2013. május 24. péntek
OrientPress Klubtagság
Forródrót
klubtagjainknak
| Regisztráció a klubtagságra | Belépés
Keresés a hírekben:
207:207
Görög választás: veszélyben a mentőcsomag?
[Látókör] 2012.05.07 10:50

Negatív meglepetést hozott a gazdasági szereplőknek a görög előrehozott parlamenti választás is. A még nem végleges eredmények szerint ugyanis a szavazatok mindössze 34 százalékát szerezte a korábbi két nagy párt együttesen, míg a 3 évvel ezelőtti referendumon ketten 77 százalékot kaptak.

Az Új Demokrácia párt 20 százalékkal győzött, a másik nagy párt, a szocialista Pasok pedig csak 13-14 százalékot kapott. 17 százalékkal második helyen végzett a megszorításokat és nemzetközi mentőcsomagot ellenző szélsőbaloldali Syriza párt. Bár a görög választási rendszer szerint a győztes párt nagy kompenzációt kap, sor kerülhet második fordulóra is, ha május 17-ig nem alakítanak koalíciót a pártok. Az eurószkeptikusok előretörése veszélybe sodorhatja a hosszú és nehéz tárgyalások során kialakult görög mentőcsomagot - mondják az Equilor elemzői. A megfelelő költségvetési konszolidációs lépések nélkül nem kaphatja meg Görögország a nemzetközi mentőcsomag új részletét, ami jogi értelemben is államcsődöt hozhat. Bár a legtöbb európai bank és gazdasági szereplő már leírta görög kitettségének jelentős részét, a fertőzési hatás a portugál, spanyol és olasz állampapír hozamok emelkedése miatt jelentős negatív hatást hozhat.A piacok masszív eséssel reagáltak a francia és a görög választások eredményére. Az ázsiai tőzsdék többsége több mint 2,5 százalékos zuhanással zárt, de folytatódott a szakadás a kőolaj piacán, zuhant az euró, erősödött a japán jen. Az eladói hullámot a pénteki amerikai adat indította el, ezt csak tetézte a francia és a görög választás eredménye.

OrientPress Hírügynökség

   Hír megosztása iWiWen Hír nyomtatása
  Küldje el ismerősének ezt @ hírt...


Vissza
Kapcsolódó híreink:

„Betett” a trojka Görögországnak – törlik a májusi tárgyalásokat
Görögország ismét a középpontban
Kormányzat

Orbán pénteken egyeztet Vargával a...
Orbán ígérte, az NGM már tervezi az...
Orbán: 'Lezárult az alkotmányos...
Őszig húzódhat a kezdődő dugószezon...
A reklámadó bevezetését sem tartja...
Nemzetgazdaság

A nemzetközi olaj- és gázipar már a...
Kevesebb gázt fogyasztunk, mint az...
Kompenzációt kap a Posta
Októberben tovább csökken a rezsi
A nemzetközi olaj- és gázipar már a...
EU

A Parlament részese kíván lenni az...
Külföldi utazás esetén chippel kell...
Zaklatás vagy nemi erőszak...
Az Európai Parlament támogatja az...
Májusra hozzák előre a következő...
Első kézből

Szlovén-magyar összefogás a...
Rendszeresen átverik a turistákat...
Elkészült az új FLIRT-vonatok...
„A magyar labdarúgás az ifjú...
Magyar diákok építették Európa...
Iránytű

EUROPAN 12 Pályázat –...
A rendezvények rendjének...
Május végéig kell a 2012. évi...
Új közbeszerzési eljárást írtak ki...
Átmeneti rendelkezés a hitelesítői...
Életmód

Diákoknak szól a „Parlagfű...
A C-vitamin a szuper tbc-t is...
Egyen kevesebbet! Így megóvhatja...
A terhesség alatti tejfogyasztás...
Szívbetegségekre is jók az...
Látókör

Megszólalt a japán jegybank elnöke,...
Lifeball - Ezeregy éjszaka az...
Koncerteket is szervez a...
'Ebbe bele kell törődni' -...
Nem sértett alapjogot a brutális...
Fókuszban

