2013. június 19. szerda
OrientPress Klubtagság
Forródrót
klubtagjainknak
| Regisztráció a klubtagságra | Belépés
Keresés a hírekben:
Budapest fontos eleme Bécs turisztikai kampányának
[Látókör] 2012.05.16 18:10

Újabb rekorddal zárta márciust Bécs: a 879 000 vendégéjszaka 1,3 százalékkal múlta felül a tavaly márciusi eredményt. A Bécsi Idegenforgalmi Hivatal zártkörű rendezvényén ismertette nemzetközi kampányuk eddigi sikereit és öt pontból álló stratégiájukat, amelyben Budapest is kiemelt helyen szerepel. Az osztrák főváros képviseletében Emanuel Lehner közép-európai regionális igazgató mutatta be a város új idegenforgalmi célkitűzéseit, miközben bécsi sztárvendégek gondoskodtak a megfelelő hangulatról.

A város célja, hogy Európa-szerte újrafogalmazzák a Bécsről alkotott képet. Az osztrák főváros felismerte, hogy ismert kulturális- és építészeti értékei mellett a 35 év alatti korcsoportra is koncentrálnia kell, vagyis azokra a fiatalokra, akik inkább az éjszakai élet és a gasztronómia felé nyitottak. A nemzetközi kampány hazai állomásán ezért fiatal divattervezők, színészek és énekesek voltak a Bécsi Idegenforgalmi Hivatal vendégei, akiknek a bécsi sztár DJ, Peter Kruder és a fiatal borásztehetség, Rainer Christ mutatta be Bécs új oldalát.

Patricia Starcic, Bécs reklám- és márkakommunikációs szakembere elmondta: Európa nagyvárosaiban látványos városmarketing eszközöket vetnek be, hogy eljussanak a kívánt célcsoporthoz. Londonban egy 21 méter magas, vertikális főutcán vonultak fel légi akrobatáik, Hamburgban LED lámpákból rakták ki monumentális méretben a jellegzetes kristálycsillár motívumot, Prágában interaktív vetítéstechnikai megoldásokkal tanították valcerre az érdeklődőket, míg Párizsban a Bécsi Gyermekkórus hangján szólalt meg a forgalmas St. Lazare pályaudvaron elhelyezett orgona.

A budapesti állomás különösen fontos szerepet tölt be, annak ellenére, hogy a 2011-es statisztikákban 123.166 vendégéjszakával nem állunk az élen. Mivel a szomszéd főváros autópályán és színvonalas vonatjáratokkal is gyorsan elérhető, a magyarok inkább csak egy-egy napra látogatnak Bécsbe. A hotelben eltöltött éjszakák száma ennek ellenére 2010 óta újra dinamikus növekedést mutat, 2011-ben az átlagos 8 százalék fölött teljesítve 10,8 százalékot ért el. Ez annak is köszönhető, hogy Budapest tekintetében már megvalósult első stratégiai célkitűzésük: Bécs a legkönnyebben és leggyorsabban elérhető fővárosok egyike. Hosszú távú tervük pedig, hogy ez a legnagyobb növekedést mutató kontinenseken, Közép- és Dél-Amerikában, valamint Ázsiában is teljesüljön.

A város a frissen érkezők megfelelő fogadtatásáról is gondoskodna. Annak érdekében, hogy az első benyomás megfelelő legyen, fogadó pontokat építenek ki a reptereken és vasútállomásokon. Ezután következhet a gyalogosan is kényelmesen bejárható, jól kiépített főváros felfedezése, ahol a közlekedés mellett a modern városi terek állnak a középpontban. Szintén prioritás a szolgáltatóipar fejlesztése, és a közterületek, közösségi terek újraértelmezésén is dolgozik Bécs vezetősége - olvasható a rendezvényt ismertető kommünikében.

OrientPress Hírügynökség

   Hír megosztása iWiWen Hír nyomtatása
  Küldje el ismerősének ezt @ hírt...


