 0,8 százalékkal nőtt a GDP [Nemzetgazdaság] 2010.09.08 11:05
Magyarország bruttó hazai terméke, azaz a GDP 2010 II. 0,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A szezonálisan kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest stagnált – írja szerdai jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Mérsékelt javulás
A kiigazítatlan adatok alapján a gazdasági teljesítmény csökkenése 2010 első negyedévében megállt. A második negyedévben az egy évvel korábbi alacsony bázishoz képest 1százalékkal nőtt a GDP – ez, a naptárhatást tekintve valójában 0,8 százaléknak felel meg – a 2008. év átlagához viszonyítva ugyanakkor 6 százalékos elmaradás mutatkozik. A II. negyedévi GDP-emelkedés elsősorban az ipari termelés, illetve a külkereskedelmi egyenleg növekedésének eredménye.
A nemzetgazdaság egészét tekintve heterogén az ágazatok II. negyedévi teljesítménye. Ezen belül az ipar hozzáadott értéke – az előző negyedévben megindult tendenciát folytatva – jelentősen (10,4százalék)) növekedett, elsősorban az exportorientált feldolgozóiparban bekövetkezett 12,2 százalékos bővülés következtében. A mezőgazdaság teljesítménye elsősorban a kedvezőtlen időjárás következtében csökkenő terméseredmények miatt tovább esett (-13,6százalék). Az építőipar hozzáadott értéke tovább mérséklődött (-14,1százalék). Az építő-ipari termelésen belül egyik építménycsoport teljesítménye sem érte el az előző évi szintjét. A második negyedévben egyharmadával kevesebb lakás épült, a költségvetésből finanszírozott nagy projektek többsége befejeződött, hasonló nagyságú új beruházások viszont nem indultak.
A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke 0,2 százalékkal csökkent, így 0,1 százalékponttal mérsékelte a GDP változását. Az előző negyedévhez hasonlóan mérsékeltebb teljesítménycsökkenés mutatkozott a kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás (-3,8 százalék) területén, összhangban a belső kereslet, azaz a háztartások fogyasztási kiadásainak mérsékeltebb visszaesésével, mely részben az alacsony bázis hatása.
A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában, folyó áron 534 milliárd Ft aktívum keletkezett, továbbra is romló külkereskedelmi cserearányok mellett. Az export és az import volumene az előző ne-gyedévhez hasonlóan kétszámjegyű ütemben, 16,1 százalékkal, illetve 15,4 százalékkal nőtt. A külkereskedelmi forgalom pozitív egyenlege +1,8 százalékponttal járult hozzá a GDP változásához. Az áruforgalom exportja 19,0 százalékkal, importja 18,3 százalékkal nőtt. A szolgáltatások exportja 3,5 százalékkal, míg importja 1,8 százalékkal nőtt.
Stagnáló gazdaság
A szezonálisan kiigazított adatok1 szerint 2010 II. negyedévében a gazdasági teljesítmény az előző negyedévhez képest stagnált. Az ipar 2,9 százalékos növekedést, míg a mezőgazdaság 7,5 százalékos, az építőipar 4,3 százalékos, a szolgáltatások pedig összességében 0,2 százalékos mérséklődést mutatott. A háztartások fogyasztási kiadása 1,4 százalékkal csökkent. A kormányzattól származó természetbeni juttatások 1,3 százalékkal zsugorodtak. A közösségi fogyasztás 1,0 százalékkal nőtt, a végső fogyasztás 0,8 százalékkal csökkent. Az export 3,3 százalékos, míg az import 1,7 százalékos emelkedést mutatott. Forrás: OrientPress Hírügynökség
