 0,8 százalékkal nőtt a GDP [Nemzetgazdaság] 2010.09.08 11:05
Magyarország bruttó hazai terméke, azaz a GDP 2010 II. 0,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A szezonálisan kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest stagnált – írja szerdai jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Mérsékelt javulás
A kiigazítatlan adatok alapján a gazdasági teljesítmény csökkenése 2010 első negyedévében megállt. A második negyedévben az egy évvel korábbi alacsony bázishoz képest 1százalékkal nőtt a GDP – ez, a naptárhatást tekintve valójában 0,8 százaléknak felel meg – a 2008. év átlagához viszonyítva ugyanakkor 6 százalékos elmaradás mutatkozik. A II. negyedévi GDP-emelkedés elsősorban az ipari termelés, illetve a külkereskedelmi egyenleg növekedésének eredménye.
A nemzetgazdaság egészét tekintve heterogén az ágazatok II. negyedévi teljesítménye. Ezen belül az ipar hozzáadott értéke – az előző negyedévben megindult tendenciát folytatva – jelentősen (10,4százalék)) növekedett, elsősorban az exportorientált feldolgozóiparban bekövetkezett 12,2 százalékos bővülés következtében. A mezőgazdaság teljesítménye elsősorban a kedvezőtlen időjárás következtében csökkenő terméseredmények miatt tovább esett (-13,6százalék). Az építőipar hozzáadott értéke tovább mérséklődött (-14,1százalék). Az építő-ipari termelésen belül egyik építménycsoport teljesítménye sem érte el az előző évi szintjét. A második negyedévben egyharmadával kevesebb lakás épült, a költségvetésből finanszírozott nagy projektek többsége befejeződött, hasonló nagyságú új beruházások viszont nem indultak.
A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke 0,2 százalékkal csökkent, így 0,1 százalékponttal mérsékelte a GDP változását. Az előző negyedévhez hasonlóan mérsékeltebb teljesítménycsökkenés mutatkozott a kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás (-3,8 százalék) területén, összhangban a belső kereslet, azaz a háztartások fogyasztási kiadásainak mérsékeltebb visszaesésével, mely részben az alacsony bázis hatása.
A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában, folyó áron 534 milliárd Ft aktívum keletkezett, továbbra is romló külkereskedelmi cserearányok mellett. Az export és az import volumene az előző ne-gyedévhez hasonlóan kétszámjegyű ütemben, 16,1 százalékkal, illetve 15,4 százalékkal nőtt. A külkereskedelmi forgalom pozitív egyenlege +1,8 százalékponttal járult hozzá a GDP változásához. Az áruforgalom exportja 19,0 százalékkal, importja 18,3 százalékkal nőtt. A szolgáltatások exportja 3,5 százalékkal, míg importja 1,8 százalékkal nőtt.
Stagnáló gazdaság
A szezonálisan kiigazított adatok1 szerint 2010 II. negyedévében a gazdasági teljesítmény az előző negyedévhez képest stagnált. Az ipar 2,9 százalékos növekedést, míg a mezőgazdaság 7,5 százalékos, az építőipar 4,3 százalékos, a szolgáltatások pedig összességében 0,2 százalékos mérséklődést mutatott. A háztartások fogyasztási kiadása 1,4 százalékkal csökkent. A kormányzattól származó természetbeni juttatások 1,3 százalékkal zsugorodtak. A közösségi fogyasztás 1,0 százalékkal nőtt, a végső fogyasztás 0,8 százalékkal csökkent. Az export 3,3 százalékos, míg az import 1,7 százalékos emelkedést mutatott. OrientPress Hírügynökség
Vissza |