2013. május 22. szerda
OrientPress Klubtagság
Forródrót
klubtagjainknak
| Regisztráció a klubtagságra | Belépés
Keresés a hírekben:
200:200
Drágább lehet a műszaki vizsga
[Nemzetgazdaság] 2012.04.21 09:56

16 ezer helyett 22 ezer forintot kell majd fizetni a műszaki vizsgáért, de többszörösére drágulhat a pályaalkalmassági vizsgálat is. A szakemberek attól tartanak, hogy a drágulás következménye az lehet, hogy az utakon több olyan autó lesz, amelyiknek nincs műszaki vizsgája. A kormány májusban dönt az áremelkedésekről.

Az átírási illeték, a biztosítási- és cégautó-adó után emelkednek a gépjárművek forgalomba helyezési, valamint a műszaki vizsga díjai is. Utóbbiért az eddigi 16 ezer helyett 22 ezer forintot kell majd fizetni. A motoroknál több mint kétszeres lesz az áremelkedés. De többszörösére drágul a pályaalkalmassági vizsgálat is - tájékoztatott a köztévé.

A híradónak nyilatkozó szakember attól tart, hogy egyre többen próbálják majd ezt megspórolni. 'A jelentős árdrágulásnak következménye lehet az, hogy az utakon több olyan autó jelenik meg, amelyiknek nincsen műszaki vizsgája' – mondta Szőnyi Zoltán, a Duna Autó igazgatója.

Becslések szerint már most 10 autóból 1 lejárt forgalmi engedéllyel közlekedik, s az ilyen autók balesetveszélyesek. Az autóklub ellenzi a műszaki vizsga drágulását. Az üzemanyagárak már így is nagy terheket okoznak az autósoknak. 'Ez a 20 százalékos díjemelés nagyon komoly érvágás az autósok számára. Emellett semmilyen többletszolgáltatással nem fog rendelkezni a műszaki vizsga, semmilyen technológia nem változik benne' – közölte Lovas Károly Róbert, a Magyar Autóklub főtitkárhelyettese.

A műszaki vizsga mellett többszörösére drágulhat a pályaalkalmassági vizsgálat is. A kormány várhatóan májusban dönt az áremelkedésekről.


OrientPress Hírügynökség

   Hír megosztása iWiWen Hír nyomtatása
  Küldje el ismerősének ezt @ hírt...


Vissza
Kormányzat

Szigorítanák a termőföldekre...
Stratégiai megállapodást kötött a...
Magyar-szlovén egyeztetések: Áder...
A Sanofival is stratégiai...
Integrált közösségi szolgáltató tér...
Nemzetgazdaság

Tartós fogyasztási cikkek: az első...
Dinamikus növekedést produkált az...
A Magyar Energetikai Hivatal...
Új termékek jönnek az...
A magyar családok számára a...
EU

Májusra hozzák előre a következő...
Megkezdődött az EU-csúcs
Évente felülvizsgálná a...
Lépéselőnyben Macedónia az uniós...
Többpilléres nyugdíjrendszert...
Első kézből

Rendszeresen átverik a turistákat...
Elkészült az új FLIRT-vonatok...
„A magyar labdarúgás az ifjú...
Magyar diákok építették Európa...
Lélekfelmérés – a rendészeti...
Iránytű

Új helyszínekkel bővül a történelmi...
Négymilliárdból erősítik meg a...
Egyéni képzéssel a megváltozott...
Álláskeresők vállalkozóvá válását...
Pollen Napló - segítség az...
Életmód

Az asztma összefügg az alvási apnoe...
Több baktérium van a kézitáskákon,...
A kutyatulajdonosoknak...
A hiperaktív gyerekből nagyobb...
A kávé csökkenti a májbetegségek...
Látókör

A Biodiverzitás Nemzetközi Napja: a...
Nézőpont Intézet: eddig a...
Többféleképpen is megosztott a...
Kommentért börtön – a...
Leállították Erőssék keresését...
Fókuszban

