Felelős állami vagyongazdálkodás – felelős alkotmányozás [Nemzetgazdaság] 2011.02.07 10:33
Az állami vagyongazdálkodás új kihívásairól, az Állami Számvevőszék új feladatairól, és az alkotmányozás koncepciójáról tartottak konferenciát hétvégén, a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán. Az elsősorban gyakorlati oktatásra koncentráló felsőoktatási intézmény további 5 évre megkapta az akkreditációt a Magyar Akkreditációs Bizottság egyik elnökségi tagjától.
A Wekerle Sándor Üzleti Főiskola alapító elnöke, Szakács Fülöp Vince, megnyitó beszédében azt mondta: a tudományos rendezvény célja, hogy az intézmény hallgatóit a hazai közhatalmi és közigazgatási rendszer autentikus vezetőinek bevonásával megismertesse a vagyongazdálkodás és a közpénzügyi rendszer új kihívásaival. Kiemeltnek nevezte a rendezvényt, mert idén 90 éve, hogy elhunyt a háromszor magyar miniszterelnöknek és többször pénzügyminiszternek megválasztott Wekerle Sándor. Az iskola névadója a maga korában az közpénzügyi rendszer stabilitásának megteremtésével maradandót alkotott. Egyebek mellett baleset- és munkásbiztosítási rendszerek kialakítása fűződött a nevéhez, de a maga korában ő is küzdött a túl magas állami költekezéssel.
Az intézmény rektora, Borbély Attila, és alapító elnöke, Szakács Fülöp Vince, átvette a Magyar Akkreditációs Bizottság elnökségi tagjától, Kiss Szemán Róbert egyetemi docenstől a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola sikeres akkreditációját tanúsító oklevelet.
Kiemelt vendégként volt jelen Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, aki „Új kihívások a számvevőszéki ellenőrzéssel szemben” címmel tartotta meg előadását. Az ÁSZ elnöke előadásában azt mondta, hogy az Állami Számvevőszék jövőkép vezérelt, értékalapú középtávú stratégiája új válaszokat ad a számvevőszéki ellenőrzéssel szembeni régi kihívásokra és szembenéz számos új kihívással is.
Ezek közül az előadás négyet emelt ki: a költségvetés megalapozottságának javítását, a gazdasági unió megerősítésének szándékából eredő feladatokat, az önkormányzati szektor eredményesebb ellenőrzését, a korrupció elleni küzdelmet. Domokos László szerint új stratégiája révén az ÁSZ eredményesebben tudja betölteni küldetését, vagyis a közpénzügyek átláthatóságának, rendezettségének előmozdítását, és hozzájárul a jó kormányzáshoz.
Székács Péter, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkára beszédében azt mondta, hogy az állami vagyonkezelést 'közelíteni kell a valósághoz'. Az állami privatizáció korszakát lezártnak nevezte, és azt mondta, hogy ezután a hatékony állami vagyongazdálkodásra helyezik a hangsúlyt. Mindezek ellenére nem zárta ki, hogy egyszer majd állami vállalatok kisebbségi tulajdonrészét tőzsdére viszik, de ezt nem nevezte időszerűnek. Sőt, az ingatlanvagyont is előbb egységes rendszerben katalogizálná, és csak után tartana elképzelhetőnek bármilyen egyéb tranzakciót.
Kapa Mátyás, a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola stratégiai rektor-helyettese „Köztulajdon – állami tulajdon – nemzeti vagyon az új Alkotmányban” című előadásában a köztulajdonnak, az állami tulajdonnak illetve a nemzeti vagyonnak a jelenleg folyó alkotmányozás szempontjából jelentős kérdéseit tekintette át. Rámutatott, hogy a közvagyon témakörében hatályos alkotmány szövege és az új alkotmány koncepciója egyaránt adós a következetes, egzakt, dogmatikailag tiszta kifejezések használatával. Az előadás egyfelől kísérletet tett a kapcsolódó fogalmak pontosítására, másfelől felhívta a figyelmet a közvagyon védelmével összefüggő jogalkotói teendőkre. Mindezek kapcsán az alábbi fontosabb következtetések kerültek levonásra:
- Következetes, a jogrendszer egészére kihatóan egységes fogalmi apparátust és szabályozási struktúrát kell alkotni, amelynek alapja az alkotmány.
- A köztulajdonnal kapcsolatos elvi alapokat az alkotmányban kell megfogalmazni, majd ennek alapján külön törvényben kell rendezni a köztulajdonnal való gazdálkodás általános és különös szabályait.
- Világos alkotmányos szabályokkal választ kell adni arra a kérdésre, hogy a magyar közjogi struktúrában mely államhatalmi tényező, milyen szervezeti keretek között és milyen eszközökkel valósíthatja meg a közvagyonnal való gazdálkodást, ezen belül a kincstári reálvagyon kezelését.
- Az alkotmánynak kell egyértelművé tennie a köztulajdon védelmét biztosító közjogi korlátokat.
- Alkotmányos szabályokkal biztosítani kell, hogy a köztulajdon ugyanolyan mértékű és jellegű védelmet kapjon, mint amilyet a magántulajdon élvez.
A pénzügyi válság átírta a tankönyveket, átalakította a tananyagot, új szemléletek, új ideológiák jelentek meg, mind az állami vagyongazdálkodásban, mid a közpénzügyi rendszerben – mondta el Lentner Csaba, a főiskola tudományos rektor-helyettese. Hangsúlyozta, hogy a napjainkban is zajló változások a közgazdasági felsőoktatás tananyagának folyamatos frissítését elemi erővel hozzák a felszínre. Utalt rá, hogy 2010-ben a hallgatói tudományos műhelyek fejlesztésére – pályázati úton – jelentős támogatásban részesültek az Oktatásért Közalapítványtól, amely a főiskola változásokra nyitott tudományos tevékenységének elismerését jelenti. OrientPress Hírügynökség
Vissza |