 Gyurcsány elküldené Orbánt [Látókör] 2012.01.28 16:54
Orbán Viktornak mennie kell – ez volt Gyurcsány Ferenc szombati szónoklatának fő tanulsága. A volt kormányfő, jelenlegi pártelnök a Demokratikus Koalíció első kongresszusán tartott beszédet, mintegy kétezer szimpatizáns előtt. Közben kétnapos kongresszust tart a Lehet Más a Politika is, melyen a párt jövőbeli stratégiájáról tárgyalnak.
Antidemokratikus nacionalizmusnak nevezte Orbán Viktor politikai rendszerét Gyurcsány Ferenc, aki szerint Orbánnal a nyugati polgáros Magyarország hívei állnak szemben. A SYMA-csarnokban megrendezett kongresszuson a volt kormányfő arról beszélt, hogy Orbán Viktor felrúgta az alkotmányos rendet és csakis a vele egyetértőket, vagyis a keresztény-nemzeti középosztályt képviseli –ezért mennie kell. A miniszterelnök távozása azonban nem elegendő a DK vezetője szerint: ezután hidakat kell építeni a köztársaságpárti jobboldal felé, különben nem következik be a fejlődés, és a magyarok „egymást fogják ölni évtizedekig”.
Gyurcsány Ferenc szerint – Orbán távozása után – a parlamentnek első dolga kell legyen, hogy eltörli a jelenlegi alaptörvényt. Az egykori szocialista miniszterelnök beszéde során megjegyezte, hogy az erkölcsileg valóban bírálható Kádár-kormány annak idején demokratizálta a tanulás jogát – ám ezt a jogot szerinte a jelenlegi kabinet sokaktól elveszi.
Két napos kongresszust tart a hétvégén az LMP is, melyen a párt jövőbeli stratégiája és arculata a téma. Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes szerint jelenleg nagy a nyomás a párton, hiszen sokan tekintenek rájuk a hazai politikai élet meghatározó szereplőjeként, és még szokniuk kell a felelősséggel járó terhet; Karácsony részben ezzel is magyarázta az utóbbi hetekben történt lemondásokat is. (többek közte Schiffer András korábbi pártelnök leköszönt az LMP-ben betöltött posztjáról – a szerk.) Az ellenzéki kerekasztal létrehozásával kapcsolatban Karácsony nem fogalmazott egyértelműen – szerinte a kint maradás és a szövetség mellett is szólnak érvek – ám azt megerősítette, hogy az LMP önálló pártként OrientPress Hírügynökség
Vissza |
|
|
Fókuszban |
'Hinnem kell a történetben': Hajdú D. András, az Év Fotósa
A 2011-es Országos Sajtófotó Pályázat nyertese, 'civilben' az [origo]hírportál egyik fotóriportere és meglepően szerény művészember, aki néha tank elől menekül, máskor bohócdoktorok munkáját dokumentálja. Hajdú D. András a kapcsolatteremtésről, a látottak feldolgozásáról beszélt a Rádió Orient műsorában - és arról is, hogy őszintén hinni kell a választott témában. | |
|
|
|
 Szerb választások, új lézeres eljárás és cseh áramszolgáltató a Lapszemlében
Tomislav Nikolic, az ellenzéki Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke vezet a szerbiai elnökválasztáson - írja a Magyar Hírlap. A Magyar Nemzet arról cikkez, hogy Debrecenben egy új femtoszekundum lézer segítségével az orvosok újfajta szaruhártyaműtéteket hajthatnak végre. Júniusban belépne a villamos energia magyarországi lakossági piacára a csehországi tulajdonú Energetikai Központ Zrt - értesült a Világgazdaság. | |
|
|
- Csendes koncertek a Millenárison
Ha szívesen kipróbálná, milyen egy csendeskabinból hallgatni a koncertet, ha megtanulná, hogyan beszélnek egymással a siketek, és megnézné, hogyan zenél az, aki nem lát, mit lát az, aki nem hall - jöjjön el május 26-án a Millenáris Parkba, ajánlja a Hallásvilága.hu. - Út a boldogsághoz – pszichológiai játék
Magyarósi Éva Láthatatlan rajzok című kiállításhoz kapcsolódó rendezvény a Mélycsarnok előadótermében: Kovács Olga pszichológus, szimbólumterápiás szakember, NLP pract. tréner foglalkozása - Design hét Budapest 2012 – Élj lassabban!
Az idén kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Design Hét Budapestre 2012. szeptember 28. és október 7. között kerül sor. Az évről-évre közel 300 együttműködő partnerrel megvalósuló és 60ezer látogatót vonzó eseménysor támogatója a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, védnöke a Magyar Formatervezési Tanács; szervezője a Design Terminál, a Forum Hungaricum intézménye. - A múzeumok ünnepének központi témája a hungarikum
A hungarikumok köré szerveződik a Múzeumok Majálisa, amelyet május 19-én és 20-án tizenhetedik alkalommal rendeznek meg a Múzeumi Világnap alkalmából. Az eseményen idén is több mint 100 múzeum és közel 70 kézműves mester mutatkozik be a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Múzeumkertben. - Gemenci élményhajók gyermeknapon és pünkösdhétfőn
Az erdei vasút különleges hangulata teszi teljessé a Gemenc Zrt. színes programsorozatát a hosszú hétvégén.
- Ludovikások ünnepe
A Ludovika Fesztivál egy alapvetően házi rendezvényből, a száznapos ünnepségből nőtte ki magát nyilvános eseménnyé, elsősorban a civil-katonai kapcsolatok erősítésének okán. Az idén, immáron harmadik alkalommal -május 18-20-a között- rendezik meg a volt Ludovika-épületnek, illetve a Ludovika-szobornak is otthont adó Orczy kertben.-tudatta a Magyar Honvéd. | |
|
|
|
Elérhetőségeink a műsorok ideje alatt:
|
 |
2012.05.21 11:00 - 12:00
[ Köz-Vélemény ] A 2012.05.16-i adás ismétlése

