Niagara zuhatag és vízibár is lesz az új gyulai élményfürdőben [Első kézből] 2012.04.29 15:00
Az alapkőletétel előtti utolsó sajtótájékoztatót tartották pénteken a Gyulai Várfürdő fejlesztéséről. Az apropót az adta, hogy az önkormányzat a napokban kapta kézhez a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség támogató levelét, amely után ténylegesen elkezdődhet a hatezer négyzetméteres fedett, családi élményfürdő építése - írja a Békés Megyei Hírlap.
Az alapkőletételre sem kell már sokat várni, hiszen a tervek szerint júniusban indul az építkezés, az új létesítményt pedig várhatóan jövő nyáron adják át a nagyközönségnek. A fejlesztés nemcsak a fürdő, hanem a város életében is történelmi pillanat. A beruházás összköltsége 2 milliárd 397 millió 439 ezer 161 forint, amelyből 1 milliárd 198 millió 719 ezer forint pályázati támogatás, a fennmaradó részt pedig egy 900 milliós beruházási hitelből illetve önerőből biztosítják.
Az új létesítmény összterülete 6338 négyzetméter lesz, öt új medence létesül 600 négyzetméternyi vízfelülettel, a beruházás részeként megújul és kibővül a régi gyógyászati részleg, 96 gépkocsi és három buszparkolót alakítanak ki és nem mellékesen 21 új munkahely is létesül. A beruházástól a várfürdő éves szinten 400 milliós plusz bevételt (a tavalyi árbevétel 705 millió forint volt) és 140 ezer új vendéget vár.
Dr. Görgényi Ernő polgármester elmondta: Gyula rendszerváltást követő történetének legnagyobb beruházását valósítja meg. Ez a fejlesztés az itt élők, a város közösségének érdeme - mondta a polgármester kiemelve: dr. Kovács József és Gajda Róbert országgyűlési képviselők eredményesen működtek együtt a beruházás érdekében. Dr. Görgényi Ernő aláhúzta: a siker közös, és a megvalósításból a városvezetése, a képviselő-testület, a polgármesteri hivatal, a gyógyfürdő menedzsmentje és dolgozói egyaránt kivették részüket.
Boros László Attila fürdőigazgató elmondta: a beruházás következő lépése a támogatási szerződés aláírása. Ezt követően a tervek szerint júniusban adják át a munkaterületet a kivitelezőnek. Az élményfürdő előreláthatóan 2013 nyarára készül el. Az építkezés ideje alatt, az építési terület kivételével, a várfürdő a megszokott szolgáltatásaival és színvonalon várja vendégeit. A családi élményfürdőben élménymedencék, csúszdák, pezsgőfürdők, szaunák és gőzkabinok, baba-mama szoba és pelenkázó, mélyvízi trambulin, két játszótér , rekreációs úszómedencék, szolárium, kozmetikai szalon, vízibár várja majd a vendégeket.
Az országban is egyedülálló csúszda épül a Gyulai Várfürdő családi élményközpontjában. A három csúszda közül az egyikben nemcsak le, hanem felfelé is csúszhatnak a vendégek. A vízijáték egyes részei ugyanis emelkedni fognak. A csúszdák mellett korosztályokra szabott élményelemek és medencék szolgálják majd a gondtalan kikapcsolódást, a család valamennyi tagja számára. Az élményfürdőben két vízesés is lesz, egy Niagara és egy kör zuhatag.
OrientPress Hírügynökség
Vissza |