 Kondorosi bátran cselekedett? [Kormányzat] 2010.09.09 08:17
Államtitkárként nem adhatott ki parancsot, és nem szerepelhetett a rendőrség elöljárójaként - magyarázta Kondorosi Ferenc a köztévében azt, hogy miért nem cselekedett 2006 őszén. Szerinte ahhoz nagyobb bátorság kellett, hogy 'morálisan szolgálatba helyezze magát' és 'ne hagyja el lakása felületét'. Úgy vélte: senki nem utasította a rendőrséget arra, hogy ne cselekedjen, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként pedig odafigyelt a helyzetre.
Sokszor ahhoz kell nagyobb bátorság, hogy nem kezdünk el okoskodni, beleszólni abba, amihez nem értünk – válaszolta Kondorosi Ferenc, volt államtitkár a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában arra a kérdésben, hogyan kell morális értelemben szolgálatba helyeznie magát az embernek.
Mint ismert, a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság ülésén mondta azt az egykori államtitkár, hogy az őszödi beszéd kipattanását követő események idején „nem hagyta el lakása felületét”, és „morális értelemben szolgálatba helyezte magát”.
Leszögezte: egy államtitkár nem adhatott ki parancsot, és nem szerepelhetett a rendőrség elöljárójaként.
Hozzátette: a 2006-os zavargások idején nemcsak a tévét nézte, hanem átnézte a szakirodalmat, hogy milyen intézkedéseket kell ilyenkor foganatosítani, milyen vizsgálatokat kell lefolytatni.
Kérdésre válaszolva elmondta: nem tud arról, hogy bárki is arra utasította volna a rendőrséget, hogy ne cselekedjen. Ha valaki ilyet tett volna, az szerinte iszonyatos gazemberség.
Arra a kérdésre, hogy bárki a kormányból kézben tartotta-e az eseményeket, Kondorosi azt válaszolta: azt hiszi, a miniszterelnök úr (Gyurcsány Ferenc) odafigyelt a helyzetre. Forrás: OrientPress Hírügynökség Kép: OrientPress-archív
Vissza |
|
|
Fókuszban |
Nem igaz, hogy terjed a génmódosított vetőmag
A lakosság ellenállásának hatására a génmódosított növények termesztése Európában 2011-ben is a szántóföldi terület 0,1 százaléka alatt maradt - derül ki a Föld Barátai Európa kedden közzétett adataiból. Ezzel szemben az ökológiai gazdálkodásba bevont területek 3,7 százalékot tesznek ki. A Magyar Természetvédők Szövetségének elnöke mégis lát még teendőt a földek védelme ügyében, hiszen szerinte a GMO-ipar képviselői saját javukra kozmetikázzák az adatokat. Fridrich Róbert az OrientPress Hírügynökségnek részletezte a miérteket. | |
|
|
|
 Százak menekültek meg, kevesen mennek katonának és érkezik az új NAT - Lapszemle
Százakat mentettek meg a haláltól, azonban minden óvintézkedés ellenére eddig tizenketten vesztették életüket a kemény télben – olvasható a Magyar Hírlap összeállításában. Kevés a katona Oroszországban. Az emberhiány sürgető feladattá tette az orosz hadsereg számára, hogy a jövő évig két és félszeresére növelje szerződéses katonáinak a számát – írja a Népszava. Vissza a hatvanas évekhez - itt az új NAT. Erről a Népszabadság számol be. | |
|
|
- Egerbe költözik a Kaláka Fesztivál
Február 7-én, az egri Városházán Habis László polgármester és Gryllus Dániel, a Kaláka Fesztivál művészeti vezetője közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 2012-től a Kaláka Fesztivál Egerbe költözik. Az esemény időpontja: 2012. június 29 - július 1. - Budapest Bár Valentin napi koncert
Február 14-én szerelmes dalokkal vár mindenkit a Budapest Bár a New Orleans étteremben. A koncerten a Bár repertoárjának legszebb darabjai csendülnek fel, melyekben lesz szó szerelemről, csókról, csalódásról vagy reményről. - Látogatottsági rekord az Operaházban - Diákjegyek márciustól
A 2012-es évbe lépve a nagyközönség bebizonyította, hogy növekszik az érdeklődése az opera és a balett iránt. Az évad elején kinevezett vezetőség előre tervezett programot vett át, ám kisebb műsorszerkesztési változtatásokkal hatalmas eredményt ért el. Az Operaház 2012. március 1-jétől bevezeti a 300 forintos diákjegyek árusítását is. - Mackófesztivál az Állatkertben
Február 2-án, a barnamedvék előjövetelével kezdődik meg a hagyományos Mackófesztivál a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A vasárnapig tartó, négynapos rendezvénysorozaton számos programmal várják az érdeklődőket, ráadásul a brummogva érkező 14 éven aluli gyermekeket díjmentesen engedik be a főbejáratnál. - Színház, gombnyomásra: Voks a Trafóban
Költői tánc vagy második világháborús történelmi archívum? Ezúttal a nézők választják ki, mit szeretnének látni-hallani. A választás anonim, csak egy gombnyomás, és a távirányító mindenkinél ott van. A Tünet Együttes legújabb kísérlete jól modellezi azt a világot, a mai Magyarország társadalmát, amelyben élünk – kiélezve a kollektív döntéshozatal és az egyéni felelősség témájára. | |
|
|
|
Elérhetőségeink a műsorok ideje alatt:
|
 |
2012.02.07 18:00 - 19:00
[ Közigazgatás Extra ] A 2012.02.01-i adás ismétlése

Vendég: Szakali Erzsébet főigazgató, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
Kormányhivatal
Téma: A Kormányhivatal főigazgatói szemmel (az elmúlt évben megvalósított
szakmai feladatok értékelése, új szakmai kihívások).
|
 |
2012.02.07 19:00 - 20:00
[ Közigazgatás Extra ] A 2012.01.31-i adás ismétlése

Vendég: Mihalovics Péter kabinetfőnök, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Miniszteri Kabinet
Téma: Új Nemzedék Jövőjéért Program célja, lényeges elemei, megvalósításának üteme.
|
Műsorainkat az Observer szemlézi
|
|
|
 |
2012.02.08 14:00 - 15:00
[ Betekintünk a tárgyalóterembe ] Felvételről

Vendég: Dr. Tánczos Rita munkaügyi bíró
Téma: Változások a közszolgálatban 2012-ben.
|
 |
2012.02.08 15:00 - 16:00
[ A Remény Emberei ] Élő adás

Vendég: Tolcsvay László Erkel Ferenc díjas zeneszerző, zenész. A műsor mentora: Szücs Balázs
Téma: Egy sikeres életpálya és életút állomásainak bemutatása.
|
 |
2012.02.09 13:00 - 14:00
[ Jogalkalmazási Show ] Élő adás

Vezető szakértő: Leczki István. A műsor moderátora: Dr. Kovács Emőke. Minden, ami a munkába állás és munkahely változtatás jogi vonatkozásával kapcsolatos! Munkajog a gyakorlatban!
|
 |
2012.02.09 14:00 - 15:00
[ The Show Must Go On ] Élő adás

Vendég: Prof. Dr. Balázs Géza, ELTE tanszékvezető egyetemi tanár. A műsor mentora és moderátora: Dr. Dudás Ferenc, a közigazgatás állandó készenlétének szakértője.
Téma: Magyar Nyelv Tudományi Akadémia. Hogyan írjon és beszéljen érthetően a Közigazgatás?
|
|
|