Szigorított a szerb jegybank [Nemzetgazdaság] 2010.09.07 19:27
Kamatot emelt ma a szerb jegybank, folytatva az augusztusi emelési sorozatot. Most ötven bázisponttal emelték feljebbaz irányadó rátát, amely így 9 százalék lett. A jegybank döntését az élelmiszerárak emelkedésének a kockázatával, illetve a gyorsuló belföldi kereslettel indokolták.
A mai kamatemelésre azután került sor, hogy a múlt héten a Nemzetközi Valutaalap hozzájárult a szerbiai közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak emeléséhez 2011 januárjától. Szerbia a napokban kapta meg a következő esedékes, 380 millió eurós hitelrészt az IMF-tőlt. A Valutalap beleegyezett abba, hogy januártól feloldják a bérstopot a közszférában. Az IMF szerint egyébként idén 1,5 százalékkal nőhet a szerb gazdaság, jövőre pedig 3 százalékkal, bár lefelé mutató kockázatok adódnak, ha az európai gazdaság kilábalása megtörik.
OrientPress Hírügynökség
Vissza |