2013. június 19. szerda
OrientPress Klubtagság
Forródrót
klubtagjainknak
| Regisztráció a klubtagságra | Belépés
Keresés a hírekben:
A BÁH és az ORFK visszautasítja az ENSZ vádjait
[Kormányzat] 2012.05.08 11:03

A szabályozási rendszer teljekörűen megfelel az európai uniós elvárásoknak – hangsúlyozta dr. Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) főigazgatója azon a sajtóbeszélgetésen, melyen dr. Halmosi Zsolttal, az országos rendőr-főkapitány közbiztonsági helyettesével reagáltak az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának jelentésére.

A főigazgató „A menedékkérők és menekültek magyarországi helyzetével kapcsolatos megfigyelések” című jelentésben foglaltakra reagálva emlékeztetett, hogy 2010-ben egy olyan törvénycsomagot fogadtak el, melyben a menedékjog és az idegenrendészet tárgyköreit szabályozták újra. Az új keret jogharmonizációs céllal készült, hiszen számos, azóta életbe lépett, illetve korábban nem teljes körűen átvett uniós szabályhoz kellett igazítani a magyar joganyagot. Mint mondta, a módosítások területen nem szigorítást, hanem kedvezőbb szabályozást vezetnek be, továbbá hatékonyabban lépnek fel a menedékjoggal visszaélőkkel szemben.

A főigazgató a kiskorú gyermekkel rendelkező családok eseteivel kapcsolatban egyértelművé tette, hogy a gyermek érdekeit mindenek felett állóként ismerik el.

Az illegális migrációt érintően arról is beszélt, hogy ezzel a problémával minden törekvés ellenére még számolni kell a jövőben. Jelentősen megnőtt a azonban jogsértések miatt megindított eljárások száma (az elmúlt évben meghaladta a hatezret). Ezzel szemben – folytatta – az elmúlt években mintegy 20 százalékkal kevesebb menekültjogi kérelmet regisztráltak. Ennek okai közé sorolta Végh Zsuzsanna a magyar-szerb határon elfogott menekülteket, akik számára Magyarország csupán tranzitország. Hozzátette: csökkent a szerb és koszovói menekültek száma is.

Elmondta, hogy a kérelmezők 97-98 százaléka illegálisan érkezik az országba, és kétharmaduk őrizetben nyújtja be kérelmét. Az elutasított kérelmek miatt a jogorvoslatok száma igen magas, ami már bírósági hatáskör, ám a bíróság – leterheltsége okán – gyakran nem tud időben döntést hozni. A kiskorúakról szólva elmondta, hogy megfelelő körülmények között kerülnek elhelyezésre, és az oktatásuk is megoldott.

Elismert menekültek és nemzetközi védelemben részesülők esetében – a megfelelő körülmények biztosítása mellett – az integráció is eltökélt cél. Ehhez folyamatosan keresik az uniós forrásokat, melyek felhasználásával szakképzésben részesítik az érintetteket – mondta. Ezzel együtt – a jelentésben foglaltakkal ellentétben – a ráfordítások minden évben növekednek.

Halmosi Zsolt emlékeztetett, hogy hazánk 2007 decemberében schengeni övezet lett, az ehhez kapcsolódó feladatokat a határőrség és a rendőrség integrációjából kialakult szervezet látta el. 2011 augusztusán elérte Magyarországot az „arab tavasz”, ami által jelentős mértékű migrációs nyomással szembesültek, különösen az ukrán, román, szerb határon. Mint mondta, a magyar és osztrák belügyminiszter levélben fordult az Európai Unióhoz, hogy támogatást nyújtson helyzet kezelésére. Ezzel egy időben jelentős élő és technikai erőket mozgósítottak a határokra.

Kiemelte, hogy korábban állományban lévő rendőrök őrizték a fogvatartottakat, jelenleg azonban fegyveres őrök végzik ezt, mely lépéssel jelentős rendőri állományt tudtak felszabadítani.

Halmosi Zsolt a bántalmazásra, rágalmazásra vonatkozó kritikákat egyértelműen visszautasította, hiszen – mint mondta – az őrzöttek írásban nyújthatják be panaszaikat, melyet semmilyen retorzió nem követ. A konfliktusok hatékony kezelésének érdekében az őrző személyzet folyamatos képzésben vesz részt – tette hozzá. Az országos rendőr-főkapitány közbiztonsági helyettese visszautasította azokat a vádakat is, hogy nem biztosítanak lehetőséget internethasználatra, valamint, hogy köztörvényes bűnözőkkel együtt helyeznék el a migránsokat. Minderről a kormany.hu ad tájékoztatást.

OrientPress Hírügynökség

   Hír megosztása iWiWen Hír nyomtatása
  Küldje el ismerősének ezt @ hírt...


