 Új ösztöndíjrend a felsőoktatásban [Nemzetgazdaság] 2012.01.28 17:30
Veszélybe kerülhetnek a gazdasági szakok a Debreceni Egyetemen – értesült a Magyar Hírlap az intézmény rektorától. Fábián István szerint a felvételi keretszámok változásai komoly gondot okozhatnak a jogi, gazdasági és bölcsészettudományi képzéseik jövőjét illetően.
A tavalyi 53 ezer helyett szeptembertől csak 34 ezer új hallgató kezdheti meg tanulmányait a felsőoktatásban teljes állami támogatással, további 15 ezer fiatalnak pedig a költségek felét állja az állam. Bár az összes támogatott hely tekintetében Debrecen az elsők között van, a jogi kar egyetlen ösztöndíjas férőhelyet sem kapott, gazdaságtudományi területre pedig a korábbi kétszáz helyett mindössze tíz hallgatót vehet fel. A rektor azt mondta a lapnak, hogy a hallgatókra nehezedő jelentős anyagi terhek miatt egyelőre bizonytalan, milyen mértékben tudják majd betölteni a fizetős helyeket. A nappali tagozatos jogászképzés félévente 185 ezer, míg az igazgatásszervező szak 155 ezer forintba kerül majd az intézményben.
A vártnál egy kicsit jobban alakultak a felvételi keretszámok a Szegedi Tudományegyetemen, az intézmény két és fél ezer támogatott helyet kapott. Homoki-Nagy Mária oktatási rektorhelyettes közlése szerint az önköltség megállapításánál a karok igyekeztek a korábbi költségtérítéses díjak összegét érvényesíteni. A legdrágább nappali alapképzés – az orvosi és fogorvosi szak – félévente 950 ezer forint, míg a legolcsóbb – a tanítóképzés – 125 ezer forint lesz. A természettudományi karon minden nappali alapszak 200 ezer, a zeneművészeti karon minden 300 ezer forint lesz, osztatlan jogászképzést pedig szemeszterenként 176 ezer forintért lehet végezni. A rektorhelyettes arra is felhívta a figyelmet, hogy a hátrányos helyzetű hallgatókat új ösztöndíjakkal és kedvezményekkel várják.
A keretszámok miatt szakok, sőt karok megszűnésétől tart a Pécsi Tudományegyetem vezetője. Bódis József szerint hosszú távon integrációkra is sor kerülhet. Hangsúlyozta, a közgazdaság-tudományi karon a talpon maradás érdekében várhatóan növelniük kell az idegen nyelvű képzések arányát. Az intézményben szemeszterenként 175 ezer forintért lehet jogásznak tanulni.
A Pannon Egyetem ugyanakkor nem számol szerkezeti változásokkal. Friedler Ferenc rektor szerint a támogatott létszám csökkenése várható volt, és hosszú távon előnyös is lehet a hallgatók számára.
Ösztöndíjprogrammal csalogatja a hallgatókat a Budapesti Gazdasági Főiskola is. A Biztos jövő elnevezésű juttatásra a gazdaság- és a társadalomtudományos képzések legjobban teljesítő hallgatói pályázhatnak majd, összesen évi 14 millió forint értékben. Sándorné Kriszt Éva rektor azt mondta a Magyar Hírlapnak, intézményükbe várhatóan minden meglévő magyar és idegen nyelvű képzés elindul ősszel.
OrientPress Hírügynökség
Vissza |
|
|
Fókuszban |
'Hinnem kell a történetben': Hajdú D. András, az Év Fotósa
A 2011-es Országos Sajtófotó Pályázat nyertese, 'civilben' az [origo]hírportál egyik fotóriportere és meglepően szerény művészember, aki néha tank elől menekül, máskor bohócdoktorok munkáját dokumentálja. Hajdú D. András a kapcsolatteremtésről, a látottak feldolgozásáról beszélt a Rádió Orient műsorában - és arról is, hogy őszintén hinni kell a választott témában. | |
|
|
|
 Szerb választások, új lézeres eljárás és cseh áramszolgáltató a Lapszemlében
Tomislav Nikolic, az ellenzéki Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke vezet a szerbiai elnökválasztáson - írja a Magyar Hírlap. A Magyar Nemzet arról cikkez, hogy Debrecenben egy új femtoszekundum lézer segítségével az orvosok újfajta szaruhártyaműtéteket hajthatnak végre. Júniusban belépne a villamos energia magyarországi lakossági piacára a csehországi tulajdonú Energetikai Központ Zrt - értesült a Világgazdaság. | |
|
|
- Csendes koncertek a Millenárison
Ha szívesen kipróbálná, milyen egy csendeskabinból hallgatni a koncertet, ha megtanulná, hogyan beszélnek egymással a siketek, és megnézné, hogyan zenél az, aki nem lát, mit lát az, aki nem hall - jöjjön el május 26-án a Millenáris Parkba, ajánlja a Hallásvilága.hu. - Út a boldogsághoz – pszichológiai játék
Magyarósi Éva Láthatatlan rajzok című kiállításhoz kapcsolódó rendezvény a Mélycsarnok előadótermében: Kovács Olga pszichológus, szimbólumterápiás szakember, NLP pract. tréner foglalkozása - Design hét Budapest 2012 – Élj lassabban!
Az idén kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Design Hét Budapestre 2012. szeptember 28. és október 7. között kerül sor. Az évről-évre közel 300 együttműködő partnerrel megvalósuló és 60ezer látogatót vonzó eseménysor támogatója a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, védnöke a Magyar Formatervezési Tanács; szervezője a Design Terminál, a Forum Hungaricum intézménye. - A múzeumok ünnepének központi témája a hungarikum
A hungarikumok köré szerveződik a Múzeumok Majálisa, amelyet május 19-én és 20-án tizenhetedik alkalommal rendeznek meg a Múzeumi Világnap alkalmából. Az eseményen idén is több mint 100 múzeum és közel 70 kézműves mester mutatkozik be a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Múzeumkertben. - Gemenci élményhajók gyermeknapon és pünkösdhétfőn
Az erdei vasút különleges hangulata teszi teljessé a Gemenc Zrt. színes programsorozatát a hosszú hétvégén.
- Ludovikások ünnepe
A Ludovika Fesztivál egy alapvetően házi rendezvényből, a száznapos ünnepségből nőtte ki magát nyilvános eseménnyé, elsősorban a civil-katonai kapcsolatok erősítésének okán. Az idén, immáron harmadik alkalommal -május 18-20-a között- rendezik meg a volt Ludovika-épületnek, illetve a Ludovika-szobornak is otthont adó Orczy kertben.-tudatta a Magyar Honvéd. | |
|
|
|
Elérhetőségeink a műsorok ideje alatt:
|
 |
2012.05.21 11:00 - 12:00
[ Köz-Vélemény ] A 2012.05.16-i adás ismétlése

