 Utolérte az uborkabotrány a magyar termelőket [Gazdaság] 2011.07.08 13:46
A németországi uborkabotrány miatt a magyar termelők eddig csaknem ötezer tonna uborka, paprika, paradicsom, és cukkini kivonásáról tettek bejelentést. A gazdák közül mintegy hétezren szenvedtek károkat, miután az uborka eladási ára 35-40 százalékkal marad el a tavalyitól.
A májusban, Németországban kirobbant uborkabotrány hatása a magyarországi termelőket is utolérte. Országosan hétezer, Szentesen és környékén 450 termelő szenvedett komoly kárt. De nemcsak az uborkások, hanem a hajtatott zöldségeket termelők is bajba kerültek, valamint rosszul jártak a szabad földi salátával foglalkozók is. Az uniótól kárpótlást remélhetnek az érintett termelők, ám ennek igénylése egyelőre bonyolult és bizonytalan - tudta meg a Kossuth Rádió.
Ledó Ferenc, a Dél-alföldi Kertészek Szövetkezetének elnöke elmondta, az unió vagy az úgynevezett be nem takarításra, vagy a termény megsemmisítése, az áru kivonása után fizet támogatást. Mivel a rendelet későn jelent meg, a be nem takarítás nem jöhetett szóba, tehát csak az áru kivonásáról beszélhetünk. Ezt június 20-ig a falugazdászokon keresztül a mezőgazdasági szakszolgálati hivatalok intézték, június 20. után pedig a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz kell fordulni.
Az uborka eladási ára 35-40 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az MVH illetékese, Tarján Balázs főosztályvezető részben jogosnak érzi a kifogásokat. Ugyanakkor leszögezte, a határidőkkel kénytelenek voltak az uniós rendelet megjelenéséhez alkalmazkodni, és mivel az csak június 18-án, szombaton jelent meg, nem érzi későinek a 20-i, hétfői magyar kihirdetést.
A főosztályvezető elmondta, a magyar termelők eddig csaknem ötezer tonna uborka, paprika, paradicsom, és cukkini kivonásáról tettek bejelentést. Az MVH a jövő hétfőig várja a termények kényszerű megsemmisítéséről szóló beadványokat. Az unió szakbizottsága egy héttel később, július 18-án összesíti a tagországok kárigényeit, és akkor dől el, hogy a rendelkezésre álló 210 millió eurós keretből melyik termelő, mennyi kártérítést kaphat. OrientPress Hírügynökség
Vissza
| |
|
|
|
Fókuszban |
Kiút a mélypontról – „a gyermek a jövőbe vetett hit”
Az alkotás pozitív erejére minden gyermeknek szüksége van. Az Igazgyöngy Alapítvány iskolája alternatív módszerekkel, egy gyermekközpontú vizuális nevelésen alapuló módszertannal tesz a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatásáért. Az alapítvány az önfenntartásra, illetve a tanulás és a munka iránti motiváltság megteremtésére irányuló programokkal szeretné megmutatni a mélyszegénységből kivető utat. A Rádió Orient műsorában Ritók Nóra beszélt berettyóújfalui tapasztalatairól. | |
|
|
|
 Késik az új KRESZ, magyar csaló Amerikában és kegyelmi viszonyok – a lapszemlében
Leghamarabb két év múlva léphet hatályba az új, uniós normáknak is megfelelő KRESZ – közölte a Metropol. A Magyar Nemzet az Egyesült Államokban elfogott magyar csalóról ír, aki több mint egymillió dollárt szerzett egy hamis internetetes áruház révén. A Népszava szerint az igazságügyi minisztérium környezettanulmányt készítene Geréb Ágnes kegyelmi kérvényének felülvizsgálásához, a Magyar Hírlap pedig arról számol be, hogy biztosan nem lesz központosított ingatlanadó. | |
|
|
- Ludovikások ünnepe
A Ludovika Fesztivál egy alapvetően házi rendezvényből, a száznapos ünnepségből nőtte ki magát nyilvános eseménnyé, elsősorban a civil-katonai kapcsolatok erősítésének okán. Az idén, immáron harmadik alkalommal -május 18-20-a között- rendezik meg a volt Ludovika-épületnek, illetve a Ludovika-szobornak is otthont adó Orczy kertben.-tudatta a Magyar Honvéd. - 'Hazátlanul'-kiállítás
A Belügyminisztérium és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága 2012. május 17-31. között hontalanokról szóló kiállítást szervez a MÜPA-ban „Nowhere People - 'Hazátlanul' címmel. - Hogyan beszélgessünk egy földönkívülivel? A Fogasházban ez is kiderül
A Szimbiózis Napok elnevezésű kulturális antropológiai fesztivál idén hetedik alkalommal kerül megrendezésre május 18-19-én a Fogasházban. Az érdeklődők változatos programokon keresztül ismerkedhetnek meg távoli népek és közelünkben élő közösségek tárgyi és szellemi kultúrájával: életmódjával, tudáskincsével, művészetével, meséivel, játékaival - de arról is hallhatnak előadást, hogy miként lehetne kommunikálni egy földönkívüli faj képviselőjével. - Lovagok és apródok a Savoya Park Középkori Gyereknapján
A bátor lovagok és furfangos apródok világába csöppenhetnek azok a gyerekek, akik május 19-én szüleikkel ellátogatnak a budapesti Savoya Parkba. A Középkori Gyereknapon lesznek ügyességi és erőpróbák, pajzs- és sárkánykészítés és kézzel hajtott fakörhinta is. A rendezvény ingyenes. - Keresztény film-és könyvvásár
Június első napjaiban az Uránia Nemzeti Filmszínház ad otthont az I. Keresztény Film- és Könyvvásár számára. Az Ünnepi Könyvhét alatt megtartandó rangos eseményt az Etalon Film Kiadó a Magyarországi Evangélikus Egyházzal és a Magyarországi Református Egyház Kálvin Kiadójával szoros együttműködésben szervezi. A rendezvényt a számos játékfilm és dokumentumfilm mellett, kiállítás, beszélgetések és koncert színesíti. - Budapesti Nagy Sportágválasztó és Hangszerválasztó
Ünnepel a Budapesti Nagy Sportágválasztó, hiszen június első hétvégéjén már tizedik alkalommal kerül megrendezésre, idén pedig elindul a Budapesti Nagy Hangszerválasztó is. | |
|
|
|
Elérhetőségeink a műsorok ideje alatt:
|
 |
2012.05.18 10:00 - 11:00
[ Köz-Vélemény ] A 2012.05.16-i adás ismétlése