Vissza
Kormányzat

Civil szakértőkkel együtt vizsgálja...
Rácz András: az árvízkérdést uniós...
KIM: nem változik a sajtófotó...
Módosulhat a pedagógusok...
Előrébb hozná a rezsicsökkentést...
Nemzetgazdaság

A Költségvetési Felelősségi Intézet...
Cinkotai: 2,2 százalék lehet az...
Kevesebb ATM – növekvő...
Milliárdokat hoz a bányajáradék
Egy hektáros üvegházat adott át a...
EU

Öko-innovációs programcsomag indul...
Martin Kuba lehet az új cseh...
Általános sztrájkot tartanak a...
Csökkent a foglalkoztatottság az...
Alkotmánymódosítás: így reagált az...
Első kézből

Schváb Zoltán: cél a balesetek...
IVSZ: gyakorlatiasabb...
Részlegesen megnyílt a...
Elvitte a válság a vállalkozó...
Elkészült az ófehértói mérnökségi...
Iránytű

A mezőgazdasági kockázatkezelési...
Júliustól új hivatalos szerv...
Családbarát pályázatokat hirdetett...
Továbbképzéseket indít a Magyar...
Jegyzővé választották Vejkey Imrét
Életmód

Természetes hormon győzheti le a...
Kéztranszplantációs program indul...
ÁNTSZ: a forró nyári napok...
Az élelmiszerárusítási szabályok...
Az étrend befolyásolja az...
Látókör

Helyreigazítás
Enyhén növekvő befektetői bizalom...
Kiürítik az Országház északi...
Budapest a 36. legvonzóbb...
Bakondi: már a helyreállítási...
Fókuszban

Csath Magdolna: a hiánycél nem szül...
Görög Ibolya: „papucsban nem...
Félmillió háztartást érint a...
'A kávéházak révén jobb lesz az...
A Bolyai-díj alapítvány fő célja a...
Ajánló

Muzsikál az erdő - Mátrai Művészeti...
I Am Breathing - globális...
Harmadszor is megnyílik a...
A megmozdult szótár – 100...
Történelmi várjátékokat rendeznek...
Lapszemle

Felejtéshez való jog, kullancsveszély és megújuló kötöttpályás járművek- Lapszemle


Növelte az árvíz a kullancsveszélyt, a hátramaradt belvizek ugyanis optimális élőhelyet biztosítanak a vérszívók számára – hívja fel a figyelmet a Metropol. Hiába töröl az ember bármilyen adatot internetes profiljáról, annak nyoma marad. Egy uniós tervezet szerint viszont a felhasználók kérhetnék, hogy nyomtalanul töröljenek róluk mindent – írja a Népszava. Tíz év alatt legalább 2000 milliárd forint kellene a közösségi közlekedésben részt vevő kötöttpályás jármű park felújítására – idézi a nemzeti fejlesztési miniszter közlését a Világgazdaság.
Ajánló
  • Muzsikál az erdő - Mátrai Művészeti Napok
    Mátraalmástól Ipolytarnócon át Pásztó-Mátrakeresztesig már kilenc helyszín, köztük több tisztás és kastélykert ad helyet idén a Muzsikál az erdő - Mátrai Művészeti Napok hangversenyeinek.
  • I Am Breathing - globális filmpremier a Toldiban
    Június 21-én a világ számos nagyvárosában, így Budapesten a Toldi Moziban is egyszerre mutatják be Emma Davie és Morag McKinnon skót alkotók 'I Am Breathing' című dokumentumfilmjét, amely egy végzetes idegrendszeri betegségben szenvedő apa utolsó hónapjait dokumentálja sajátos világlátással, a helyzet komolyságához illő emberséggel és intim humorral.
  • Harmadszor is megnyílik a Dunatanösvény
    A Valyo (Város és a folyó) Csoport immár harmadszor vág bele a Dunatanösvény nevű ingyenes, nyári programsorozatába Budapesten. A civil szervezet és önkéntes segítőik által készített színes utcabútorokon idén a Nehru-parton és a Lánchíd tövében lehet üldögélni, a Petőfi-híd pesti hídfőjénél interaktív fényinstalláció várja a látogatókat, valamint mobilapplikációs játékkal lehet felfedezni a belvárosi Duna-part szépségeit egészen őszig.
  • A megmozdult szótár – 100 éves lenne Weöres Sándor
    Weöres Sándor költészetét és életét játékos módon bemutató A megmozdult szótár – Weöres Sándor 100 éves című kiállítás 2013. június 19-től látogatható a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A tárlat különleges eleme a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) TechLab közreműködésével készített 11 interaktív installáció, melyek különböző szempontokból ragadják meg Weöres csodálatos költői világát, mely generációk számára jelent alapvető élményt kisgyermekkortól egy egész életen át.
  • Történelmi várjátékokat rendeznek Füleken
    Történelmi várjátékokat rendeznek a szlovákiai Füleken június 22-én és 23-án, a programban megjelenítik a vár 1593. évi ostromát is.
 
Partnereink

Technikai észrevétel

Legyen a kezdőlapom
Impresszum

Adatvédelem

Jogi nyilatkozat
© 2006 - 2013 OrientPress Hírügynökség Kft. | Készítette: Kelesys Kft.