Duplázik az Euronics [Nemzetgazdaság] 2010.09.10 18:56
Új dizájnt és átláthatóbb üzletteret kapnak az Euronics Műszaki Áruházlánc üzletei. 2010-ben a győri, Budapest Árpád úti és az érdi után szeptember 10-én egyszerre nyitotta meg két új üzletét Szombathelyen és Vácon, megújult környezetben, új helyen, szakértő értékesítőkkel.
A tavalyi évben a nagy háztartási gépek – amely kategóriában egyébként piacvezető az Euronics cégcsoport – valamint a szórakoztató elektronikai készülékek eladásában sikerült megközelíteni a 2009-es bázis forgalmat. Ezzel az Euronics annak ellenére tudta növelni piaci részesedését, hogy a hazai piac 20 százalékkal zsugorodott. A panel- és LED TV-k között a piacrész 30 százalékát az Euronics adta, míg a hagyományosan erős nagy háztartási termékek szegmensében is tovább nőtt a cég előnye. A szombathelyi és a váci egységek megújulása és elköltözése szintén a tavaly megkezdett korszerűsítés, ügyfél-központú áruházbelső és árubemutatás szem előtt tartása végett történt.
A koncepció lényege, hogy a teljes üzlettér könnyen bejárható, átlátható legyen a vásárló számára, illetve a szekértő értékesítő is könnyebben tudjon segíteni a nézelődőnek, a számára legmegfelelőbb termék kiválasztásában. A termékek elhelyezése úgy történik, hogy az egyes termékkategóriák körbevezessenek a teljes üzlettéren. Ezáltal a bejárt útnak, így a vásárlásnak is van eleje és vége. A vásárló útja során találkozik az akciós és időszaki termékekkel is, de azok nem bántóan és vásári módon vannak elé pakolva.
A koncepciót a tavalyi év során már 7 üzletében vezette be az Euronics, az idei évben pedig a győri, Budapest Árpád úti és érdi üzletek mellett, a most nyitó szombathelyi és a váci egység költözésénél is ezt vették figyelembe. Nagy előnye, hogy az üzlet teljesen átlátható, így a vásárló azonnal megtalálhatja a keresett termékcsoportot, az értékesítő-szakértő pedig a segítségre váró nézelődőt. A boltkép is letisztult és igényesebb lett ezáltal, az olyan termékek, mint tartozékok, kis háztartási gépek, mobiltelefonok, számítástechnikai termékek, navigációk kiemelt helyet kaptak az eladótérben.
Az idei évben még egy nagyszabású és a cég történetében meghatározó üzlet költözése várható, Veszprémben, illetve egy másik boltnyitás terve is szerepel az expanziós törekvések között. OrientPress Hírügynökség
|