 Hűtlen vagyoni kezelésssel vádolták a battai polgármestert [Nemzetgazdaság] 2010.09.09 19:30
A Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet szeptember 6-i, és 7-i cikke szerint több magánszemély feljelentést tett Vezér Mihály, Százhalombatta polgármestere ellen. Arra kérték az ügyészséget, vizsgálja meg, hogy az Ifjúság úti Polgárok Háza felújítása kapcsán megállapítható-e különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint nem folyik eljárás Vezér Mihály ellen a Polgárok Házával összefüggésben. Beluzsárné Belicza Andrea szóvivő elmondta, az ügyben nincs bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy.
Vezér Mihály polgármester minderre azt mondta. A Polgárok Háza átalakításának teljes körű lebonyolítását - beleértve a közbeszerzés lefolytatását, szerződéskötést, minden, a beruházással kapcsolatos érdemi döntést - a 100 százalékos önkormányzati tulajdonú SZÁKOM Kft. látta el a képviselő-testület döntése alapján.A kivitelezőt szabályos közbeszerzés eredményeként választotta ki a SZÁKOM Kft. A fővállalkozó 240 millió forintos díjából - nem előre eltervezett módon, hanem a kivitelezés felénél történt szerződéskötéssel - megbízta a VIVER Kft-t, amelynek Vezér Mihály résztulajdonosa, felesége ügyvezetője volt. A VIVER által végzett munka ellenértéke 3,2 millió forint volt, amelyből az anyagköltség 3 millió forintot tett ki, a többi bérre, TB járulékra és egyéb rezsire ment el,vagyis a megbízáson nem képződött nyereség. A VIVER az önkormányzattal semmilyen üzleti kapcsolatban nem állt, működése mindenben megfelelt a vonatkozó törvényi előírásoknak-írta a Százhalombattai Hírtükör.
Vezér Mihály arról is beszámolt, hogy nincs semmi takargatnivalója, a Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet újságíróinak kérdéseit és az általa adott válaszokat egy héttel korábban közzé tette a blogján, így azokat bárki olvashatta már korábban is.
A Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet állítása szerint a SZÁKOM Kft. 29 millió forintot költött a nyílászárókra, aminek a valós ára 4,8 millió forint.
A két országos napilap eltitkolja azt a tényt, hogy a 4,8 millió forint 70 db nyílászárót takar, míg a 29 millió forint a teljes nyílászáró mennyiségre vonatkozik, ami 238 db-ból áll! Az épület felújításáért végül – a SZÁKOM ügyvezetője – 20 millió forinttal kevesebbet fizetett ki, mint amit a kivitelező követelt. A Polgárok Háza építés következtében a fővállalkozó cég csődbe is ment.
Vezér Mihály arról is beszámolt, hogy az, aki a város és személye, valamint felesége - aki nem közszereplő - lejáratását folytatja, egy százhalombattai politikai szervezet elnöke, aki ellen eljárás folyik vesztegetés gyanúja miatt. Többen megkeresték ugyanis az egyik alpolgármestert, és arra panaszkodtak, hogy a párt vezetője 15 százalékos részt kért a Vállalkozásfejlesztési Alapból megítélt önkormányzati támogatásból. Aki ezt nem volt hajlandó megadni, az a következő évi támogatásból a kért célra nem kapott. A polgármester mindezt egy hangfelvétellel is igazolni tudja, amelyet átadott a rendőrségnek. Úgy véli, a felvételen szereplő személy és annak érdekköre áll az ellene elindított támadás hátterében. Hozzátette: 'Ne a Magyar Hírlapra és a Magyar Nemzetre haragudjanak, mert az csak egy eszköz olyan helyi politikusok kezében, akik elhatározták, hogy eljött a pillanat, amikor a helyi hatalom megszerzése érdekében semmi sem szent számukra, Százhalombatta sem, és tömeges támadást indítottak a hatalom megszerzése érdekében.'
Mivel a Magyar Hírlapban megjelent írás több helyen is utal Vezér Mihály MSZP-s kapcsolataira, ezért Szabó Attila, a párt helyi elnöke is nyilvánosan reagált rá. Mint mondta, hazugság, hogy Vezér Mihály bármikor is tagja, vagy támogatója lett volna a helyi MSZP-nek. Egyúttal felszólította a Magyar Hírlap munkatársait és minden sajtóorgánumot, hogy amennyiben 'bármilyen problémájuk van a jelenlegi polgármesterrel', azt vele rendezzék és ne vonják bele a százhalombattai szocialistákat.
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Vissza |