 Áder János Magyarország köztársasági elnöke [Kormányzat] 2012.05.02 12:00
Köztársasági elnökké választotta Áder Jánost az Országgyűlés. A fideszes politikus, aki egyedüli jelölt volt a tisztségre, 262 támogató szavazatot kapott a titkos voksoláson. A szavazólapot 307 képviselő vette fel. A 302 érvényes voks közül Áder János 262-őt kapott, negyvenen nemmel szavaztak.
Az ellenzéki pártok közül csak a Jobbik vett részt a szavazásban, a párt korábban azt közölte, hogy képviselői nemmel voksolnak.
A megválasztásáról szóló házelnöki bejelentés után Áder János letette államfői esküjét. Áder János május 10-én lép hivatalába, ő lesz az ötödik köztársasági elnök a rendszerváltás után.
Áder János beszédében elmondta: Magyarország népe sikerre született. Az új államfő szerint ahhoz, hogy valóban siker koronázhassa a törekvéseinket, 'néhány dolgot el kell még rendeznünk magunk között, amelyeket eddig elmulasztottunk'.
Áder feltette a kérdést: 'hova juthatunk egymás teljesítményének állandó semmibevételével, az igazság relativizálásával, egymás lekicsinylésével, vagy épp a kettős mérce állandó alkalmazásával?' Áder János szavai szerint lehetnek eltérőek az értékrendek, a meggyőződések, a hitek, 'de a mi hazánk Magyarország'. Közös életünk központi kérdésének Áder a teljesítményt, a cselekvést, a tenni tudó és tenni akaró sikeres emberek megbecsülését tartja, melyért kész örömmel tenni. Ezek után az új elnök külön-külön szólította a társadalom egyes rétegeit, csoportjait, és velük kapcsolatos reményeit fejezte ki. A szomszédos országok népeit és velük együtt az Európai Uniós és NATO-beli szövetségeseinket szólítva azt üzente: 'barátsággal és tisztelettel vagyunk irántuk, ami azt is jelenti, hogy ugyanezt a tiszteletet és barátságot a magunk irányában is elvárjuk tőlük.'
Áder leszögezte: a rá ruházott jogokat és kötelezettségeket maradéktalanul érvényesíteni fogja. OrientPress Hírügynökség
Vissza
|