 Varga: tartható az idei hiánycél [Kormányzat] 2010.09.08 16:10
Összesen 63 „csontvázat” talált a Miniszterelnökség államtitkára-vezette tényfeltáró bizottság. Szerdai sajtótájékoztatóján Varga Mihály kijelentette, hogy ezek a tételek az idei vagy a következő évi költségvetést terhelik, a 29 pontos intézkedéscsomagnak köszönhetően ugyanakkor tartható lesz az idénre tervezett 3,8 százalékos hiánycél.
Lezárult az előző kormányzat által hátrahagyott ügyek felülvizsgálata: a tényfeltáró bizottság összesen 63 olyan tételt talált, melyről előzetesen nem tudott, és azok az idei vagy a következő évi költségvetést terhelik. Ezek együttes összege egyébként a GDP mintegy 1,6 százalékát teszi ki.
A bizottságot vezető Varga Mihály kijelentette, hogy a jelentés már a miniszterelnök számára hozzáférhető, annak anyaga pedig nemsokára nyilvános lesz.
A Miniszterelnökség államtitkára kifejtette: egyebek mellett kiderült, hogy az előző kabinet túltervezte az adóbevételeket, számos más tétel pedig negatívan befolyásolja mind az idei, mind a jövő évi költségvetést. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az új kormányzat 29 pontos intézkedéscsomagjának köszönhetően biztosan tartható lesz az idei 3,8 százalékos hiánycél.
Varga Mihály kijelentette, hogy a következő évi hiány mindenképp alacsonyabb lesz az ideinél, inkább a 3 százalékhoz közelít majd. OrientPress Hírügynökség Kép: OrientPress/Botár Gergely
|