A gyorsételek is függőséget okoznak [Életmód] 2010.09.07 16:10
A tudósok meglepő felfedezést tettek a közelmúltban: eredményeik szerint ugyanis a gyorsételek éppen olyan függőséget okozhatnak, mint például a kokain vagy az alkohol. Ennek oka abban keresendő, hogy a nagy mennyiségű zsír, cukor és só olyan folyamatokat indít be a szervezetben, amelyeket a drogok vagy egyéb élvezeti szerek is okoznak.
A New Scientist című folyóiratban közölték le azokat az eredményeket, amelyek alátámasztják a tudósok állításait. A cikk szerint ebben az évben már korábban bebizonyosodott, hogy patkányoknál függőséget okozhatnak a gyorsételek, legutóbb azonban emberekkel is elvégezték a kísérleteket.
A vizsgálatok során olyan képeket mutattak az alanyoknak, amelyeken kedvenc gyorsételük szerepelt. Megfigyelték, hogy amint meglátták a fotót, az agyuk egyik régiójában dopamin kezdett el termelődni - ez felelős a függőségért. Ugyanezeket a tüneteket produkálják ugyanis azok a kokainfüggők is, akiknek megmutatnak egy fehér porral teli zacskót.
A tudósok szerint az eredmény aggasztó, hiszen mint minden függőségnél, itt is az lesz az eredmény, hogy napról napra egyre több gyorsételre van szükségük az embereknek ahhoz, hogy elégedettek legyenek - ez pedig egyenes út az elhízáshoz. OrientPress Hírügynökség
Vissza |