|
|
 Lemondott Necas, bosszúálló filozófusok és alkotmánymódosítás - a lapszemlében
Hivatalosan is bejelentette lemondását Petr Necas cseh miniszterelnök, ami kormányának távozását is jelenti - számol be a hétfői esti hírről a Metropol. A Magyar Nemzet az újabb filozófusbotrányról, Demeter Tamás 'összbenyomás' alapján leértékelt pályázatáról cikkezik, a Népszabadság pedig arról ír, hogy az LMP és az MSZP vezetői közösen módosítanák az alkotmányt, így zárva ki az ad hoc jellegű adók bevezetését. A Magyar Hírlap cikke szerint az Alkotmánybíróság visszautasított egy, a választottbíráskodás szabályaira vonatkozó ombudsmani indítványt. | |
|
|
- I Am Breathing - globális filmpremier a Toldiban
Június 21-én a világ számos nagyvárosában, így Budapesten a Toldi Moziban is egyszerre mutatják be Emma Davie és Morag McKinnon skót alkotók 'I Am Breathing' című dokumentumfilmjét, amely egy végzetes idegrendszeri betegségben szenvedő apa utolsó hónapjait dokumentálja sajátos világlátással, a helyzet komolyságához illő emberséggel és intim humorral. - Harmadszor is megnyílik a Dunatanösvény
A Valyo (Város és a folyó) Csoport immár harmadszor vág bele a Dunatanösvény nevű ingyenes, nyári programsorozatába Budapesten. A civil szervezet és önkéntes segítőik által készített színes utcabútorokon idén a Nehru-parton és a Lánchíd tövében lehet üldögélni, a Petőfi-híd pesti hídfőjénél interaktív fényinstalláció várja a látogatókat, valamint mobilapplikációs játékkal lehet felfedezni a belvárosi Duna-part szépségeit egészen őszig.
- A megmozdult szótár – 100 éves lenne Weöres Sándor
Weöres Sándor költészetét és életét játékos módon bemutató A megmozdult szótár – Weöres Sándor 100 éves című kiállítás 2013. június 19-től látogatható a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A tárlat különleges eleme a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) TechLab közreműködésével készített 11 interaktív installáció, melyek különböző szempontokból ragadják meg Weöres csodálatos költői világát, mely generációk számára jelent alapvető élményt kisgyermekkortól egy egész életen át.
- Történelmi várjátékokat rendeznek Füleken
Történelmi várjátékokat rendeznek a szlovákiai Füleken június 22-én és 23-án, a programban megjelenítik a vár 1593. évi ostromát is. - Kisárvai fatemplom - lengyel földön magyar szakrális emlék
Megjelent a lengyelországi Oravka (Kisárva) fatemplomának történetét bemutató könyv. A Magyar szentek temploma - Felső-árva magyar kincsestára - Oravka (Kisárva) fatemploma című kötet Udvarhelyi Nándor munkássága, s a Kairosz Kiadó gondozásában jelent meg. A kisárvai templom a Kárpát-medence legészakabbra fekvő magyar szakrális, kulturális emléke. Falait, mennyezetét, berendezését színpompás, fára festett képek borítják, 52 magyar szentet ábrázolnak. | |