Vendég: Hajdú D. András, a 2011-es Országos Sajtófotó Pályázat nyertese. A műsort vezeti: Koncz Tamás
Téma: Ember a kép mögött.
|
 |
2012.05.21 12:00 - 13:00
[ Köz-Vélemény ] A 2012.05.16-i adás ismétlése

Vendég: Dr. Pusztai Zsófia a WHO Magyarországi Irodájának vezetője. A műsort vezeti: Németh Andrea.
Téma: Tevékeny és Egészséges Időskor. Növekvő egészségegyenlőtlenségek. Daganatos betegségek, dohányzás és alkoholproblémák.
|
 |
2012.05.21 13:00 - 14:00
[ Budapest Főváros Kormányhivatala ] A 2012.05.17-i adás ismétlése

Vendég: Széles Ágnes szolgálatvezető, Ügyfélszolgálati Főosztály, Teve
u.-i Kormányablak.
Téma: Amit a Kormányablakokról tudni kell 2011-2012.
|
 |
2012.05.21 14:00 - 15:00
[ A Remény Emberei ] A 2012.05.16-i adás ismétlése

Vendég: L. Ritók Nóra elnök, Igazgyöngy Alapítvány. A műsor mentora és moderátora: Szűcs Balázs.
Téma: Művészeti képzéssel a mélyszegénység ellen.
|
 |
2012.05.21 15:00 - 16:00
[ Jogalkalmazási Show ] A 2012.05.15-i adás ismétlése

Vezető szakértő: Leczki István. A műsor moderátora: Dr. Kovács Emőke
Téma: A Hallgató kérdez-Mi válaszolunk! A közszolgálat területén felmerülő hallgatói jogi kérdések megválaszolása.
|
 |
2012.05.21 16:00 - 17:00
[ Köz-Vélemény ] A 2012.05.16-i adás ismétlése

Vendég: Dr. Pusztai Zsófia a WHO Magyarországi Irodájának vezetője. A műsort vezeti: Németh Andrea.
Téma: Tevékeny és Egészséges Időskor. Növekvő egészségegyenlőtlenségek. Daganatos betegségek, dohányzás és alkoholproblémák.
|
 |
2012.05.21 17:00 - 18:00
[ A Remény Emberei ] A 2012.05.16-i adás ismétlése

Vendég: L. Ritók Nóra elnök, Igazgyöngy Alapítvány. A műsor mentora és moderátora: Szűcs Balázs.
Téma: Művészeti képzéssel a mélyszegénység ellen.
|
 |
2012.05.21 18:00 - 19:00
[ Közigazgatási marketing ] A 2012.05.16-i adás ismétlése

Vendég: Dr. Takács András programvezető, Tokaj Hegyalja Programiroda. Vezető szakértők: Perlaky Papp József, PR stratéga, a BKF docense és Papp-Váry Árpád, marketing szakértő, a BKF Gazdasági és Turisztikai Kar dékánja, mindketten a Márkagyár vezető tanácsadói.
Téma: Tokaj-Hegyalja márkázása
|
 |
2012.05.21 19:00 - 20:00
[ Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Területi Közigazgatásért és Választásokért Felelős Államtitkárság ] A 2012.05.18-i adás ismétlése

Vendégek: Michel Pinauldt a Francia Köztársaság Belügyminisztériumának prefektusa, a belügyminiszter szaktanácsadója és Dr. Virág Rudolf h. államtitkár.
Téma: Kormányhivatalok szervezetfejlesztése.
|
Műsorainkat az Observer szemlézi
|
|
|