|
|
|
Fókuszban |
Hidegben a hajléktalanokért – melegedők, adományvonalak, összefogás
A belügyminiszter a hét elején számos szervnek adott ki utasítást, amely segít megelőzni a rendkívüli időjárás miatt a hajléktalanokat, magukra hagyottan élőket fenyegető fagyhalált. A rendőrség, a katasztrófavédelem, az önkormányzatok és alapítványi segélyszervezetek meg is kezdték széleskörű intézkedéseiket. A civilek sem maradtak restek, égnek az adományvonalak, a lakosság naponta él a bejelentés lehetőségével, ha kint éjszakázó fedél nélkülit lát. A facebook-on is villámgyorsan terjednek a hasznos információk. | |
|
|
|
 Sarkalatos törvények, gáz, nyelvvizsga
A bíróságról és a vallásszabadságról március közepén fogad el véleményt a Velencei Bizottság plenáris ülése, de másik hat sarkalatos törvényt is véleményeznek júniusban - közli a Népszabadság. A Magyar Hírlap arról ír, hogy már kilenc ország kap a tervezettnél kevesebb orosz földgázt. Akkreditált nyelvvizsga hiányában nem adható ki diploma – olvasható a Magyar Nemzet szombati számában.
| |
|
|
- Budapest Bár Valentin napi koncert
Február 14-én szerelmes dalokkal vár mindenkit a Budapest Bár a New Orleans étteremben. A koncerten a Bár repertoárjának legszebb darabjai csendülnek fel, melyekben lesz szó szerelemről, csókról, csalódásról vagy reményről. - Látogatottsági rekord az Operaházban - Diákjegyek márciustól
A 2012-es évbe lépve a nagyközönség bebizonyította, hogy növekszik az érdeklődése az opera és a balett iránt. Az évad elején kinevezett vezetőség előre tervezett programot vett át, ám kisebb műsorszerkesztési változtatásokkal hatalmas eredményt ért el. Az Operaház 2012. március 1-jétől bevezeti a 300 forintos diákjegyek árusítását is. - Mackófesztivál az Állatkertben
Február 2-án, a barnamedvék előjövetelével kezdődik meg a hagyományos Mackófesztivál a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A vasárnapig tartó, négynapos rendezvénysorozaton számos programmal várják az érdeklődőket, ráadásul a brummogva érkező 14 éven aluli gyermekeket díjmentesen engedik be a főbejáratnál. - Színház, gombnyomásra: Voks a Trafóban
Költői tánc vagy második világháborús történelmi archívum? Ezúttal a nézők választják ki, mit szeretnének látni-hallani. A választás anonim, csak egy gombnyomás, és a távirányító mindenkinél ott van. A Tünet Együttes legújabb kísérlete jól modellezi azt a világot, a mai Magyarország társadalmát, amelyben élünk – kiélezve a kollektív döntéshozatal és az egyéni felelősség témájára. - Jogászbál
2012. február 4-én megrendezik az CLXXXIII. Országos Pesti Jogászbált, mellyel a szervezők egy közel kétszáz éves hagyományt szeretnének megújítani. - Az Írók Boltja februári programjai
A programok 16:00-kor kezdődnek, az eltéréseket jelezzük! | |
|
|
|
Elérhetőségeink a műsorok ideje alatt:
|
 |
2012.02.05 08:00 - 09:00
[ The Show Must Go On ] A 2012.02.02-i adás ismétlése