Vendég: Hajdú D. András, a 2011-es Országos Sajtófotó Pályázat nyertese. A műsort vezeti: Koncz Tamás
Téma: Ember a kép mögött.
|
 |
2012.05.21 12:00 - 13:00
[ Köz-Vélemény ] A 2012.05.16-i adás ismétlése

Vendég: Dr. Pusztai Zsófia a WHO Magyarországi Irodájának vezetője. A műsort vezeti: Németh Andrea.
Téma: Tevékeny és Egészséges Időskor. Növekvő egészségegyenlőtlenségek. Daganatos betegségek, dohányzás és alkoholproblémák.
|
 |
2012.05.21 13:00 - 14:00
[ Budapest Főváros Kormányhivatala ] A 2012.05.17-i adás ismétlése

Vendég: Széles Ágnes szolgálatvezető, Ügyfélszolgálati Főosztály, Teve
u.-i Kormányablak.
Téma: Amit a Kormányablakokról tudni kell 2011-2012.
|
 |
2012.05.21 14:00 - 15:00
[ A Remény Emberei ] A 2012.05.16-i adás ismétlése

Vendég: L. Ritók Nóra elnök, Igazgyöngy Alapítvány. A műsor mentora és moderátora: Szűcs Balázs.
Téma: Művészeti képzéssel a mélyszegénység ellen.
|
 |
2012.05.21 15:00 - 16:00
[ Jogalkalmazási Show ] A 2012.05.15-i adás ismétlése

Vezető szakértő: Leczki István. A műsor moderátora: Dr. Kovács Emőke
Téma: A Hallgató kérdez-Mi válaszolunk! A közszolgálat területén felmerülő hallgatói jogi kérdések megválaszolása.
|
 |
2012.05.21 16:00 - 17:00
[ Köz-Vélemény ] A 2012.05.16-i adás ismétlése

Vendég: Dr. Pusztai Zsófia a WHO Magyarországi Irodájának vezetője. A műsort vezeti: Németh Andrea.
Téma: Tevékeny és Egészséges Időskor. Növekvő egészségegyenlőtlenségek. Daganatos betegségek, dohányzás és alkoholproblémák.
|
 |
2012.05.21 17:00 - 18:00
[ A Remény Emberei ] A 2012.05.16-i adás ismétlése

Vendég: L. Ritók Nóra elnök, Igazgyöngy Alapítvány. A műsor mentora és moderátora: Szűcs Balázs.
Téma: Művészeti képzéssel a mélyszegénység ellen.
|
 |
2012.05.21 18:00 - 19:00
[ Közigazgatási marketing ] A 2012.05.16-i adás ismétlése

Vendég: Dr. Takács András programvezető, Tokaj Hegyalja Programiroda. Vezető szakértők: Perlaky Papp József, PR stratéga, a BKF docense és Papp-Váry Árpád, marketing szakértő, a BKF Gazdasági és Turisztikai Kar dékánja, mindketten a Márkagyár vezető tanácsadói.
Téma: Tokaj-Hegyalja márkázása
|
 |
2012.05.21 19:00 - 20:00
[ Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Területi Közigazgatásért és Választásokért Felelős Államtitkárság ] A 2012.05.18-i adás ismétlése

Vendégek: Michel Pinauldt a Francia Köztársaság Belügyminisztériumának prefektusa, a belügyminiszter szaktanácsadója és Dr. Virág Rudolf h. államtitkár.
Téma: Kormányhivatalok szervezetfejlesztése.
|
Műsorainkat az Observer szemlézi
|
|
|