügynökség
Kép: OrientPress Hírügynökség
Fókuszban
Hidegben a hajléktalanokért – melegedők, adományvonalak, összefogás

A belügyminiszter a hét elején számos szervnek adott ki utasítást, amely segít megelőzni a rendkívüli időjárás miatt a hajléktalanokat, magukra hagyottan élőket fenyegető fagyhalált. A rendőrség, a katasztrófavédelem, az önkormányzatok és alapítványi segélyszervezetek meg is kezdték széleskörű intézkedéseiket. A civilek sem maradtak restek, égnek az adományvonalak, a lakosság naponta él a bejelentés lehetőségével, ha kint éjszakázó fedél nélkülit lát. A facebook-on is villámgyorsan terjednek a hasznos információk.
Galéria

Mangalicafesztivál a Szabadság téren
KÉPTÁR FILMTÁR, INTERJÚK
Kormányzat

A Ludas Matyi is kötelező lesz a...
Völner: a kormány vizsgálja egy új...
Meghosszabbították a felvételi...
A járások a Jó Államot viszik...
Az állam legkisebb területi...
Nemzetgazdaság

Varga Mihály: nem kizárt az...
Szép hetet tudhat maga mögött a...
Malévesek búcsúja
Az utazási irodák nem kérnek a...
Megvannak az első Új Széchenyi Terv...
EU

Európai Parlament: nagyobb...
Kiemelt uniós támogatási terület...
Sport: zéró tolerancia a...
Daphne: program a nők és a...
A megfelelő hulladékgazdálkodás...
Első kézből

Leszerződtek az első önkéntes...
Konzuli közlemény: Romániába utazók...
Megvannak az első önkéntes műveleti...
Szórakoztatva nevel a Mobilis
A befagyott, jeges vízfelületek...
Iránytű

A MALÉV törölt járatainak utasait...
Elérhetőek a napkollektoros...
Kiemelt program szakképzetlen...
A Gazdasági Versenyhivatal új...
Pályázat a múzeumok oktatási...
Életmód

Gyakori az energiaital túladagolása...
Amerikában is meg kell majd fizetni...
Évtizedekkel előre megjósolható a...
A nők utánozzák társaikat az...
Miért olyan erős a pók hálója?
Látókör

Megkezdődött a 'fapados'...
Elhunyt Csurka István
Hétvégén is folyik a görög...
Javult az ipari teljesítmény...
Tavaly április óta nem látott...
Fókuszban

Hidegben a hajléktalanokért –...
Katasztrófalehárítás magyar...
Tarlós: biztosan nem lesz útdíj
Megnyílnak a piacok, nő a...
Mennyivel viszünk haza kevesebbet...
Ajánló

Budapest Bár Valentin napi koncert
Látogatottsági rekord az...
Mackófesztivál az Állatkertben
Színház, gombnyomásra: Voks a...
Jogászbál
Lapszemle

Sarkalatos törvények, gáz, nyelvvizsga


A bíróságról és a vallásszabadságról március közepén fogad el véleményt a Velencei Bizottság plenáris ülése, de másik hat sarkalatos törvényt is véleményeznek júniusban - közli a Népszabadság. A Magyar Hírlap arról ír, hogy már kilenc ország kap a tervezettnél kevesebb orosz földgázt. Akkreditált nyelvvizsga hiányában nem adható ki diploma – olvasható a Magyar Nemzet szombati számában.
Ajánló
  • Budapest Bár Valentin napi koncert
    Február 14-én szerelmes dalokkal vár mindenkit a Budapest Bár a New Orleans étteremben. A koncerten a Bár repertoárjának legszebb darabjai csendülnek fel, melyekben lesz szó szerelemről, csókról, csalódásról vagy reményről.
  • Látogatottsági rekord az Operaházban - Diákjegyek márciustól
    A 2012-es évbe lépve a nagyközönség bebizonyította, hogy növekszik az érdeklődése az opera és a balett iránt. Az évad elején kinevezett vezetőség előre tervezett programot vett át, ám kisebb műsorszerkesztési változtatásokkal hatalmas eredményt ért el. Az Operaház 2012. március 1-jétől bevezeti a 300 forintos diákjegyek árusítását is.
  • Mackófesztivál az Állatkertben
    Február 2-án, a barnamedvék előjövetelével kezdődik meg a hagyományos Mackófesztivál a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A vasárnapig tartó, négynapos rendezvénysorozaton számos programmal várják az érdeklődőket, ráadásul a brummogva érkező 14 éven aluli gyermekeket díjmentesen engedik be a főbejáratnál.
  • Színház, gombnyomásra: Voks a Trafóban
    Költői tánc vagy második világháborús történelmi archívum? Ezúttal a nézők választják ki, mit szeretnének látni-hallani. A választás anonim, csak egy gombnyomás, és a távirányító mindenkinél ott van. A Tünet Együttes legújabb kísérlete jól modellezi azt a világot, a mai Magyarország társadalmát, amelyben élünk – kiélezve a kollektív döntéshozatal és az egyéni felelősség témájára.
  • Jogászbál
    2012. február 4-én megrendezik az CLXXXIII. Országos Pesti Jogászbált, mellyel a szervezők egy közel kétszáz éves hagyományt szeretnének megújítani.
  • Az Írók Boltja februári programjai
    A programok 16:00-kor kezdődnek, az eltéréseket jelezzük!
 
