2012. május 17. csütörtök
|
Paszkál névnapja
300:300
Három százaléknál kisebb hiányt tervez a kormány
[Nemzetgazdaság] 2010.09.08 17:02

Amennyiben több feltétel együttesen megvalósul, úgy teljesülhet a kormány szerdán elfogadott terve, mely szerint három százalék alá viszik jövőre az államháztartási hiányt. Ezt Matolcsy György jelentette be a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón, ahol hangsúlyozta, ehhez elsősorban az kell, hogy teljesítsük az idei, 3,8 százalékosra tervezett hiánycélt.

Három százalék alá vinné jövőre az államháztartási hiányt a kormány- jelentette be a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón a nemzetgazdasági miniszter.

Matolcsy György a kormány mai döntését ismertetve kifejtette, ehhez több feltételnek is teljesülnie kell. Mindenek előtt teljesítenünk kell az idei, 3,8 százalékos deficit-célt, ki kell terjeszteni jövőre a bankadót, 2,5 százalék fölé kell vinni a jövő évi gazdasági növekedést. Mindezeken túl – hangsúlyozta – meg kell valósulnia az olcsóbb állami működésnek, valamint rendbe kell tenni az állami vállalatokat.

A nemzetgazdasági miniszter a tájékoztatón megjegyezte, a legutóbbi, brüsszeli pénzügyminiszteri találkozón kiderült, hogy az EU 27 tagállamából 24 nem képes teljesíteni a 3 százalékos hiáncélt, hangsúlyozta, hogy a válságnak újabb hulláma jöhet, vagyis feltételezhető, hogy több országnak is teljesíthetetlen lesz a deficit eu-s elvárása. Ugyanakkor abban az EU pénzügyi vezetői egyetértettek, hogy a hiánycélt nem tartó államokat szankcionálni kell, annak hogyanjáról azonban majd csak október vége felé lehet döntés.

A bankadóval kapcsolatban Matolcsy úgy fogalmazott: minden valószínűség szerint lesz uniós bankadó, annak költségvetésbe vagy más tartalékba való helyezéséről azonban még szintén nem született komszenzus.

OrientPress Hírügynökség
Kép: OrientPress/Botár Gergely
Kapcsolódó híreink:

MSZP: feltöröltették Matolcsyval a padlót
Készítette: © Kelesys Kft. | www.kelesys.hu