Nem csak olcsó - személyes élmény...
A tisztánlátás joga: a TASZ...
Ha nő a kerékpárosok száma,...
Utcára viszik a szakrális zenét -...
„A pünkösd meghívás egy új...
Ajánló

Ingyenes Cimbaliband koncert lesz a...
A médiahatóság is készül a...
Újra Gödöllőn a királyi család -...
Miniévad – 3 nap alatt 6...
Május 25-én Gyereknap Kimivel, a...
Lapszemle

Drága 'fapados' útdíj, kiárusított balatoni kempingek és fasori jubileum a Lapszemlében


A pótkocsival közlekedő teherautók az alapdíjakat környezetvédelmi alapon is növelve akár 130 forintot is fizethetnek kilométerenként a sztrádákon - olvasható a Népszavában. Értékes vízparti ingatlanokat kínálnak eladásra, a felszámoló 17 balatoni kempinget kíván értékesíteni a következő hónapokban - írja pénteki számában a Napi Gazdaság. Nyolcnapos programsorozattal ünneplik vasárnaptól a Városligeti fasori református templom százéves jubileumát - számol be a Magyar Hírlap.
Ajánló
  • Ingyenes Cimbaliband koncert lesz a Dürer Kertben
    A Petőfi Rádió által az idei év felfedezett zenekarának választott Cimbaliband ad koncertet május 24-én, pénteken a Dürer Kert nagytermében. A Műhely-Estek keretében megrendezett eseményen a csapat mellett fellép a Kalapos Folk Band és a Narco Polo is. A koncertekre a belépés ingyenes.
  • A médiahatóság is készül a gyereknapra
    Totóval, kvízekkel, biztonságos internetezésről szóló tanácsokkal várja a gyerekeket az NMHH a Városligeti Gyermeknapon. A május 25-26. között tartott fővárosi rendezvényen a médiahatóság az Internet Hotline sátorba invitál minden érdeklődőt.
  • Újra Gödöllőn a királyi család - Koronázási Hétvége június 7-8-9
    Június 7-én Ferenc József márvány mellszobrának avatásával kezdődik az idei koronázási hétvége Gödöllőn. A szobrot a város hosszú távú letétként kapta meg az osztrák Machura családtól, amit eredetileg 1917-ben az osztrák fővárosban állítottak fel, majd sokáig a bécsi Rudolf villa kertjében állt. A fehérmárvány mellszobor június 7-től a kastély Ferenc József előkertjében lesz látható.
  • Miniévad – 3 nap alatt 6 előadás a Magyarországi Német Színházban
    Tízéves hagyományt követve ezúttal is nagyszabású fesztivállal zárja az évadot a szekszárdi Magyarországi Német Színház (DBU). Három nap leforgása alatt ugyanis színre viszi a 2012/2013-as szezon összes új darabját – szám szerint hatot. A művészek tehát gazdag kínálattal várják az úgynevezett Miniévad közönségét, hiszen a mesejátéktól a musicalen át az abszurd drámáig bárki kedvére válogathat. Aki pedig igazán „nagy dózisban” vágyik színházi élményre, akár mind a hat előadást megnézheti. A fesztivált idén május 28-30. között tartják.
  • Május 25-én Gyereknap Kimivel, a Millenárison
    Május 25-én egész napos gyereknapi programra várja az érdeklődőket a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Millenárisra. Az eseményről tartott sajtótájékoztatón, a programok ismertetése mellett, Balatoni Monika társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár bemutatta Kimit, a nap házigazdáját, valamint szólt az MTVA M2-es csatornájával, illetve az egyszervolt.hu-val történő együttműködésről is.
 
Partnereink

Technikai észrevétel

Legyen a kezdőlapom
Impresszum

Adatvédelem

Jogi nyilatkozat
© 2006 - 2013 OrientPress Hírügynökség Kft. | Készítette: Kelesys Kft.