Szanyi: A kormány nem teljesíti a feladatát, és össze-vissza beszél [Kormányzat] 2010.09.08 19:34
Szanyi Tibor, az MSZP kampányfőnöke a Neoton Família 220 felett című slágerét idézve kezdte meg szerdai sajtótájékoztatóját, melynek elején kifejtette: a tegnapi Orbán-beszéd után mind Varga Mihály, mind Matolcsy György megszólalt, és tanúbizonyságát szolgáltatták alkalmatlanságuknak, így a miniszterelnököt sem tudják az 'alkalmasság zónájába betolni'.
Szanyi kiemelte: a kormányváltás óta zavaros, utópisztikus porhintésen kívül semmit nem tudtunk meg a kormány rövidtávú gazdaságpolitikájáról - majd hozzátette - 'úgy értesültünk, hogy Brüsszelben a pénzügyminiszterek tanácskozásán fölszólították a magyar kormányt, végre mozduljon el a bénultság állapotából, és néhány sarokpontot szögezzen le a jövő évi költségvetésből' - tudatta a szocialista párt hivatalos honlapja.
Ezután a szocialista politikus kijelentette: ezek a visszatartott, vagy nem létező tervek, amiket a kormány a jövő évi költségvetésről gondol, soha nem látott bizonytalanságba sodorták a piacokat, és őrületes mértékben veszített a forint a meghatározó valutákhoz képest. Példaként említette Szanyi Tibor az euro 265 forintos szintjét, ami jellemző volt a kormányváltás előtt, miközben a napokban folyamatosan a 290 forintos zónában tanyázik. Ennél is drámaibb a svájci frank emelkedése, ami ugyanebben az időszakban emelkedett 185 forintról az irreális 225 forintos magasságba.
Szanyi Tibor hozzátette: az MSZP-t aggasztja, hogy a kormány nem hajlandó világos beszéddel a világ elé állni, melynek súlyos következményei lehetnek az 1,7 millió devizahitelesre, hiszen minden második magyar család irgalmatlan veszteségeket szenvedett el az elmúlt hónapok árfolyammozgásai miatt.
A szocialista politikus hangsúlyozta: 'Az árfolyamok megugrásának elsődleges oka, hogy a kormány nem teljesíti a feladatát, és össze-vissza beszél'.
Nemzeti pénzügyi katasztrófa felé sodródik az ország, mert a magyar családok tartalékai elfogynak, és belátható időn belül képtelenek lesznek fizetni törlesztőrészleteiket - szögezte le Szanyi Tibor, majd hozzátette: érti, hogy a kormány az önkormányzati választások előtt nem akar előállni olyan intézkedésekkel, amelyek rombolnák a róluk kialakított képet, viszont a helyzet nem teszi lehetővé a struccpolitika folytatását október 3-ig. Forrás: OrientPress Hírügynökség
|