 Szerződést hosszabbított a Lufthansa Technik és a Budapest Airport [Nemzetgazdaság] 2010.09.09 19:48
Újabb 15 évre írt alá bérleti megállapodást a Budapest Airport Zrt. és a Lufthansa Technik Budapest Kft. az egyik legnagyobb ferihegyi repülőgép-javító műszaki bázis további bérletéről. A megállapodást a Budapest Airport Zrt. részéről Jost Lammers vezérigazgató és René Droese ingatlan-gazdálkodási igazgató, a Lufthansa Technik Budapest Kft. részéről Elmar Lutter vezérigazgató és Szomora Sándor vezérigazgató-helyettes látta el kézjegyével. A következő 15 évben a LTB 140 milliárd forint értékű forgalomra számít, amellyel 350 fő részére biztosít munkahelyet.
A keskenytörzsű repülőgépek nagyjavítására (D-check) és karbantartására specializálódott Lufthansa Technik Budapest Kft. 2002. márciusában, 240 fővel kezdte meg működését a Ferihegyi Repülőtéren. Azóta a LTB 2010. szeptemberéig 6 milliárd forint értékben végzett létesítmény-felújítást a Budapest Airporttól bérelt területen. Ennek köszönhetően a vállalat ferihegyi bázisán jelenleg négy keskenytörzsű repülőgép egyidejű karbantartására van lehetőség, egyszerre két fűthető, összesen 6200 négyzetméter alapterületű hangárban.
A Budapest Airport Zrt. ezen kívül 12 700 négyzetméter előteret (beton parkolót), valamint 2700 négyzetméter műhelyt és irodai területet ad tartós bérletbe a Lufthansa Technik Budapest Kft-nek. A műszaki bázis üzemeltetése rendkívül jelentős, hozzáadott érték a repülőtér üzemeltető számára, hiszen sok légitársaság számíthat a Budapest Airport területén a világszínvonalú műszaki szolgáltatás igénybevételére, a kisebb napi javításoktól kezdve a váratlan meghibásodásokon át egészen a tervezett nagyjavításokig. Egy-egy utasszállító repülőgép tervezett élettartama átlagosan (igénybevételtől függően) harminc év, ez alatt az idő alatt nagyjából kétszer esik át teljes nagyjavításon.
„A Budapest Airport-tal folytatott sikeres együttműködésünk elengedhetetlen ügyfeleink pontos és minden követelményt kielégítő kiszolgálásához. Vállalatunk 2002. márciusa és 2010. szeptembere között több, mint 65 milliárd forint értékben végzett nagyjavítási munkálatokat. Terveink szerint tovább erősíthetjük a régióban betöltött piacvezető szerepünket.” – nyilatkozta Elmar Lutter, a Lufthansa Technik Budapest vezérigazgatója.
„Számunkra különösen nagy jelentőségű a most aláírt bérleti szerződés, hiszen a Lufthansa Technik Budapest Kft. régi, kipróbált partnerünk, amely világszínvonalú szolgáltatást nyújt a repülőgép karbantartás és nagyjavítás területén. A most aláírt dokumentum jól illeszkedik üzleti stratégiánkba, amelynek célja a budapesti repülőgép karbantartó- és nagyjavító bázis felfejlesztése Európa egyik vezető központjává. Bizonyos vagyok abban, hogy a mostani szerződés nyomán újabb munkahelyek jönnek létre ebben a gyorsan fejlődő iparágban és a Budapest Airport bővítésének is újabb szakasza kezdődik” – jelentette ki Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. Forrás: OrientPress Hírügynökség
|
|
|
Fókuszban |
Hidegben a hajléktalanokért – melegedők, adományvonalak, összefogás
A belügyminiszter a hét elején számos szervnek adott ki utasítást, amely segít megelőzni a rendkívüli időjárás miatt a hajléktalanokat, magukra hagyottan élőket fenyegető fagyhalált. A rendőrség, a katasztrófavédelem, az önkormányzatok és alapítványi segélyszervezetek meg is kezdték széleskörű intézkedéseiket. A civilek sem maradtak restek, égnek az adományvonalak, a lakosság naponta él a bejelentés lehetőségével, ha kint éjszakázó fedél nélkülit lát. A facebook-on is villámgyorsan terjednek a hasznos információk. | |
|
|
|
 Sarkalatos törvények, gáz, nyelvvizsga
A bíróságról és a vallásszabadságról március közepén fogad el véleményt a Velencei Bizottság plenáris ülése, de másik hat sarkalatos törvényt is véleményeznek júniusban - közli a Népszabadság. A Magyar Hírlap arról ír, hogy már kilenc ország kap a tervezettnél kevesebb orosz földgázt. Akkreditált nyelvvizsga hiányában nem adható ki diploma – olvasható a Magyar Nemzet szombati számában.
| |
|
|
- Budapest Bár Valentin napi koncert
Február 14-én szerelmes dalokkal vár mindenkit a Budapest Bár a New Orleans étteremben. A koncerten a Bár repertoárjának legszebb darabjai csendülnek fel, melyekben lesz szó szerelemről, csókról, csalódásról vagy reményről. - Látogatottsági rekord az Operaházban - Diákjegyek márciustól
A 2012-es évbe lépve a nagyközönség bebizonyította, hogy növekszik az érdeklődése az opera és a balett iránt. Az évad elején kinevezett vezetőség előre tervezett programot vett át, ám kisebb műsorszerkesztési változtatásokkal hatalmas eredményt ért el. Az Operaház 2012. március 1-jétől bevezeti a 300 forintos diákjegyek árusítását is. - Mackófesztivál az Állatkertben
Február 2-án, a barnamedvék előjövetelével kezdődik meg a hagyományos Mackófesztivál a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A vasárnapig tartó, négynapos rendezvénysorozaton számos programmal várják az érdeklődőket, ráadásul a brummogva érkező 14 éven aluli gyermekeket díjmentesen engedik be a főbejáratnál. - Színház, gombnyomásra: Voks a Trafóban
Költői tánc vagy második világháborús történelmi archívum? Ezúttal a nézők választják ki, mit szeretnének látni-hallani. A választás anonim, csak egy gombnyomás, és a távirányító mindenkinél ott van. A Tünet Együttes legújabb kísérlete jól modellezi azt a világot, a mai Magyarország társadalmát, amelyben élünk – kiélezve a kollektív döntéshozatal és az egyéni felelősség témájára. - Jogászbál
2012. február 4-én megrendezik az CLXXXIII. Országos Pesti Jogászbált, mellyel a szervezők egy közel kétszáz éves hagyományt szeretnének megújítani. - Az Írók Boltja februári programjai
A programok 16:00-kor kezdődnek, az eltéréseket jelezzük! | |
|
|
|