2013. június 20. csütörtök
OrientPress Klubtagság
Forródrót
klubtagjainknak
| Regisztráció a klubtagságra | Belépés
Keresés a hírekben:
EP plenáris nyitány: Bahreini és az egyiptomi helyzet
[EU] 2012.05.10 13:30

A május 9-10-i brüsszeli plenáris ülést megnyitó beszédében Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke elítélte, hogy egyre több emberi jogi aktivistát félemlítenek meg Bahreinben és Egyiptomban.

Bahrein

Bahreinben az elmúlt napokban egyre nagyobb nyomás alá helyezik az emberi jogi aktivistákat, ezért az EP elnöke arra emlékeztette az ország vezetését, hogy a Bahrein által is ratifikált nemzetközi szerződésekkel összhangban tartsák tiszteletben az emberi jogokat, és az összes politikai erő bevonásával kezdődjön politikai párbeszéd.

Egyiptom

Több mint egy évvel a Mubarak‑rezsim bukását követően Egyiptomban továbbra is megfélemlítenek és inzultálnak emberi jogi aktivistákat, újságírókat, bloggereket és írókat. A Szaharov-díjas Aszma Mahfuz tárgyalása csak egy példa volt a sok közül - mondta Schulz.

Mindig ki kell állnunk azok mellett, akik szomszédságunkban, vagy távolabbi vidékeken nyílt, pluralista és toleráns társadalmakért küzdenek - tette hozzá az elnök, aki támogatásáról biztosította az egyenlítői-guineai Dr. Wenceslao Masogot is.

OrientPress Hírügynökség

   Hír megosztása iWiWen Hír nyomtatása
  Küldje el ismerősének ezt @ hírt...


Vissza
Kormányzat

Civil szakértőkkel együtt vizsgálja...
Rácz András: az árvízkérdést uniós...
KIM: nem változik a sajtófotó...
Módosulhat a pedagógusok...
Előrébb hozná a rezsicsökkentést...
Nemzetgazdaság

A Költségvetési Felelősségi Intézet...
Cinkotai: 2,2 százalék lehet az...
Kevesebb ATM – növekvő...
Milliárdokat hoz a bányajáradék
Egy hektáros üvegházat adott át a...
EU

Öko-innovációs programcsomag indul...
Martin Kuba lehet az új cseh...
Általános sztrájkot tartanak a...
Csökkent a foglalkoztatottság az...
Alkotmánymódosítás: így reagált az...
Első kézből

Schváb Zoltán: cél a balesetek...
IVSZ: gyakorlatiasabb...
Részlegesen megnyílt a...
Elvitte a válság a vállalkozó...
Elkészült az ófehértói mérnökségi...
Iránytű

A mezőgazdasági kockázatkezelési...
Júliustól új hivatalos szerv...
Családbarát pályázatokat hirdetett...
Továbbképzéseket indít a Magyar...
Jegyzővé választották Vejkey Imrét
Életmód

Természetes hormon győzheti le a...
Kéztranszplantációs program indul...
ÁNTSZ: a forró nyári napok...
Az élelmiszerárusítási szabályok...
Az étrend befolyásolja az...
Látókör

Elhunyt Horn Gyula
Helyreigazítás
Enyhén növekvő befektetői bizalom...
Kiürítik az Országház északi...
Budapest a 36. legvonzóbb...
Fókuszban

Csath Magdolna: a hiánycél nem szül...
Görög Ibolya: „papucsban nem...
Félmillió háztartást érint a...
'A kávéházak révén jobb lesz az...
A Bolyai-díj alapítvány fő célja a...
Ajánló

Muzsikál az erdő - Mátrai Művészeti...
I Am Breathing - globális...
Harmadszor is megnyílik a...
A megmozdult szótár – 100...
Történelmi várjátékokat rendeznek...
Lapszemle

Felejtéshez való jog, kullancsveszély és megújuló kötöttpályás járművek- Lapszemle


Növelte az árvíz a kullancsveszélyt, a hátramaradt belvizek ugyanis optimális élőhelyet biztosítanak a vérszívók számára – hívja fel a figyelmet a Metropol. Hiába töröl az ember bármilyen adatot internetes profiljáról, annak nyoma marad. Egy uniós tervezet szerint viszont a felhasználók kérhetnék, hogy nyomtalanul töröljenek róluk mindent – írja a Népszava. Tíz év alatt legalább 2000 milliárd forint kellene a közösségi közlekedésben részt vevő kötöttpályás jármű park felújítására – idézi a nemzeti fejlesztési miniszter közlését a Világgazdaság.
Ajánló
  • Muzsikál az erdő - Mátrai Művészeti Napok
    Mátraalmástól Ipolytarnócon át Pásztó-Mátrakeresztesig már kilenc helyszín, köztük több tisztás és kastélykert ad helyet idén a Muzsikál az erdő - Mátrai Művészeti Napok hangversenyeinek.
  • I Am Breathing - globális filmpremier a Toldiban
    Június 21-én a világ számos nagyvárosában, így Budapesten a Toldi Moziban is egyszerre mutatják be Emma Davie és Morag McKinnon skót alkotók 'I Am Breathing' című dokumentumfilmjét, amely egy végzetes idegrendszeri betegségben szenvedő apa utolsó hónapjait dokumentálja sajátos világlátással, a helyzet komolyságához illő emberséggel és intim humorral.
  • Harmadszor is megnyílik a Dunatanösvény
    A Valyo (Város és a folyó) Csoport immár harmadszor vág bele a Dunatanösvény nevű ingyenes, nyári programsorozatába Budapesten. A civil szervezet és önkéntes segítőik által készített színes utcabútorokon idén a Nehru-parton és a Lánchíd tövében lehet üldögélni, a Petőfi-híd pesti hídfőjénél interaktív fényinstalláció várja a látogatókat, valamint mobilapplikációs játékkal lehet felfedezni a belvárosi Duna-part szépségeit egészen őszig.
  • A megmozdult szótár – 100 éves lenne Weöres Sándor
    Weöres Sándor költészetét és életét játékos módon bemutató A megmozdult szótár – Weöres Sándor 100 éves című kiállítás 2013. június 19-től látogatható a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A tárlat különleges eleme a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) TechLab közreműködésével készített 11 interaktív installáció, melyek különböző szempontokból ragadják meg Weöres csodálatos költői világát, mely generációk számára jelent alapvető élményt kisgyermekkortól egy egész életen át.
  • Történelmi várjátékokat rendeznek Füleken
    Történelmi várjátékokat rendeznek a szlovákiai Füleken június 22-én és 23-án, a programban megjelenítik a vár 1593. évi ostromát is.
 
Partnereink

Technikai észrevétel

Legyen a kezdőlapom
Impresszum

Adatvédelem

Jogi nyilatkozat
© 2006 - 2013 OrientPress Hírügynökség Kft. | Készítette: Kelesys Kft.