Rendesen kihúzták a talajt a forint alól [Nemzetgazdaság] 2010.09.08 11:56
Köszönhetően annak, hogy tegnap ismét pirosba fordultak a nemzetközi vezető tozsdeindexek, romlott a hangulat, nőtt a kockázatkerülés és a múlt hét végi/e hét eleji megnyugvás után ismét kicsúszott a talaj a forint lába alól. Az euróval szemben már kedden 288 fölé, ma reggel pedig már 289 fölé emelkedtek a jegyzések, ebben a keresztben erős ellenállás csak július közepi 292-nél várhatóak. A svájci frank új rekordokat döntöget az euróval és a forinttal szemben is. Tegnap még csak 224 fölé ma reggel pedig már 226 fölé is gyengült a hazai deviza, mostanra valamivel az utóbbi szint alá tért vissza a kereszt.
A Takarékbank elemzői szerint egyelőre egyik technikai indikátor sem mutatja az előbbi trend kifáradását. Tehát a mai nap akár 290-ig és 228-ig is elmehetnek az euró és frankjegyzések. A tegnapi 3 hónapos DKJ aukción 6 bázisponttal növekvő, 5.53 százalékos hozam mellett 10mrd forinttal több papír bocsátott ki az ÁKK, míg a másodpiaci hozamok 5-10 bázispontos emelkedést mutattak a görbe hosszú végén. A nemzetközi hangulat mellett az sem tett jót a hazai eszközök árfolyamának, hogy folytatódik a vita az EU és a magyar kormány között Simor András jegybank elnök fizetésének kérdéséről, valamint az első 100 nap értékelésén Orbán Viktor sem tudott érdemi megnyugvást adni a befektetőknek a jövő évi költségvetést illetően.
A magyar ipar júliusban vártnál kisebb növekedést regisztrált azzal, hogy év/év alapon 11.5 százalékos bővülést mutatott, lassulva a 12.6 százalékos júniusi dinamikáról. A termelésben hó/hó alapon 1.1 százalékos csökkenés állt be. Az ipari kibocsátáson belül továbbra is az export dominál, miután a belső kereslet még mindig igencsak visszafogottnak tekinthető. Az év vége felé a magasabb tavalyi bázisok és a mérséklődő külföldi megrendelések miatt további lassulás várható.A részletes GDP adatból kiderült, hogy a magyar gazdaság második negyedévben elért 1 százalékos év/év alapú növekedését elsősorban a nettó export, a készletfeltöltések és a feldolgozóipari aktivitás újraéledése vezérelték. Bár a svájci frank erősödése és a kormányzati megszorító intézkedések a fogyasztás csökkenésén keresztül limitálhatják a gazdasági felívelést, az egyéb szektorbeli alacsony bázis miatt magasabb GDP növekedésre számítanak az elemzők.
OrientPress Hírügynökség
Vissza |
|
|
Fókuszban |
Máris eredményt hozott a nemdohányzókat védő törvény
Máris érezhetőek a januárban életbe lépett Nemdohányzók Védelméről Szóló Törvény hatásai. A jelenleg is zajló Nemzetközi Ifjúsági Dohányzásfelmérés valamint a vendéglátóegységek levegőminőségének folyamatos ellenőrzése ezeket monitorozza. A passzív dohányosok megmentéséért és a dohányzás visszaszorításáért közösen tesz erőfeszítéseket az Országos Tisztifőorvosi Hivatal, a WHO Magyarországi Iroda, az Országos Egészségfejlesztési Intézet és az Országos Környezetegészségügyi Intézet. | |
|
|
|
 Alsó rakpart, betegellátás, büntető törvénykönyv – a Lapszemlében
Az alsó rakpart Budán ingyenes marad, Pesten fizetős lesz – a Népszabadság latolgatja az eshetőségeket. Nemcsak Budapest és a vidék vonatkozásában, hanem még a fővároson belül is óriásiak a különbségek a gyógyítás lehetőségeiben – erről cikkezik a Magyar Hírlap. Répássy tájékoztatása szerint pedagógusbántalmazásért már 5 évet is ki lehetne szabni – a Magyar Nemzet közöl írást a készülő büntetőtörvénykönyvről. | |
|
|
- Ludovikások ünnepe
A Ludovika Fesztivál egy alapvetően házi rendezvényből, a száznapos ünnepségből nőtte ki magát nyilvános eseménnyé, elsősorban a civil-katonai kapcsolatok erősítésének okán. Az idén, immáron harmadik alkalommal -május 18-20-a között- rendezik meg a volt Ludovika-épületnek, illetve a Ludovika-szobornak is otthont adó Orczy kertben.-tudatta a Magyar Honvéd. - 'Hazátlanul'-kiállítás
A Belügyminisztérium és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága 2012. május 17-31. között hontalanokról szóló kiállítást szervez a MÜPA-ban „Nowhere People - 'Hazátlanul' címmel. - Hogyan beszélgessünk egy földönkívülivel? A Fogasházban ez is kiderül
A Szimbiózis Napok elnevezésű kulturális antropológiai fesztivál idén hetedik alkalommal kerül megrendezésre május 18-19-én a Fogasházban. Az érdeklődők változatos programokon keresztül ismerkedhetnek meg távoli népek és közelünkben élő közösségek tárgyi és szellemi kultúrájával: életmódjával, tudáskincsével, művészetével, meséivel, játékaival - de arról is hallhatnak előadást, hogy miként lehetne kommunikálni egy földönkívüli faj képviselőjével. - Lovagok és apródok a Savoya Park Középkori Gyereknapján
A bátor lovagok és furfangos apródok világába csöppenhetnek azok a gyerekek, akik május 19-én szüleikkel ellátogatnak a budapesti Savoya Parkba. A Középkori Gyereknapon lesznek ügyességi és erőpróbák, pajzs- és sárkánykészítés és kézzel hajtott fakörhinta is. A rendezvény ingyenes. - Keresztény film-és könyvvásár
Június első napjaiban az Uránia Nemzeti Filmszínház ad otthont az I. Keresztény Film- és Könyvvásár számára. Az Ünnepi Könyvhét alatt megtartandó rangos eseményt az Etalon Film Kiadó a Magyarországi Evangélikus Egyházzal és a Magyarországi Református Egyház Kálvin Kiadójával szoros együttműködésben szervezi. A rendezvényt a számos játékfilm és dokumentumfilm mellett, kiállítás, beszélgetések és koncert színesíti. - Budapesti Nagy Sportágválasztó és Hangszerválasztó
Ünnepel a Budapesti Nagy Sportágválasztó, hiszen június első hétvégéjén már tizedik alkalommal kerül megrendezésre, idén pedig elindul a Budapesti Nagy Hangszerválasztó is. | |
|
|
|
Elérhetőségeink a műsorok ideje alatt:
|
 |
2012.05.17 10:00 - 11:00
[ Közigazgatási marketing ] A 2012.05.16-i adás ismétlése