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Területi Közigazgatásért és Választásokért Felelős Államtitkárság
Budapest Főváros Kormányhivatala
Pest Megyei Kormányhivatal
Fejér Megyei Kormányhivatal
Zala Megyei Kormányhivatal
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros
Gödöllő Város Önkormányzata
Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal
The Show Must Go On
Közigazgatás Extra
Jogalkalmazási Show
Önkormányzati Kerekasztal
Köz-Vélemény
A Remény Emberei
Betekintünk a tárgyalóterembe
Közigazgatási Műhelytitkok
Paragrafus
Közigazgatási marketing
Közigazgatás Szolgáltatói
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Fókuszban az Egészségügy
Adásaink időrendi sorrendben
Rádió Orient Ma
Elérhetőségeink a műsorok ideje alatt:
e-mail:informacio@radioorient.hu
telefon:06 1 2109041
SMS:0620 2921 999
2012.02.05 08:00 - 09:00
[ The Show Must Go On ]
A 2012.02.02-i adás ismétlése



Vendég: Dr. Gyergyák Ferenc, az Új Magyar Közigazgatás főszerkesztője, a kodifikáció pragmatikájának mestere. A műsor mentora és moderátora: Dr. Dudás Ferenc, a közigazgatás állandó készenlétének szakértője.

Téma: Kodifikációs Akadémia. Beszélgetés a közigazgatás mindennapjait meghatározó szituációkincsről.
2012.02.05 09:00 - 10:00
[ Közigazgatás Extra ]
A 2012.02.01-i adás ismétlése



Vendég: Szakali Erzsébet főigazgató, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Téma: A Kormányhivatal főigazgatói szemmel (az elmúlt évben megvalósított szakmai feladatok értékelése, új szakmai kihívások).
2012.02.05 10:00 - 11:00
[ Közigazgatás Extra ]
A 2012.01.31-i adás ismétlése



Vendég: Mihalovics Péter kabinetfőnök, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Miniszteri Kabinet

Téma: Új Nemzedék Jövőjéért Program célja, lényeges elemei, megvalósításának üteme.
2012.02.05 11:00 - 12:00
[ Gödöllő Város Önkormányzata ]
A 2012.01.31-i adás ismétlése



Vendég: Pásztor Béla polgármester, Veresegyház. A műsor moderátora: Dr. Gémesi György polgármester, Gödöllő

Téma: Járási rendszer. Ebadó.
2012.02.05 12:00 - 13:00
[ Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros ]
A 2012.01.30-i adás ismétlése



Vendég: Kovács Péter polgármester, Budapest XVI. Ker. A műsor moderátora: Dr. Bácskai János polgármester, Budapest IX. Ker.

Téma: A két fővárosi kerület sajátosságai, az ezekből adódó önkormányzati feladatok. A két önkormányzat együttműködési területei, tervek és lehetőségek. A két polgármester közigazgatási jövőképe.
2012.02.05 13:00 - 14:00
[ The Show Must Go On ]
A 2012.02.02-i adás ismétlése



Vendég: Dr. Gyergyák Ferenc, az Új Magyar Közigazgatás főszerkesztője, a kodifikáció pragmatikájának mestere. A műsor mentora és moderátora: Dr. Dudás Ferenc, a közigazgatás állandó készenlétének szakértője.

Téma: Kodifikációs Akadémia. Beszélgetés a közigazgatás mindennapjait meghatározó szituációkincsről.
2012.02.05 14:00 - 15:00
[ Közigazgatás Extra ]
A 2012.02.01-i adás ismétlése



Vendég: Szakali Erzsébet főigazgató, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Téma: A Kormányhivatal főigazgatói szemmel (az elmúlt évben megvalósított szakmai feladatok értékelése, új szakmai kihívások).
2012.02.05 15:00 - 16:00
[ Gödöllő Város Önkormányzata ]
A 2012.01.31-i adás ismétlése



Vendég: Pásztor Béla polgármester, Veresegyház. A műsor moderátora: Dr. Gémesi György polgármester, Gödöllő

Téma: Járási rendszer. Ebadó.
2012.02.05 16:00 - 17:00
[ Budapest Főváros Kormányhivatala ]
A 2012.02.02-i adás ismétlése



Vendég: Ács Ernő főosztályvezető, Informatikai Főosztály

Téma: Az Informatikai Főosztály munkájának és munkatársainak bemutatása
2012.02.05 17:00 - 18:00
[ Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros ]
A 2012.01.30-i adás ismétlése



Vendég: Kovács Péter polgármester, Budapest XVI. Ker. A műsor moderátora: Dr. Bácskai János polgármester, Budapest IX. Ker.

Téma: A két fővárosi kerület sajátosságai, az ezekből adódó önkormányzati feladatok. A két önkormányzat együttműködési területei, tervek és lehetőségek. A két polgármester közigazgatási jövőképe.
2012.02.05 18:00 - 19:00
[ Budapest Főváros Kormányhivatala ]
A 2012.02.02-i adás ismétlése



Vendég: Ács Ernő főosztályvezető, Informatikai Főosztály

Téma: Az Informatikai Főosztály munkájának és munkatársainak bemutatása
2012.02.05 19:00 - 20:00
[ Közigazgatás Extra ]
A 2012.01.31-i adás ismétlése



Vendég: Mihalovics Péter kabinetfőnök, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Miniszteri Kabinet

Téma: Új Nemzedék Jövőjéért Program célja, lényeges elemei, megvalósításának üteme.
Műsorainkat az Observer szemlézi


Partnereink

Médiaajánlat

 
Technikai észrevétel

Legyen a kezdőlapom


Impresszum

Adatvédelem

Jogi nyilatkozat
© 2006 - 2012 OrientPress Hírügynökség Kft. | Készítette: Kelesys Kft.