Vendég: Dr. Pusztai Zsófia a WHO Magyarországi Irodájának vezetője. A műsort vezeti: Németh Andrea.
Téma: Tevékeny és Egészséges Időskor. Növekvő egészségegyenlőtlenségek. Daganatos betegségek, dohányzás és alkoholproblémák.
|
 |
2012.05.18 11:00 - 12:00
[ Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Területi Közigazgatásért és Választásokért Felelős Államtitkárság ] Felvételről

Vendégek: Michel Pinauldt a Francia Köztársaság Belügyminisztériumának prefektusa, a belügyminiszter szaktanácsadója és Dr. Virág Rudolf h. államtitkár.
Téma: Kormányhivatalok szervezetfejlesztése.
|
 |
2012.05.18 12:00 - 13:00
[ Közigazgatási marketing ] A 2012.05.16-i adás ismétlése

Vendég: Dr. Takács András programvezető, Tokaj Hegyalja Programiroda. Vezető szakértők: Perlaky Papp József, PR stratéga, a BKF docense és Papp-Váry Árpád, marketing szakértő, a BKF Gazdasági és Turisztikai Kar dékánja, mindketten a Márkagyár vezető tanácsadói.
Téma: Tokaj-Hegyalja márkázása
|
 |
2012.05.18 13:00 - 14:00
[ A Remény Emberei ] A 2012.05.16-i adás ismétlése

Vendég: L. Ritók Nóra elnök, Igazgyöngy Alapítvány. A műsor mentora és moderátora: Szűcs Balázs.
Téma: Művészeti képzéssel a mélyszegénység ellen.
|
 |
2012.05.18 14:00 - 15:00
[ Köz-Vélemény ] A 2012.05.16-i adás ismétlése

Vendég: Dr. Pusztai Zsófia a WHO Magyarországi Irodájának vezetője. A műsort vezeti: Németh Andrea.
Téma: Tevékeny és Egészséges Időskor. Növekvő egészségegyenlőtlenségek. Daganatos betegségek, dohányzás és alkoholproblémák.
|
 |
2012.05.18 15:00 - 16:00
[ Köz-Vélemény ] A 2012.05.16-i adás ismétlése

Vendég: Hajdú D. András, a 2011-es Országos Sajtófotó Pályázat nyertese. A műsort vezeti: Koncz Tamás
Téma: Ember a kép mögött.
|
 |
2012.05.18 16:00 - 17:00
[ Paragrafus ] A 2012.05.17-i adás ismétlése

Vendégek: Dr. Kovács Eszter, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Jogi és
Nemzetközi Főosztály Iparjogvédelmi Jogi Osztályának jogásza, iparjogvédelmi szakjogász. Vékony Fanni aranyműves, 2011-ben a hónap
designere, 2012-ben a Keresztszemes brossal az év ékszere elismerést kapta. A műsort vezetik: Dr. Márai Judit ügyvéd és Dr. Szabó L. Zsolt ügyvéd.
Téma: Az iparművészet és képzőművészet szellemitulajdon-jogi védelme.
|
 |
2012.05.18 17:00 - 18:00
[ A Remény Emberei ] A 2012.05.16-i adás ismétlése

Vendég: L. Ritók Nóra elnök, Igazgyöngy Alapítvány. A műsor mentora és moderátora: Szűcs Balázs.
Téma: Művészeti képzéssel a mélyszegénység ellen.
|
 |
2012.05.18 18:00 - 19:00
[ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal ] A 2012.05.16-i adás ismétlése

Vendég: Dr. Berkó Attila igazgató, Igazságügyi Szolgálat
Téma: Az Igazságügyi Szolgálat munkájának bemutatása.
|
Műsorainkat az Observer szemlézi
|
|
|