regisztráció klubtagságra forródrót klubtagjainknak
 BEJELENTKEZÉS
2012. február 7. kedd
Tódor, Rómeó
300:300
A kormány rendezné az agrárium sorait a földvásárlási moratórium hosszabbítása alatt
[Kormányzat] 2010.09.07 10:30

A rendezetlen földviszonyokat is helyretenné a kormányzat a külföldiek földvásárlási moratóriumának három évre tervezett meghosszabbítása alatt - nyilatkozta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában hétfő este. A szakpolitikus szerint a magyar gazdatársadalom mai állapotában esélytelen lenne a földek megszerzésére egy teljesen szabad földpiac viszonyai között.

'Nem tudjuk azt sem, mink van. Most, amikor a Nemzeti Földalap visszakerül az MNV Zrt-től a vidékfejlesztési tárcához, most derül ki, hogy nincs tisztességes földnyilvántartásunk sem. Százezer hektár nagyságrendben például azt sem tudjuk megmondani, hogy milyen művelési ága van' - szögezte le az államtitkár.

Új források a bérleti szerződések felülvizsgálatából?

Hogyan lesz arra forrásuk arra, hogy a szeptember elsejétől érvénybe lépő állami elővásárlási jogot érvényesítsék, miközben folyamatosan arról hallani, hogy a költségvetés pengeélen táncol? - hangzott a Közbeszéd felvetése.

Az erre fordítható források egy részét az állam birtokában lévő földek bérbeadásának bevételi teszik ki - hangzott a válasz. Az innen befolyó nyolc-tíz milliárd forintos összeget azonban az államtitkár szerint akár az ötszörösére is lehetne növelni egyes földbérleti szerződések újratárgyalásával. Az állam ugyanis az 1,8 millió hektáros földtulajdonának nyolcvan százalékát 180 tőkés társaságnak adja bérbe - mindezt a piaci bérleti díjakhoz képest 'elképesztően alacsony' bérleti díjért - jelentette ki a szakpolitikus.

'Én néhány szerződést láttam, most készül erről egy pontos leltár. Ötvenezer forintos piaci földbérleti díj esetén öt-tízezer forintos bérleti díjakat fizetnek ezek a társaságok. A társaságok föltőkésítése zajlik a közös vagyonunkkal' - nyilatkozta Ángyán József. Meglátása szerint ez a fajta kedvezményezés a versenyjogba is ütközik, hiszen a családi gazdaságok ilyen módon alig jutnak hozzá földbérleti lehetőséghez.

Az érintett gazdálkodó társaságok számára az államtitkár új megállapodást javasol. Ángyán József úgy nyilatkozott: a tőkés társasági formában használt földek foglalkoztatási kapacitása negyede a családi gazdaságokénak. S ha már az adófizetésen túl 'a közjó szempontjából mérhető teljesítménye' ezeknek a társaságoknak nincs, akkor legalább a piaci alapú bérleti díjat fizessék meg, ami így összesen nem tíz, hanem akár ötven milliárd forintos bevételt is hozhatna az államnak.

Garancia az erős állami szerepvállalás

Elképzelhető, hogy a három éves moratórium alatt annyira megemelkedjenek a magyar földárak, hogy nem éri majd meg külföldieknek a hazai földekre spekulálni? - hangzott a Közbeszéd kérdése. A földár nem elég a spekuláció megállításához, ehhez egy erős állam is kell, amely erős szereplője a földpiacnak - érvelt a szakpolitikus. Az ide vezető első lépésnek nevezte az állam elővásárlási jogának a biztosítását. Ez azt jelenti, hogy minden egyes föld adásvételi szerződést be kell nyújtani a Nemzeti Földalaphoz; ez utóbbinak kell mérlegelnie, hogy spekulációs avagy gazdálkodási szándékkal vásárolna-e földet valaki.

A szakpolitikus szerint a kérdés objektíve eldönthető, ám a mérlegelés szempontjait nem ismertette, mondván: akkor rákészülnének bizonyos körök, ahogy a hétszázezer hektárnyi zsebszerződést is előkészítette bizonyos kör.

Mindez a politikus szerint azonban nem elég. Szükség van nemzeti szabályozásra is a termőfölddel kapcsolatban. Példaként említette a francia vagy az osztrák jogi szabályokat, amelyek eleve kiszűrik a spekulációs lehetőségeket. Például helyben lakást kell előírni, azt, hogy a gazdálkodni szándékozó települjön be az adott közösségbe, sajátítsa el a helyi agrárkultúrát, ha valóban termelési, és nem spekulációs céllal vásárolt földet az illető - nyilatkozta Duna Televízióban Ángyán József vidékfejlesztési államtitkár.