Vissza
Kormányzat

Együttműködési megállapodást kötött...
Magyarország a középmezőnyben áll a...
Hende: a katonák jelentették a fő...
Kihelyezett ülést tart a kormány...
A zenei jogdíjakról vitázott a...
Nemzetgazdaság

Pesszimisták a nyugdíjasok
Nőttek a bérek az első négy...
Magyarország SZÉPül – indul a...
Ismét nő a foglalkoztatás a...
1200 álláskeresőnek tartott...
EU

Martin Kuba lehet az új cseh...
Általános sztrájkot tartanak a...
Csökkent a foglalkoztatottság az...
Alkotmánymódosítás: így reagált az...
Európai Parlament: nem csökken a...
Első kézből

Elkészült az ófehértói mérnökségi...
A KIM idén az Erzsébet-táborokban...
Péntekig marad a másodfokú...
Megtartotta első ülését a Polgári...
Július 1-je ügyfélfogadási szünnap...
Iránytű

Jegyzővé választották Vejkey Imrét
Átcsoportosít az e-útdíj induló...
Új trolibuszok beszerzésére...
Jövőre kezdődhet az M44 Tiszakürt...
Eljárás indul a parlagfű-mentesítés...
Életmód

Készítsen magának otthon saját...
A vörös hús növeli a cukorbetegség...
Hódít a gyulladáscsökkentő diéta
Mániás depressziót jelezhet előre a...
Nincs okuk bűntudatra a dolgozó...
Látókör

Sorozatos letartóztatások...
Csak a jól szervezett önkéntesség...
Csend az eredménye a szlovák-magyar...
Brit pénzügyminiszter: bezárulnak...
Árvíz: több mint 360 millió...
Fókuszban

Görög Ibolya: „papucsban nem...
Félmillió háztartást érint a...
'A kávéházak révén jobb lesz az...
A Bolyai-díj alapítvány fő célja a...
Semmi jelkép: interjú Szőcs Petra...
Ajánló

I Am Breathing - globális...
Harmadszor is megnyílik a...
A megmozdult szótár – 100...
Történelmi várjátékokat rendeznek...
Kisárvai fatemplom - lengyel földön...
Lapszemle

Lemondott Necas, bosszúálló filozófusok és alkotmánymódosítás - a lapszemlében


Hivatalosan is bejelentette lemondását Petr Necas cseh miniszterelnök, ami kormányának távozását is jelenti - számol be a hétfői esti hírről a Metropol. A Magyar Nemzet az újabb filozófusbotrányról, Demeter Tamás 'összbenyomás' alapján leértékelt pályázatáról cikkezik, a Népszabadság pedig arról ír, hogy az LMP és az MSZP vezetői közösen módosítanák az alkotmányt, így zárva ki az ad hoc jellegű adók bevezetését. A Magyar Hírlap cikke szerint az Alkotmánybíróság visszautasított egy, a választottbíráskodás szabályaira vonatkozó ombudsmani indítványt.
Ajánló
  • I Am Breathing - globális filmpremier a Toldiban
    Június 21-én a világ számos nagyvárosában, így Budapesten a Toldi Moziban is egyszerre mutatják be Emma Davie és Morag McKinnon skót alkotók 'I Am Breathing' című dokumentumfilmjét, amely egy végzetes idegrendszeri betegségben szenvedő apa utolsó hónapjait dokumentálja sajátos világlátással, a helyzet komolyságához illő emberséggel és intim humorral.
  • Harmadszor is megnyílik a Dunatanösvény
    A Valyo (Város és a folyó) Csoport immár harmadszor vág bele a Dunatanösvény nevű ingyenes, nyári programsorozatába Budapesten. A civil szervezet és önkéntes segítőik által készített színes utcabútorokon idén a Nehru-parton és a Lánchíd tövében lehet üldögélni, a Petőfi-híd pesti hídfőjénél interaktív fényinstalláció várja a látogatókat, valamint mobilapplikációs játékkal lehet felfedezni a belvárosi Duna-part szépségeit egészen őszig.
  • A megmozdult szótár – 100 éves lenne Weöres Sándor
    Weöres Sándor költészetét és életét játékos módon bemutató A megmozdult szótár – Weöres Sándor 100 éves című kiállítás 2013. június 19-től látogatható a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A tárlat különleges eleme a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) TechLab közreműködésével készített 11 interaktív installáció, melyek különböző szempontokból ragadják meg Weöres csodálatos költői világát, mely generációk számára jelent alapvető élményt kisgyermekkortól egy egész életen át.
  • Történelmi várjátékokat rendeznek Füleken
    Történelmi várjátékokat rendeznek a szlovákiai Füleken június 22-én és 23-án, a programban megjelenítik a vár 1593. évi ostromát is.
  • Kisárvai fatemplom - lengyel földön magyar szakrális emlék
    Megjelent a lengyelországi Oravka (Kisárva) fatemplomának történetét bemutató könyv. A Magyar szentek temploma - Felső-árva magyar kincsestára - Oravka (Kisárva) fatemploma című kötet Udvarhelyi Nándor munkássága, s a Kairosz Kiadó gondozásában jelent meg. A kisárvai templom a Kárpát-medence legészakabbra fekvő magyar szakrális, kulturális emléke. Falait, mennyezetét, berendezését színpompás, fára festett képek borítják, 52 magyar szentet ábrázolnak.
 
Partnereink

Technikai észrevétel

Legyen a kezdőlapom
Impresszum

Adatvédelem

Jogi nyilatkozat
© 2006 - 2013 OrientPress Hírügynökség Kft. | Készítette: Kelesys Kft.