Vendég: Dr. Takács András programvezető, Tokaj Hegyalja Programiroda. Vezető szakértők: Perlaky Papp József, PR stratéga, a BKF docense és Papp-Váry Árpád, marketing szakértő, a BKF Gazdasági és Turisztikai Kar dékánja, mindketten a Márkagyár vezető tanácsadói.
Téma: Tokaj-Hegyalja márkázása
|
 |
2012.05.17 11:00 - 12:00
[ Közigazgatás Extra ] A 2012.05.10-i adás ismétlése

Vendég: Urbán György elnök, Nemzeti Közlekedési Hatóság.
Téma: A Nemzeti Közlekedési Hatóság munkájának bemutatása.
|
 |
2012.05.17 12:00 - 13:00
[ Jogalkalmazási Show ] A 2012.05.15-i adás ismétlése

Vezető szakértő: Leczki István. A műsor moderátora: Dr. Kovács Emőke
Téma: A Hallgató kérdez-Mi válaszolunk! A közszolgálat területén felmerülő hallgatói jogi kérdések megválaszolása.
|
 |
2012.05.17 13:00 - 14:00
[ Köz-Vélemény ] A 2012.05.16-i adás ismétlése

Vendég: Dr. Pusztai Zsófia a WHO Magyarországi Irodájának vezetője. A műsort vezeti: Németh Andrea.
Téma: Tevékeny és Egészséges Időskor. Növekvő egészségegyenlőtlenségek. Daganatos betegségek, dohányzás és alkoholproblémák.
|
 |
2012.05.17 14:00 - 15:00
[ Köz-Vélemény ] A 2012.05.10-i adás ismétlése

Vendég: Mezősi Csilla egészségturizmus szakértő, Magyar Turizmus Zrt. A műsort vezeti: Németh Andrea
Téma: Egészségturizmus Magyarországon. Hazai gyógyvizek, fürdők és fürdővárosok.
|
 |
2012.05.17 15:00 - 16:00
[ Köz-Vélemény ] A 2012.05.16-i adás ismétlése

Vendég: Hajdú D. András, a 2011-es Országos Sajtófotó Pályázat nyertese. A műsort vezeti: Koncz Tamás
Téma: Ember a kép mögött.
|
 |
2012.05.17 16:00 - 17:00
[ Budapest Főváros Kormányhivatala ] Élő adás
Vendég: Széles Ágnes szolgálatvezető, Ügyfélszolgálati Főosztály, Teve
u.-i Kormányablak.
Téma: Amit a Kormányablakokról tudni kell 2011-2012.
|
 |
2012.05.17 17:00 - 18:00
[ Paragrafus ] Élő adás
Vendégek: Dr. Kovács Eszter, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Jogi és
Nemzetközi Főosztály Iparjogvédelmi Jogi Osztályának jogásza, iparjogvédelmi szakjogász. Vékony Fanni aranyműves, 2011-ben a hónap
designere, 2012-ben a Keresztszemes brossal az év ékszere elismerést kapta. A műsort vezetik: Dr. Márai Judit ügyvéd és Dr. Szabó L. Zsolt ügyvéd.
Téma: Az iparművészet és képzőművészet szellemitulajdon-jogi védelme.
|
 |
2012.05.17 18:00 - 19:00
[ The Show Must Go On ] A 2012.05.10-i adás ismétlése

Vendég: Dr. Kiss György tanszékvezető egyetemi tanár. A műsor mentora és moderátora: Dr. Dudás Ferenc a közigazgatás állandó készenlétének szakértője.
Téma: Munkajogi Akadémia II. Az új munkajogi szabályozás.
|
 |
2012.05.17 19:00 - 20:00
[ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal ] A 2012.05.16-i adás ismétlése

Vendég: Dr. Berkó Attila igazgató, Igazságügyi Szolgálat
Téma: Az Igazságügyi Szolgálat munkájának bemutatása.
|
Műsorainkat az Observer szemlézi
|
|
|