Vendég: Dr. Gyergyák Ferenc, az Új Magyar Közigazgatás főszerkesztője, a kodifikáció pragmatikájának mestere. A műsor mentora és moderátora: Dr. Dudás Ferenc, a közigazgatás állandó készenlétének szakértője.
Téma: Kodifikációs Akadémia. Beszélgetés a közigazgatás mindennapjait meghatározó szituációkincsről.
|
 |
2012.02.05 09:00 - 10:00
[ Közigazgatás Extra ] A 2012.02.01-i adás ismétlése

Vendég: Szakali Erzsébet főigazgató, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
Kormányhivatal
Téma: A Kormányhivatal főigazgatói szemmel (az elmúlt évben megvalósított
szakmai feladatok értékelése, új szakmai kihívások).
|
 |
2012.02.05 10:00 - 11:00
[ Közigazgatás Extra ] A 2012.01.31-i adás ismétlése

Vendég: Mihalovics Péter kabinetfőnök, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Miniszteri Kabinet
Téma: Új Nemzedék Jövőjéért Program célja, lényeges elemei, megvalósításának üteme.
|
 |
2012.02.05 11:00 - 12:00
[ Gödöllő Város Önkormányzata ] A 2012.01.31-i adás ismétlése

Vendég: Pásztor Béla polgármester, Veresegyház. A műsor moderátora: Dr. Gémesi György polgármester, Gödöllő
Téma: Járási rendszer. Ebadó.
|
 |
2012.02.05 12:00 - 13:00
[ Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros ] A 2012.01.30-i adás ismétlése

Vendég: Kovács Péter polgármester, Budapest XVI. Ker. A műsor moderátora: Dr. Bácskai János polgármester, Budapest IX. Ker.
Téma: A két fővárosi kerület sajátosságai, az ezekből adódó önkormányzati feladatok. A két önkormányzat együttműködési területei, tervek és lehetőségek. A két polgármester közigazgatási jövőképe.
|
 |
2012.02.05 13:00 - 14:00
[ The Show Must Go On ] A 2012.02.02-i adás ismétlése

Vendég: Dr. Gyergyák Ferenc, az Új Magyar Közigazgatás főszerkesztője, a kodifikáció pragmatikájának mestere. A műsor mentora és moderátora: Dr. Dudás Ferenc, a közigazgatás állandó készenlétének szakértője.
Téma: Kodifikációs Akadémia. Beszélgetés a közigazgatás mindennapjait meghatározó szituációkincsről.
|
 |
2012.02.05 14:00 - 15:00
[ Közigazgatás Extra ] A 2012.02.01-i adás ismétlése

Vendég: Szakali Erzsébet főigazgató, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
Kormányhivatal
Téma: A Kormányhivatal főigazgatói szemmel (az elmúlt évben megvalósított
szakmai feladatok értékelése, új szakmai kihívások).
|
 |
2012.02.05 15:00 - 16:00
[ Gödöllő Város Önkormányzata ] A 2012.01.31-i adás ismétlése

Vendég: Pásztor Béla polgármester, Veresegyház. A műsor moderátora: Dr. Gémesi György polgármester, Gödöllő
Téma: Járási rendszer. Ebadó.
|
 |
2012.02.05 16:00 - 17:00
[ Budapest Főváros Kormányhivatala ] A 2012.02.02-i adás ismétlése

Vendég: Ács Ernő főosztályvezető, Informatikai Főosztály
Téma: Az Informatikai Főosztály munkájának és munkatársainak bemutatása
|
 |
2012.02.05 17:00 - 18:00
[ Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros ] A 2012.01.30-i adás ismétlése

Vendég: Kovács Péter polgármester, Budapest XVI. Ker. A műsor moderátora: Dr. Bácskai János polgármester, Budapest IX. Ker.
Téma: A két fővárosi kerület sajátosságai, az ezekből adódó önkormányzati feladatok. A két önkormányzat együttműködési területei, tervek és lehetőségek. A két polgármester közigazgatási jövőképe.
|
 |
2012.02.05 18:00 - 19:00
[ Budapest Főváros Kormányhivatala ] A 2012.02.02-i adás ismétlése

Vendég: Ács Ernő főosztályvezető, Informatikai Főosztály
Téma: Az Informatikai Főosztály munkájának és munkatársainak bemutatása
|
 |
2012.02.05 19:00 - 20:00
[ Közigazgatás Extra ] A 2012.01.31-i adás ismétlése

Vendég: Mihalovics Péter kabinetfőnök, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Miniszteri Kabinet
Téma: Új Nemzedék Jövőjéért Program célja, lényeges elemei, megvalósításának üteme.
|
Műsorainkat az Observer szemlézi
|
|
|