A tisztánlátás joga: a TASZ...
Ha nő a kerékpárosok száma,...
Utcára viszik a szakrális zenét -...
„A pünkösd meghívás egy új...
Eőry Ajándok: Nem a gyógyszer,...
Ajánló

Miniévad – 3 nap alatt 6...
Május 25-én Gyereknap Kimivel, a...
Az Urániában látható A tartótiszt
Coco Rosie és Nomi Ruz a...
Rezsit csökkent a Hegyalja is
Lapszemle

Csökkenő igazolatlanok, gondban lévő mentők és menekültügy a Lapszemlében


A 2011/12-es tanévben 22 százalékkal csökkent az 50 órán túli igazolatlan hiányzások száma, ami után már nemcsak felfüggeszthető, de szüneteltethető is a szülőknek járó iskoláztatási támogatás - írja a Metropol. A Világgazdaság arról cikkez, hogy Mentőautók beszerzését és mentőállomások építését is magába foglaló milliárdos fejlesztések kezdődtek az idén az Országos Mentőszolgálatnál, miközben a szervezet gyakorlatilag napi működési gondokkal küzd. Szigorodik a menekültügyi törvény - írja a Magyar Nemzet.
Ajánló
  • Miniévad – 3 nap alatt 6 előadás a Magyarországi Német Színházban
    Tízéves hagyományt követve ezúttal is nagyszabású fesztivállal zárja az évadot a szekszárdi Magyarországi Német Színház (DBU). Három nap leforgása alatt ugyanis színre viszi a 2012/2013-as szezon összes új darabját – szám szerint hatot. A művészek tehát gazdag kínálattal várják az úgynevezett Miniévad közönségét, hiszen a mesejátéktól a musicalen át az abszurd drámáig bárki kedvére válogathat. Aki pedig igazán „nagy dózisban” vágyik színházi élményre, akár mind a hat előadást megnézheti. A fesztivált idén május 28-30. között tartják.
  • Május 25-én Gyereknap Kimivel, a Millenárison
    Május 25-én egész napos gyereknapi programra várja az érdeklődőket a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Millenárisra. Az eseményről tartott sajtótájékoztatón, a programok ismertetése mellett, Balatoni Monika társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár bemutatta Kimit, a nap házigazdáját, valamint szólt az MTVA M2-es csatornájával, illetve az egyszervolt.hu-val történő együttműködésről is.
  • Az Urániában látható A tartótiszt
    2013. május 28-án, kedden 19 órakor mutatják be Varga Ágota A tartótiszt című dokumentumfilmjét az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében. A filmet a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében indított Ember Judit dokumentumfilm-pályázatán támogatta. A dokumentumfilm teljesen új szemszögből mutatja be a Kádár-korszak állambiztonsági munkájának egy szeletét.
  • Coco Rosie és Nomi Ruz a Világvelején, a Millenárisban
    Június 17-én, 20 órától lép fel a Coco Rosie, amerikai freak folk zenekar a Millenáris Teátrumban. A buli érdekessége, hogy az est vendége, az amerikai nu- disco és hip hop énekes, Nomi Ruz, egyenesen New-York-ból.
  • Rezsit csökkent a Hegyalja is
    A Hegyalja Fesztivál szervezői kész tervvel álltak elő a többnapos bulizás költségeinek csökkentésére, a fesztiválrezsi-csökkentő csomag a fesztiválozás alapvető költségeit, azaz az utazást, a belépést, és a szórakozást is tartalmazza. Félárú vonatjegy, sör tavalyi áron, kedvezményes hétvégi bérlet, Beregszász, Dunaszerdahely, Szabadka, Székelyudvarhely és Kecskemét állandó lakóinak ingyenes belépés, és még számos pénztárcabarát megoldás várja a Tokajba érkezőket június 25-30. között.
 
Partnereink

Technikai észrevétel

Legyen a kezdőlapom
Impresszum

Adatvédelem

Jogi nyilatkozat
© 2006 - 2013 OrientPress Hírügynökség Kft. | Készítette: Kelesys Kft.