Ángyán József azt még nem tudta megmondani, hogy 2011-re mekkora összeg áll majd rendelkezésre az állami elővásárlási jog érvényesítésére, lévén a jövő évi büdzsé még az előkészület fázisában van.

Forrás: OrientPress Hírügynökség
Kép: OrientPress Hírügynökség
Friss hírek:
Minden hír
Fókuszban
Nem igaz, hogy terjed a génmódosított vetőmag

A lakosság ellenállásának hatására a génmódosított növények termesztése Európában 2011-ben is a szántóföldi terület 0,1 százaléka alatt maradt - derül ki a Föld Barátai Európa kedden közzétett adataiból. Ezzel szemben az ökológiai gazdálkodásba bevont területek 3,7 százalékot tesznek ki. A Magyar Természetvédők Szövetségének elnöke mégis lát még teendőt a földek védelme ügyében, hiszen szerinte a GMO-ipar képviselői saját javukra kozmetikázzák az adatokat. Fridrich Róbert az OrientPress Hírügynökségnek részletezte a miérteket.
Galéria

Mangalicafesztivál a Szabadság téren
KÉPTÁR FILMTÁR, INTERJÚK
Kormányzat

Bérkompenzáció: a közszférában...
NEFMI: csökken a kórházak...
Orbán: célunk a középosztály...
Hajléktalanszállóra látogatott el...
Rogán: a BKV-pénzeket is kérhetik...
Nemzetgazdaság

Akik bankkártyával vásároltak Malév...
Szfficittel kezdett januárban a...
Újraindul a marhaexport...
Az autóipari beruházások tovább...
Új üzleti modellekkel talpra...
EU

Lázár: súlyos hibákat követtünk...
Ennyit engedne Brüsszelnek a magyar...
Európai Parlament: nagyobb...
Kiemelt uniós támogatási terület...
Sport: zéró tolerancia a...
Első kézből

Új fejezet a Kárpát-medencei...
PSZÁF: százhatvanezer fogyasztó...
BKV: ez most az együttműködés, nem...
A DÉMÁSZ százmilliót ad...
Szakali Erzsébet: „bele kell...
Iránytű

Juhászok, kecsketartók, támogatás...
Tájékoztató a csődeljárás kapcsán...
Módosult a közösségi feladatokhoz...
Információs nap a modellkísérleti...
Véleményezésen az ET kulturális...
Életmód

Zöldségeskert és fűszerspirál a...
Az első trimeszterben végzett...
Fájdalomcsillapítás gyógyszer...
Őssejt-kezelés után lát a savval...
Siklórepülés 36 kilométer magasból ...
Látókör

Mégsem gyalázta a Himnuszt Dopeman
Süllyednek a tőzsdék - még mindig...
A világ legpesszimistább fogyasztói...
Európai adósságfélelmek húzzák...
Csökken a próbaidő maximalizált...
Fókuszban

Nem igaz, hogy terjed a...
Megérkezett a budavári szociális...
Gémesi: ilyen rövid idő alatt nem...
Hidegben a hajléktalanokért –...
Katasztrófalehárítás magyar...
Ajánló

Egerbe költözik a Kaláka Fesztivál
Budapest Bár Valentin napi koncert
Látogatottsági rekord az...
Mackófesztivál az Állatkertben
Színház, gombnyomásra: Voks a...
Lapszemle

