 Semmi sumák: megbízhatósági vizsgálat alá vetnék a rendőröket, de a tűzoltókat is [Kormányzat] 2010.09.10 07:55
Minden eddiginél szigorúbb megbízhatósági vizsgálatra számíthatnak a hivatásos állományúak, vagyis a rendőrök, pénzügyőrök, tűzoltók, de akár a kormány és a köztisztviselők is, legalábbis egy készülő törvénytervezet szerint – írja a Népszabadság. Nemcsak azt vizsgálnák, hogy az egyenruhás vagy a közszolga elkövethetett-e valamilyen bűncselekményt, hanem azt is, hogy a munkáját szakszerűen végzi, s a tőle elvárható magatartást tanúsítja-e. „Tőle elvárható” – vagyis nem korrupt.
A megbízhatósági vizsgálatokat az egész közszférára kiterjedően a rendőrség belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési szervezetének tagjai végeznék, akik titkosszolgálati módszereket alkalmazhatnának, illetve visszaélések leleplezése érdekében szabálysértést, de akár kisebb bűncselekményt is elkövethetnének. Egy titkos eljárással arra is mód nyílna, hogy megállapítsák: az érintett személy „eleget tesz-e a jogszabályban előírt hivatali kötelezettségének”. Például közlekedési szabálysértés elkövetése után pénzt kínálnak a rendőrnek, jelentős összeget vagy más értékeket tartalmazó táskát adnak le a kapitányságon, megpróbálják megvesztegetni a nyomozót vagy az építési engedély kiadásával foglalkozó ügyintézőt.
A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára azt mondta, határozottan elutasítják a törvényjavaslatot, mert az bűnözőnek tekinti a rendőrt, és így sérti az állomány tisztességes tagjait, ugyanakkor önkényes eljárásokra adhat lehetőséget.
OrientPress Hírügynökség Kép: OrientPress-archív
|