Október közepére készülhet el a békéscsabai Agóra [Első kézből] 2012.05.06 14:12
Várhatóan október közepére készülhet el a békéscsabai Agóra - derült ki pénteken azon a bokrétaavató ünnepségen, melyet az épülő intézmény falai között tartottak. Vantara Gyula polgármester elmondta, befejeződtek a szerkezetépítési munkálatok, napokon belül következnek a belsőépítészeti feladatok, jelesül a nyílászárók beépítése és a tető szigetelése.
Elkezdődhet a megmaradt, régi épületrész szerkezetének megerősítése is. A polgármester azt mondta a Békés Megyei Hírlapnak, hogy a város szavazást ír ki az épület elnevezésére, a helyiek öt változatból választhatják majd ki a számukra szimpatikus nevet. A kivitelező képviselője a számok nyelvén beszélt az eddigi munkálatokról. Kiderült, 4500 köbméter földet mozgattak meg, 250 tonna acélszerkezetes vasbetont és 2500 köbméter betont használtak fel az építkezésen. Arról is szólt, hogy a kivitelezéssel megbízott 18 alvállalkozóból 12 békéscsabai, további 3 pedig megyei cég. Szente Béla, a Békéscsabai Kulturális Központ igazgatója ünnepi köszöntőjében emlékeztetett a hely történelmi múltjára, kiemelve, hogy egy egykori Stark Adolf birtokon épül fel az Agóra.
OrientPress Hírügynökség
Vissza |