Százak menekültek meg, kevesen mennek katonának és érkezik az új NAT - Lapszemle


Százakat mentettek meg a haláltól, azonban minden óvintézkedés ellenére eddig tizenketten vesztették életüket a kemény télben – olvasható a Magyar Hírlap összeállításában. Kevés a katona Oroszországban. Az emberhiány sürgető feladattá tette az orosz hadsereg számára, hogy a jövő évig két és félszeresére növelje szerződéses katonáinak a számát – írja a Népszava. Vissza a hatvanas évekhez - itt az új NAT. Erről a Népszabadság számol be.
Ajánló
  • Egerbe költözik a Kaláka Fesztivál
    Február 7-én, az egri Városházán Habis László polgármester és Gryllus Dániel, a Kaláka Fesztivál művészeti vezetője közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 2012-től a Kaláka Fesztivál Egerbe költözik. Az esemény időpontja: 2012. június 29 - július 1.
  • Budapest Bár Valentin napi koncert
    Február 14-én szerelmes dalokkal vár mindenkit a Budapest Bár a New Orleans étteremben. A koncerten a Bár repertoárjának legszebb darabjai csendülnek fel, melyekben lesz szó szerelemről, csókról, csalódásról vagy reményről.
  • Látogatottsági rekord az Operaházban - Diákjegyek márciustól
    A 2012-es évbe lépve a nagyközönség bebizonyította, hogy növekszik az érdeklődése az opera és a balett iránt. Az évad elején kinevezett vezetőség előre tervezett programot vett át, ám kisebb műsorszerkesztési változtatásokkal hatalmas eredményt ért el. Az Operaház 2012. március 1-jétől bevezeti a 300 forintos diákjegyek árusítását is.
  • Mackófesztivál az Állatkertben
    Február 2-án, a barnamedvék előjövetelével kezdődik meg a hagyományos Mackófesztivál a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A vasárnapig tartó, négynapos rendezvénysorozaton számos programmal várják az érdeklődőket, ráadásul a brummogva érkező 14 éven aluli gyermekeket díjmentesen engedik be a főbejáratnál.
  • Színház, gombnyomásra: Voks a Trafóban
    Költői tánc vagy második világháborús történelmi archívum? Ezúttal a nézők választják ki, mit szeretnének látni-hallani. A választás anonim, csak egy gombnyomás, és a távirányító mindenkinél ott van. A Tünet Együttes legújabb kísérlete jól modellezi azt a világot, a mai Magyarország társadalmát, amelyben élünk – kiélezve a kollektív döntéshozatal és az egyéni felelősség témájára.
 
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Területi Közigazgatásért és Választásokért Felelős Államtitkárság
Budapest Főváros Kormányhivatala
Pest Megyei Kormányhivatal
Fejér Megyei Kormányhivatal
Zala Megyei Kormányhivatal
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros
Gödöllő Város Önkormányzata
Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal
The Show Must Go On
Közigazgatás Extra
Jogalkalmazási Show
Önkormányzati Kerekasztal
Köz-Vélemény
A Remény Emberei
Betekintünk a tárgyalóterembe
Közigazgatási Műhelytitkok
Paragrafus
Közigazgatási marketing
Közigazgatás Szolgáltatói
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Fókuszban az Egészségügy
Adásaink időrendi sorrendben
Rádió Orient Ma
Elérhetőségeink a műsorok ideje alatt:
e-mail:informacio@radioorient.hu
telefon:06 1 2109041
SMS:0620 2921 999
2012.02.07 18:00 - 19:00
[ Közigazgatás Extra ]
A 2012.02.01-i adás ismétlése



Vendég: Szakali Erzsébet főigazgató, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Téma: A Kormányhivatal főigazgatói szemmel (az elmúlt évben megvalósított szakmai feladatok értékelése, új szakmai kihívások).
2012.02.07 19:00 - 20:00
[ Közigazgatás Extra ]
A 2012.01.31-i adás ismétlése



Vendég: Mihalovics Péter kabinetfőnök, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Miniszteri Kabinet

Téma: Új Nemzedék Jövőjéért Program célja, lényeges elemei, megvalósításának üteme.
Műsorainkat az Observer szemlézi
Beharangozó
2012.02.08 14:00 - 15:00
[ Betekintünk a tárgyalóterembe ]
Felvételről



Vendég: Dr. Tánczos Rita munkaügyi bíró

Téma: Változások a közszolgálatban 2012-ben.
2012.02.08 15:00 - 16:00
[ A Remény Emberei ]
Élő adás



Vendég: Tolcsvay László Erkel Ferenc díjas zeneszerző, zenész. A műsor mentora: Szücs Balázs

Téma: Egy sikeres életpálya és életút állomásainak bemutatása.
2012.02.09 13:00 - 14:00
[ Jogalkalmazási Show ]
Élő adás



Vezető szakértő: Leczki István. A műsor moderátora: Dr. Kovács Emőke. Minden, ami a munkába állás és munkahely változtatás jogi vonatkozásával kapcsolatos! Munkajog a gyakorlatban!
2012.02.09 14:00 - 15:00
[ The Show Must Go On ]
Élő adás



Vendég: Prof. Dr. Balázs Géza, ELTE tanszékvezető egyetemi tanár. A műsor mentora és moderátora: Dr. Dudás Ferenc, a közigazgatás állandó készenlétének szakértője.

Téma: Magyar Nyelv Tudományi Akadémia. Hogyan írjon és beszéljen érthetően a Közigazgatás?


Partnereink

Médiaajánlat

 
Technikai észrevétel

Legyen a kezdőlapom


Impresszum

Adatvédelem

Jogi nyilatkozat
© 2006 - 2012 OrientPress Hírügynökség Kft. | Készítette: Kelesys Kft.